Anja napokon belül megtapasztalhatta, hogy Sekos csakugyan betartotta a szavát, és rendekezésre bocsátotta az egyik ismerősét... személy szerint Tyxblack Darkot. A lány szája a füléig ért, és izgatottan felvette a támadóállást:
-Ó... ez a beszéd. Egy igazi nehézsúlyú ellenfél. A kígyó magyarázott még neki:
-Ő is kapuőr volt annak idején, mint én. De ne bízd el magad, őt különböző elemi mágiákból hozták létre. Sok mindennel szemben immúnis. A rab felkacagott:
-Azért egy jó állba vágást még te is megéreztél.
Az egykori harmadik őr azonban egyáltalán nem húzta fel magát Starghost szavain. Ő mindig is egy gyengéd óriás volt, ha épp nem a betolakodó deghyomiaktól kellett megvédeni Nixát. Azóta csak a Sera gyerek játszott vele, és a mostani edzést se tudta másképp felfogni, mint egy játékot. Anja viszont baromira nem így gondolta. Őt sokkal jobban hajtotta a harci szellem. Úgyhogy amint nála látványosan nagyobb ellenfele készen állt, ő máris nekivezette magát. Nekifutásból a vállát találta el, és utána még húzta, rúgta is, de a bestia valóban óriási volt hozzá képest, és csak tompa ütéseket érzett ebből. Halkan nevetett is:
-Ez igazán aranyos. Majd egy határozottabb lendülettel lerázta magáról a lányt. Starghost szép szaltót vetett a levegőben, talpra érkezett, és ismét támadásba lendült. Ezúttal Tyxblack lábát vette célba, amire rávetette magát, és lendületből kitörte az egyik lábujját.
A bestia elrántotta a lábát - a bokáját csimpaszkodó rabbal együtt:
-Hé... azért ne bomolj. Rázta a lábát, hogy egy újabb lendülettel ismét leröptetheti magáról ellenfelét. De a kis vörös nagyon makacsul kapaszkodott a bokájába:
-Ennyivel nem intézhetsz el! Hallod? Sekos pedig csak nevetett a látványon... mindhárom fejével:
-Látnotok kéne magatokat kívülről! Egy jól összehozott helyzetkomikumban sem lehet jobb.
Közben Tyxblack megelégelte, hogy nem tudja magáról lerázni a lányt, így odanyúlt méretes mancsával. Anja pedig élt a lehetőséggel, és most az egyik mancson lévő ujjat törte el. Az egykori harmadik őr fájdalmasan kapta el a kezét, és ezzel együtt szép röppályát adva ellenfelének. És miközben fájlalta a törött ujjat, a lány csúnyán végigfarolt a homokban. Ez viszont tényleg rátett neki egy lapáttal. Felkászálódott, majd elkezdett leírni egy mozdulatsort. Sekos lassan elkomorodott, amint látta, hogy a kis vörös mire készül. Lassan meg is indult:
-Te... Anja... tudod, hogy nem...
Azonban végig se mondta, és egy masszív vöröses-kékes sugár csapott Tyxblack hasi- és háti páncélja közi részbe, az oldalába. Felordított, és rászorította mindkét kezét:
-Miféle mágia volt ez?- fakadt ki- Soha nem láttam ilyet, sokfajta meg se tud sebezni. A háromfejű kígyó először ezen hűlt el. Aztán pedig attól, hogy a rabon egyetlen karcolást sem látott. Starghost sötéten elmosolyodott:
-Navégre...- lassan kihúzta magát- a sok edzés megtette a hatását. Azért volt a rengeteg mozgásra szükségem, hogy mihamarabb kiürüljön a testemből a méreg, és gond nélkül tudjam használni a hatalmam. Sekos odafordult a másik bestiához:
-Menj vissza a Di világba. Innentől bízd rám. Tyxblack kissé csalódottan bólintott, majd sűrű, fekete köd kíséretében eltűnt.
A kígyó pedig visszanézett a lányra:
-Ez akkor sem volt szép tőled. Tyxblack azért volt itt, hogy lefoglaljon téged, nem pedig, mint ellenség. Ahogy Anja ismét ránézett, tekintete is másnak tűnt... összeszűkült pupilla, valami baljóslatú csillogás... és a sötét mosoly is csak szélesedett:
-Teszek rá! Most végre szabad lehetek, és ebben senki sem állíthat meg, míg te sem! Azzal elfordult, és elkezdett vadul sprintelni. Sekos gondterhelten sóhajtott, majd szárnyra kelt, és nyomába vetette magát.
A lány látta, hogy ott lebeg felette az őr. Morgott:
-Megmondtam már, hogy hagyj békén! Suhintott mindkét karjával, jégpengéket idézve meg. Azonban a bestia remekül kikerülte őket, és továbbra is követte őt:
-Ezzel nem érsz el semmit, Anja! Csak súlyosbítod a helyzetedet. A lány megállt, és felé fordult:
-Valóban? Állíts meg, ha tudsz! Egy hatalmas tűzoszlopot idézett meg, amit ellenfelére irányított. Sekos ezt is cselezte. Starghost futott tovább, de végül az őr beérte, teste egyik felével elzárva előle az utat, fejeivel lecsapásra készen a másik oldalt:
-Utoljára figyelmeztetlek, és utána már nem hagysz más választást. A kis vörös azonban ráordított:
-Megmondtam, hogy dugulj el!- és suhintott- Szaggató fénypenge!
A támadás olyan váratlan, közeli és nagyerejű volt, hogy a bestia nem tudta elkerülni a becsapódást. A fénytámadás egész egyszerűen levágta a bal szélső fejét. Akkora sokként érte, hogy mire felfogta, hogy mi történt, már a súlyos vérveszteségtől kezdett elhomályosodni a tekintete. Épphogy csak egy fájdalmas ordítás telt tőle- a megmaradt két fejétől, mielőtt összeesett. A lány viszont pont ez az ordítás térítette magához. Ahogy látta az őrt elterülni, akkor tudatosult benne, hogy mit is csinált. Döbbenten elkerekedtek a szemei, és megremegett mind a felismeréstől és a látványtól.
Épp csak egy fél pillanatra megfordult a fejében, hogy odamegy hozzá... Aztán inkább elfutott... minél gyorsabban, és amilyen messze csak tudott. Első iramban a puszta sziklás határáig jutott, ahogy az egyik nagyobb kő oldalába vágta magát. Maga sem értette, hogy miért, de sírt, és keservesen ordított. És akárhogy próbált uralkodni magán, ez az érzés nem állt el. Az események váratlan káoszában nehezen tudta tisztázni magában, hogy mit is érez. De lassan rájött, és belátta... ez bizony szégyen, bűntudat, és sajnálat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése