Viszont ezen a napon, ahogy beért, elborzadt a látványtól, ami fogadta: a kis téren minden feldúlva, az oszlopok letördelve, a közeli erdő és a házak pedig felgyújtva. A többieket nem is látta sehol... hová tűnhettek? Viszont volt ott valami más... egy hatalmas, bozontos, igen masszív testfelépítésű bestia. Egy vadkan zoolook. Lassan a rókakölyök felé fordult, és gonoszan elmosolyodott. Kitsu pedig, amit szemkontaktusba került vele, azonnal kifakadt:
-Te meg ki vagy? És hol vannak a többiek? A bestia halkan nevetett, majd közelebb lépett hozzá:
-Az nem a te dolgod, kölyök- majd még egy lépést- bár ahogy elnézem, ízletesnek tűnsz, még akkor is, ha csak a fél fogamra vagy elég....
Ettől a kijelentéstől azonnal bekapcsolt Kitsu védelmi mechanizmusa. Nekifutásból, üvöltve a vadkanra vetette magát, végigharapdálva a nyakát, a vállát. A szörnyeteg felkiáltott, megragadta a kis srác nyakát, és első kézből elhajította... neki az egyik fának, amin hatalmasat nyekkent. Ezután fújtatva felé fordult:
-Van benned spiritusz, te kis taknyos. De ezt nem úszod meg szárazon. Azzal bemérte, és támadóan megiramodott felé. A becsapódás erejétől a rókakölyök szédelgett, feje zúgott. Próbálta kivenni a felé közeledő alakot. Mire sikerült neki, épp az utolsó pillanatban, elugrott. A másik zoolook olyan erővel ment neki a fának, hogy az kidőlt.
Kitsu pedig nem tétovázott, hanem a hátára ugrott, belévájva karmait, leharapva a fülét. A támadó ettől úgy megriadt, hogy ordítozva próbálta magáról lerázni. Még hátra is nyúlt, de nem érte el. Ezután a kis srác leugrott róla, tűztámadást idézett meg, és telibe találta. Ellenfele térdre rogyott, majd visszanézett rá:
-Te kis mihaszna... eddig bántam veled kesztyűs kézzel! Azzal két öklével a földre csapott, és a rengés következtében sziklák csaptak fel a rókakölyök lábai alatt, több oldalról is csapást mérve rá. Ezt követően a vadkan is felkelt, és ismét megrohamozta. Ezúttal el is találta őt, bele is rúgott.
Kitsu próbált védekezni, de a váltott földrengés támadások és a rohamok nem adtak neki túl sok esélyt. Amikor ismét a fa adta a másikat, és ellenfele épp készült őt bemérni, egy bizalmat ébresztő hang szakította félbe a párbajt:
-Elég legyen! Abbahagyni! A kis srác felkapta a fejét. Grey Wolf sietett feléjük, arcán aggodalommal. Végre, egy ismerős arc... Kitsu érezte, hogy ismét visszatért a bátorsága. Azonban a vadkan ezt másképp gondolta. Ahogy meglátta a farkast, kitartotta a kezét:
-Ebben neked nincs beleszólásod! Alig, hogy kimondta, megnyílt Grey Wolf alatt a talaj, és elnyelte a föld.
A rókakölyök pedig kifakadt ijedtében:
-Apa! Apa! Ellenfele ismét felé fordult, és sötéten elvigyorodott:
-Magadra maradtál. Nincs senki, aki segíthet neked. A félelemtől ugyan eleredtek a könnyei, de a kis srác próbálta megőrizni a hidegvérét. Végül lassan ismét felvette a támadóállást. A másik zoolook kikacagta:
-Te kis szerencsétlen! Ezek után még képes lennél velem harcolni? Alig, hogy kimondta, Kitsu ismét nekiugrott, és átharapta a torkát. A vadkan felordított. És bár sikerült levakarnia magáról ellenfelét, még egy ideig vívta haláltusáját, végül fájdalmas ordítozások közepette elvérzett.
Kitsu pedig egyszerre reszketett az ütéstől, a megrázkódtatástól, és a csata során szerzett sérülések fájdalmától. Lassan megtörölte arcát, és próbálta összeszedni magát. Alig, hogy elemelte szemétől a kezét, azonnal Grey Wolf szorításában találta magát, aki viharosan megölelte őt:
-Jól van, semmi gond, ügyes vagy, büszke vagyok rád- hebegte amaz aggódva, amint nyugtatgatta a kis srácot. Kitsu meglepődött, hogy máris itt találja a farkast, hisz az előbb látta csapdába esni. Körbenézett.
Minden a helyén volt: a házak, a kis tér, az oszlopok, az erdő... sőt, még a többiek is ott voltak, bestiális alakban. Még a sérülései is eltűntek. Megdörzsölte a szemeit:
-Mi történt? A denevér alakban lévő ikerpár közül Cez kínosan válaszolt:
-Ne haragudj a kellemetlen fogadtatásért, de ez volt a hivatalos beavatási ceremónia- átkarolta Kita hátát- én és hugi az ultrahangok segítségével illúziókat tudok kelteni. Szóval a támadó, akit láttál, valójában nem volt ott. Phillie is megszólalt:
-De Grey Wolf majdnem elcseszte nekünk... A farkas visszanézett, lassan elengedve a kis srácot:
-Kikérem magamnak! Ti nem aggódnátok a fiatokért?
Kitsu meg se lepődött ezen a kijelentésen. Neki már egy jó ideje természetes volt ez a családias viszony a szürke farkassal. Viszont a többiek csendben, elismerően mosolyogtak. Végül Deen megszólalt:
-Végre kimondtad. Azzal, hogy a vérednek vallod őt, elismered, hogy közénk tartozik.
-Felébredt végre a vér szava- tette hozzá Ags, majd bátyja felé fordult- mint anno bennünk is, emlékszel, Manu? Emanuel mosolyogva bólintott, majd mind visszanéztek a farkasra és a rókára. Kitsu épp kezdett magához térni a megrázkódtatásból:
-Szóval... mindenki jól van? Nem történt semmi? Grey felé fordult, és megpsuzilta a fejét:
-Nem, öcskös. Minden rendben van. Te is ügyesen helyt álltál, és bizonyítottad, hogy milyen rátermett vagy. Büszke vagyok rád...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése