Anja nem sokáig várakozott az újabb gyógyulásig. Szoros kötésekkel mindkét karján ment vissza a sámánhoz, és további edzést követelt. Az öreg vonakodott, de megállapította, hogy a lányban még mindig túlteng a fölös energia, így nincs mit tenni, le kell őt kötni. Mivel a föld elementál mágia a múltkor hatásosnak tűnt, így ismét a sziklák mozgatásával folytatta. A rab elmosolyodott, és örömmel vetette magát bele balhéba. Nem izgatta különösebben, hogy nincs olyan kondiban, mint amikor teljesen épp. Jó volt egy kicsit növelni az adrenalint, ahogy kerülgette, és törte a sziklákat.
Azonban alig tíz perc után beviharzott közéjük Sekos:
-Elég!- ordította, majd a sámánra rivallt- vége a bulinak, hagyj minket magunkra. Az öreg megijedt. Alázatosan meghajolt, majd elpucolt. Anja viszont kiakadt, és elkezdett az őrrel ordibálni:
-Te meg hogy kerülsz ide? Mégis mi közöd van ahhoz, hogy mit csinálok? A bestia a lány felé fordult:
-Igenis rengeteg közöm van hozzá. Az egyik sor állkapoccsal megragadta a lány karját, és megszorította. A rab felordított:
-Engedj el, ez fáj! A középső fej folytatta:
-Most már érted?- kicsit megrántotta, majd elengedte- felelős vagyok érted, te lüke. De valószínűleg te ezzel a fogalommal még nem találkoztál.
A lány fájlalta a karját, majd valamivel komorabban nézett vissza rá:
-Tévedsz- mondta halkabban, de határozottan- igenis ismerem az érzést. Elfordult tőle:
-Legalábbis egykor ismertem. Sekos komolyan kíváncsivá vállt. Közelebb csúszott hozzá, és lejjebb hajtotta fejeit:
-Nem akarsz beszélni róla? A lány méregzöld szemeivel felpillantott rá:
-Már megint kezded? Nem, nem akarok! Azzal elfordult, és leült.
Azonban az őr nem tágult mögüle, csak némán figyelte. Tudta, hogy szóval a lány nem fog engedni a büszkeségéből. Ő viszont érdeklődést mutatott, talán ezzel elő tud belőle csalni valamit. Starghost valóban el is kezdett beszélni... úgy negyedóra néma duzzogás után:
-Hallottál valaha a Zodiákusról?
-Nem én- válaszolta röviden és tömören a bestia. A lány pedig folytatta:
-Nem rossz hely. Rengeteg konstelláció látszik onnan- megfogott közben egy követ, és a tóba hajította- az ott élők a világ kezdete óta annyira tisztelik a csillagokat és a csillagképeket, hogy nemcsak jósolnak belőlük, és naptárakat írnak rájuk, hanem a civilizáció kezdetekor a különböző kasztok az ő nevüket vették át. És mindig úgy váltják egymást a kasztok az uralkodásban, ahogy a Zodiákus Napjai állnak a konstellációkban. Igen... van, hogy nem egy kaszt uralkodik. Van, hogy több is.
-Aztán egy nap történt egy kis baleset. Volt a gyöngysor csillagkép... csodálatos darab. Az őt alkotó csillagok mindig is irreálisan közel álltak egymáshoz. Sajnos, ez okozta a vesztét is: azok a csillagok a gravitáció miatt egy idő után egymásba zuhantak, és az egész konstelláció elpusztult. A Zodiákus törvényei szerint ebben a helyzetben a csillagkép kasztjának is pusztulnia kell. Sosem felejtem el...- kicsit elmerengett, majd kissé ábrándos hangon folytatta, gondolatban nagyon messze járt- pont a három, éppen vezető kaszt egyikében voltam. Láttam, ahogy értelmetlenül lemészárolják azokat a szerencsétleneket. Az egyedüli voltam, aki megtagadta a parancsot, mert akkor többre értékeltem az életet, mint bármi mást.
-Le is akartak csukni. Én viszont úgy döntöttem, hogy megmutatom nekik, milyen az, ha nagy hatalommal a kezükben azt csinálhatnak, amit akarnak. A saját főztjüket akartam megetetni velük. Betörtem a tiltott könyvtárba, kitanultam és használtam a tiltott mágiát, és elkezdtem megtizedelni a saját és a másik két uralkodó kasztot- sötéten elmosolyodott, hangja határozottabbá vált- aztán a hatalom annyira megrészegített, hogy csak halmoztam, és más kasztokba is beleritkítottam. Hagytam a Zodiákus felszínén egy csodás kis krátert is, amit már az istenek sem fognak eltüntetni.
Vállat vont:
-Aztán száműztek. Én meg hallottam az RTG-ről... hogy az egy olyan bolygó, ahogy nagyon komolyan veszik a Sötétség-kultuszt. Tehát lázadást szítottam, ami elterelte a népek figyelmét... amíg én a Sötétség főtemplomába betörtem, és véráldozattal próbáltam megidézni. A tiltott könyvtárból olvastam a Sötétségnek arról az oldaláról, amelyet nem tisztított meg a Fény. És ez kellett nekem, a maga nyerseségében, őrületében, és kegyetlenségében. Az egész világot térdre akartam kényszeríteni. Ismét vállat vont:
-Aztán elkaptak, és úgy négy... talán öt éven át végigkínoztak. Azt hiszem, ennyi...
Nagy csend, ahogy mondanivalója végéhez ért. Kicsit még őt is kellemetlenül érte a hallgatás. Felpillantott. Sekos valóban figyelemmel hallgatta a történetet. Amint elkapta a lány tekintetét, még egy apró mosolyt is megejtett. Anja nem tudta megállni, hogy ne viszonozza - még ma is meglepődött rajta. A felismerésében hozzátette:
-Érdekes...- hangja most kifejezetten könnyed, és barátságos volt- eddig senki nem volt kíváncsi a történetemre. A középső fej válaszolt:
-Ahonnan én jövök, ott így megy. Az uralkodó, akit egykoron szolgáltam, arra tanított, hogy próbáljuk megérteni, mi áll a másik hátterében. Sokáig a deghyomiak voltak az ellenségeim, most meg tessék... itt vagyok.
A rab ismét megejtett egy halvány mosolyt, majd felállt:
-De ez változtat a tényen, hogy még mindig kilométer hiányos vagyok. Az a néhány vadászat nem köt le- nyújtózott egy nagyot. Sekos végigmérte, majd hozzátette:
-Azt hiszem, tudok neked szerezni egy régi ismerőst, aki segíthet neked ebben. Anja megfordult, majd felvonta szemöldökét:
-Igen? És ki az?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése