egyedül, sárkányként

A Vér-tó törzsének összefogott erővel kellett visszacipelnie az eszméletlen őrt a táborhoz. A sámán azonnal meg is kezdte a gyógyítást. Szomorúan tapasztalta, hogy a bestia nemcsak hogy rémisztő mennyiségű vért vesztett, de belegondolt, hogy miként fogadja ezt a fogyatékosságot, ha magához tér. Amint ezen merengett, a nap végére eljutott addig, hogy nagy nehezen elállította a vérzést, és különböző vérképző szereket öntött a nyelve alá, amik ott könnyen fel is szívódtak.

Már a csillagok is élénken ragyogtak, tetőzött a Hold, és már rég mindenki az igazak álmát aludta. Ekkor érezte úgy, hogy talán sikerült stabilizálnia Sekos állapotát, és maga is nyugovóra térhet egy kis időre, míg regenerálódik, hogy aztán  újult erővel folytathassa a gyógyítást. Bekucult a sátrába, és készülődött a lefekvéshez, mikor apró léptek hangjára lett figyelmes. Ezt nem sokkal rá hatalmas energia vibrálás követte. Erre már kíváncsian kisandított a sátorból.

Starghost volt az. Ott volt az őrnél, kezeit kitartva, és látszólag nagyon mélyen koncentrált. Az öreg meglepődött, hogy látta őt, de nem mert odamenni hozzá. Először is, félt, hogy ugyanúgy elintézheti őt, ahogy azt a szörnnyel is tette, másrészt, mint tapasztalt mágiahasználó tisztában volt vele, hogy ilyenkor nem szabad megzavarni egyetlen varázshasználót sem, mert nem lehet tudni, milyen súlyos következményei lesznek a koncentrációvesztés és a félresikerült varázslat következtében. Inkább némán figyelte tovább.

Úgy fél óra elteltével arra lett figyelmes, hogy Sekos teste lassan, de jól láthatóan kezd átalakulni. Először a megmaradt fejek olvadtak lassan egybe. Aztán ahogy a levágott fejből maradt sebhely kezdett eltűnni, úgy vele arányosan bújtak elő a mellső- végül a hátsó végtagok. A jelenséget halk ropogás kísérte, ahogy a csontok és az ízületek kialakultak, a helyükre kerültek. Anja is erősen koncentrált. A csontok és a bőr megformálása nem jelentett különösebb gondot. Az izmoké annál inkább, hisz elég erősre kellett őket formálnia ahhoz, hogy az őr talpra tudjon állni. A folyamat órákat vett igénybe... de a sámánt annyira lenyűgözte, hogy az álmosság egyszerűen elreppent a szeméről. Miután végzett, Starghost zihált. De nem tétovázott sokáig, azonnal elrohant a tett színhelyéről. Még mindig túlságosan szégyellte, amit tett...

Másnap Sekos kezdett magához térni. A vérveszteséggel mintha egy sűrű köd ült volna az agyára, sokáig csak laposan pislogott, és felületesen próbálta felmérni a környezetét. Aztán villámként hasított belé a felismerés, hogy elvesztette az egyik fejét. Ösztönösen a sérült pontra kapta a fejét... hoppá, egy váll... és egy kar... karmok. Másik oldalra kapta a fejét... még egy váll, egy kar... még több karom. Elkezdett forgolódni. Hová tűnt a másik feje? Az éjszaka folyamán az is eltűnt? Pánikszerűen felordított, elkezdte végigtapogatni a nyakát, a vállait, közben további pánik ordításokat hallatott, ahogy az is tudatosult benne, hogy inkább már egészen sárkányra hajaz, mint kígyóra. Az ordításokat pedig egy látványos pofára esés követte, hisz mivel először állt lábon így nem tudta magát megfelelően megtartani.

A sámán úgy száguldott ki a sátorból, mint amit puskából lőttek ki. Látva, hogy a bepánikolt bestia épp padlót fogott, megfogta a fejét mindkét kezével, és a szemeibe nézett:
-Sekos, figyelj ide!- felemelte hangját, hogy magára vonja a figyelmet- nézz rám! Hallgass ide! Nincsen semmi baj, hallod? Csak szép lassan nyugodj meg... Megerősítésként nyugtatóan megsimogatta az orrát:
-Rendben lesz minden. Csak szép lassan gondold végig, hogy mi történt, pontról pontra. Az őr sóhajtott, majd lehunyta szemeit. Érezte, ahogy az öreg tovább simogatja az orrát, közben lassan világossá vált benne, hogy furcsa, hogy a lábai miatt már nem érinti a hasa a földet, valamint hogy a másik két fej nincs mellette. Ez utóbbi valami baljós, sötét ürességgel töltötte el. Soha nem érzett még ilyet...

De ami még mindemellett furcsa volt, hogy bár tisztában volt vele, hogy milyen súlyos sérülést is szenvedett el, ahhoz képest természetellenesnek tűnik, hogy egészen jó erőben érzi magát. Ismét a sámánra pillantott:
-Ez a te műved?- kérdezte halkan. Az öreg a fejét csóválta:
-Nem az enyém. Starghosté. Sekos érdeklődve felemelte fejét, a sámán pedig folytatta:
-Tegnap este itt volt, miután befejeztem a gyógyításodat. Épp lefeküdni készültem, nem tudta, hogy látom őt. Azonban úgy tűnt, hogy az őr csak minden második szavát hallja. Gondolatban elkalandozott. Felemelte fejét, beleszagolt a levegőben, majd szárnyra kapott.

Anja után ment. Mivel a nyom viszonylag friss volt, így könnyen ráakadt. A szökevény most sem jutott tovább a sziklás határnál. Ott kucorgott az egyik sziklánál, és mélyen aludt. Sekos nem éppen volt még jó mancsai használatában, úgyhogy amikor fel akarta kelteni, az a gyengéd cirógatáshoz képest kissé durvának tűnt. A lány arccal előre dőlt a porba. Ezt követően nyűgös nyüszítést hallatott, majd lassan, vontatottan feltápászkodott. Felnézett, és amint tudatosult benne, hogy kit is lát maga előtt, sóhajtott:
-Te meg mit keresel itt?- kérdezte halkan. Az őr, bár a friss használat miatt még remegő lábakkal, de annál határozottabb hangon válaszolt:
-Mert még mindig felelős vagyok érted, és ezen a tényen semmi sem változtat- hosszabb szünetet tartott, majd hozzátette- különben is... habár majdnem megöltél, meglehetősen egyedi módon kompenzáltad azt, amit elvesztettem. Azt hiszem, ezt meg kéne köszönnöm.

Starghost sóhajtott, és végigmérte a remegő lábú szörnyeteget. Valahol ezt sajnálatra méltónak találta... nem is beszélve arról, ami eddig történt vele. Sóhajtott:
-A kompenzáció sem változtat azon a tényen, hogy majdnem megöltelek. Hangján hallható volt, hogy hiába igyekszik fedni, valójában mélyen sajnálja. Sekos leült vele szembe (úgy érezte, hogy a lábainak egyelőre ennyi terhelés elég volt), majd visszakérdezett:
-Miért tetted? A lány leplező közönnyel vállat vont:
-Csak. Visszakaptam a varázserőm, és ez az érzés elbódított. Szabadnak éreztem magam. A bestia végigmérte némán, elmerengett, majd visszapillantott rá:
-Nem bírsz a hatalmaddal? Anja visszanézett rá:
-Valamikor bírtam- válaszolta halkan, semleges hangon- amikor ésszerű célokat szolgáltam.

Sekos jól tudta, hogy a lány miről beszél. Sóhajtott, egy pillanatra lehunyta szemeit, majd ismét ránézett:
-És ha ismét ésszerű célt szolgálnál? A szökevény lassan, érdeklődve felé fordult, majd a szörnyeteg folytatta:
-Őrködj velem. Immár nincs már sem második, sem harmadik fejem, amelyik ébren lenne, ha alszom. Nem tudnám úgy ellátni a feladatom, ahogy eddig. A közömbös hangnem ellenére a szavak hatására a lány évek múltán újra mély meghatottságot érzett. Szemei elkezdtek égni, torka kapart... Felállt, lassan odament az őrköz, és hozzábújt:
-Sajnálom... Sekos most nem próbált meg finom mozdulatokkal kísérletezni. Egész egyszerűen ráhajtotta tenyerét a lány hátára...