... A hatalmas fehér tűz mellett a Nekromágus vérfagyasztóan felkacagott:
-Vége van!- majd végigmutatott a döbbenettől kővé meredt négyesen- megöltem Shakarát! Innentől már semmit sem tehettek, a kerék világot nem őrzi senki, és a Di világ darabokra hullik! Lassan a fehér lángok felszálltak, csak egy kupac hamut hagyva maguk után. A döbbenet csendjét elsőként Elisir törte meg, mikor is reménytelenül térdre rogyott, és zokogva felkiáltott:
-Shakara!!!- levegőhöz is alig jutott, olyan keservesen sírt- Hogy tehetted ezt?
-Ó, semmi gond, aranyom- mondta a Nekromágus teljes lazasággal, hisz épp élvezte a diadalt- eredetileg az lett volna a tervem, hogy megbénítom azzal, hogy sokadszorra is elveszlek tőle, hisz az évek során annyiszor elveszített. De ha ennyire ragaszkodsz hozzá, akkor utána küldhetlek. Elindult a hamukupac fel:
-De először kiélvezem a győzelmem. Ilyen baljós csendet már rég hallottam a jelenlétemben... És őszintén szólva... kifejezetten imádom. Megállt, majd belerúgott a hamuba:
-Még hogy félisten... ezt neked!
Ám azon kapta magát, hogy a hamu nem száll szanaszét, hanem igencsak kemény. Alig, hogy erre ráeszmélt, a hamvak feltörte... Shakara kitárta szárnyait. Újjáéledt hamvaiból, szárnyain a fekete-vörös-zöld tollak és fekete sörénye csillogott, tartása erőt sugárzott... látszott, hogy ereje teljében van. A hamu csak úgy pergett le róla anélkül, hogy bármi különösebb mozdulatot tehetett volna. Elisir hirtelen még sírni is elfelejtett, a többieknek leesett az álluk... a varázsló pedig még meg is ugrott:
-Hát ez meg mi a fene? Ezt mégis hogyan? A zöld sárkányember viszont teljes nyugodtsággal válaszolt:
-Főnix varázslat... a tűzisten kegyelméből.
-Ez lehetetlen!- hüledezett tovább a Nekromágus- akkor hogyhogy a katonáim mind meghaltak, és nem éledtek újjá? Shakara hangja azonban továbbra is nyugodt volt:
-Látom, nem figyeltél. Mikor a halálos támadásod leterített a földre, akkor mormoltam el a varázsigét. Ugyanis a főnix varázslathoz külön igét kell mormolni, azt a tűzisten mégsem osztogatja csak úgy minden további nélkül. És pontosan az ilyen mágiatolvajok ellen találta ki, mint te. Hisz bár lehet, hogy a fiam mágiáját elloptad. De sem az ő, sem az én tudásom nincs benne. A lények, amiket kreáltál, csak a varázshatalmunkból állnak... a tudatunkat, a gondolatainkat, a tudásunkat már nem tartalmazzák.
A Nekromágus őrjöngve kifakadt:
-Te szemét számító alak- majd utasította a megmaradt árnyakat- végezzetek velük! katonái meg is indultak. Alba azonban előreugrott holdsarlós végű botjával, és lekaszabolta az útjába kerülőket:
-Pusztuljatok az útból, senkiháziak! Tía fekete sárkány alakját vette fel, és tűzokádás kíséretében a tömegbe rongyolt:
-Majd adok én nektek... megtanuljátok egy életre, hogy ne szarakodjatok velem. Acó fenyegetően vijjogott, majd fénytámadás kíséretében cikázott végig az árnyakon. Végül Elisir is csak összeszedte magát. Megtörölte arcát, feltápászkodott, és kitárta karjait:
-Holdbárd! Szaggató fényt idézett maga köré, amelyek darabokra kaszabolták az árnyakat.
Shakara pedig a Nekromágus döbbenetét kihasználva koncentrálta magának az erőt. És mire ellenfele támadt volna, ő sikeresen megelőzte egy elektromos-szónikus kombinációval. A varázsló egy hatalmasat repült. Mielőtt földet érhetett volna, a Di világ ura ismét célba vette, és teljes erőből gyomron vágta. Újabb repülés... Shakara pedig suhintott karjaival:
-Aghi del tenebre! Sötét pengéket idézett meg, amik suhantak a mágus felé. Az utolsó pillanatban épp, hogy feleszmélt... és teleportált a támadás elől. Egész egyszerűen köddé vált, és a pengék mind a maradék katonákba álltak.
Az ellenfél mind egy szálig kidőlt. Shakara is földet ért. Elsőként azzal szembesült, hogy Elisir olyan lendülettel ugrik a nyakába, hogy majdnem feldől. Azonnal magához szorította, és homlokon csókolta.
-Úgy megijedtem...- hebegte a nő- azt hittem, hogy vége... Ura nyugtatgatta, miközben simogatta hátát:
-Nincs már semmi baj. Itt vagyok, és a Nekromágus is eltűnt.
-Na de kérdés, hogy mennyi időre- mondta Tía, miután eredeti alakját visszaölte odalépett hozzájuk.
-Reméljük, ez a csata a kedvét szegte még egy jó időre- szólt Shakara- elvégre jó csapat vagyunk. A hold herceg elvigyorodott:
-Az bizony!- és nyújtózott- Gyakrabban kéne ilyet csinálni, már kezdett hiányozni a Vad világban művelt balhék után.
Elisir lassan elengedte őt, majd a kidőlt oszlopra nézett:
-És azzal mi lesz? A Di világ ura végignézett a többieken:
-Igaz is, itt még nem végeztünk. Intett, majd elindultak a kidőlt rész felé:
-Ezt még meg kell javítanunk, mielőtt a fennakadás miatt leáll és szétesik az egész szerkezet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése