2012. március 23., péntek

Kaaelidasch szülöttje

Nagy volt a nyüzsgés a rája király palotájában. Első körben M1-UT3, K4-P0N, és két oroszlán és C4 vonultak be, hogy megcsodálják a kis trónörököst. Aahs tartotta a karjaiban, és igyekezett megnyugtatni, mivel megriadt a váratlan tömegtől. Jiggin látványosan olvadozott:
-Olyan kis édes! De ne lenne szegénykém így megriadva. Aahs halkan nevetett:
-És még csak veletek kezdődik a sor. A többi látogató már nem ilyen kis szerény csoportokban fog érkezni.

M1 méregette a kicsit, aki úgy nézett ki, mint egy teljesen átlagos rája. Feltűnően hiányzott pár dolog:
-Egész biztosan jól van? Nem látok karokat és lábakat... A büszke anya elmagyarázta:
-Dehogy is, rendben van. Tudod, ebből a szempontból olyanok vagyunk, mint a békák: a fejlődésünk során, ahogy kikényszerültünk a szárazföldre, úgy alakultak ki a végtagok. Az életünk elején is inkább halak vagyunk, de idővel ő is átalakul. Egyenlőre több időt tölt a vízben is.

Ferlex a mellette álló lányra nézett. C4 édesen mosolygott ugyan a látványtól, de olyan mereven állt, mint aki karót nyelt.
-Valami gond van?- hajolt oda hozzá az oroszlán. C4 visszanézett rá:
-Ó semmi- majd a kicsire- tényleg nagyon drága. De nem tudom, hogy kell velük bánni. Én az előző gazdáim gyerekeihez csak, mint testőr voltam rendelve. A bestia halkan nevetett, és átkarolta a hátát:
-Ez édes...

Aahs pedig párja felé fordult:
-Nos, büszke apuka... szeretnéd átvenni? Rejazz halkan nevetett:
-Természetesen. Talán rám hallgat. Gyengéden átvette a még nyugtalankodó kölyköt, és ahogy átölelte a kis fejét finoman a vállára hajtotta, és simogatta. Előjöttek az emlékek, és vele együtt a gyakorlat is. A kicsi valóban megnyugodott, de a király ennyivel nem tudta le:
-Nem kell félni... nem bántanak a vendégek... Jó helyen vagy. Aahs valóban meg is lepődött az eredményen:
-Ni csak... tényleg tudsz valamit. Van valami titkod? Rejazz sejtelmesen visszamosolygott, amíg visszatette egy kis időre a kicsit a vízbe, majd válaszolt:
-Mit is mondhatnék... aranyból van a kezem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése