2012. november 10., szombat

démonok

Bár a tűzvörös és a tengerkék ég alatt elvétve láttak démonokat az évezredek során, mindenki tudta, hogy ők egy másik világból származtak... egy olyan világ sarkából, amely egykor az istenekhez való fohászt akarta betiltani egy zsarnok uralkodó. Az ő hatalmát annak idején még Shakara Sera döntötte meg, mikor járta a világokat.

Viszont erről a helyről ők sem nagyon mentek el. Néha kisebb utakra, kiküldetésekre, de ritkán fordult elő, hogy el is hagyták. És ennek megfelelően másokat sem nagyon engedtek be... kiváltképp nem angyalokat. Ott mindegy volt, hogy fekete vagy fehér, kicsi vagy nagy, szent vagy bukott... oda bizony egyik se tehette be a lábát.

Celestino pedig pont erre a helyre készült... amit sziklás hegyek öleltek körbe, és a sötét ég kupolaként borult fölé. Első ránézésre teljesen kihaltnak tűnt ez a vidék... egy lélek sem járt a sziklák között. Ahogy beljebb haladt, úgy az egyik fánál két alakot pillantott meg: az egyik egy démon, fiatal férfi alakja, barna hajjal, barna szemekkel, egyik szeme alatt egy fekete háromszög jellel, kék felsővel, sötét nadrággal, fekete szarvakkal, szárnyakkal és farokkal. A másik alak homlokán tartotta épp a kezét, és mormolt valamit... ebben a másodikban a testőr az úrnőjét vélte felismerni. Nem törődve a zavarással, odasietett:
-Kicsi...

A démon elkapta a kezét, ahogy a nő felnézett, majd felállt, mikor meglátta a jövevényt. Értetlenül nézett rá:
-Te meg mit keresel itt? Nem szabadna itt lenned. Celestino megfogta úrhölgye kezét:
-Nem találtalak. Miért nem szóltál, hogy eljössz? És miért nem szóltál a gondjaidról? Láttam, mennyire bizonytalan vagy. Kicsi némi bosszúsággal sóhajtott:
-Nem lényeges, rendben vagyok. A testőr ezután a démonra pillantott:
-Ő ki? Azonban a másik férfi nem várta meg, míg a nemes bemutatja őt, így maga válaszolt:
-Gabriel vagyok, Kicsi nagybátyja. Celestino kissé értetlenül végigmérte mindkettőt:
-Furcsa... alig tűnsz idősebbnek nála. Gabi folytatta:
-Olykor a látszat gyakran csal. Viszont jobban tennéd, ha végre elmennél innen, mielőtt a többiek rád találnak...

Alig, hogy kimondta, a testőr hangokat hallott a háta mögül. Megfordult... Újabb démonok... és már körbe is vették. Az egyik közelebb lépett, és látszott rajta, hogy nagyon nem örül a fogadtatásnak:
-Egy angyal merészelte betenni a lábát közénk- rámutatott az őrre- ez vért kíván! Celestinónak nem kellett kétszer mondani... már fordult is feléjük, húzva elő kardját... Azonban Kicsi közéjük ugrott:
-Várjatok csak!- tartotta a karjait mindkét irányba- nem lehetne ezt békésen megoldani? Elvégre nem ölt meg senkit, csak területet sértett.

A nagyhangú démon megvakarta az állát, gondolkozva végigmérte őket, majd hosszas fontolgatás után válaszolt:
-A magunkénak tartunk, Kicsi. Bár alaposan megcsonkítottad magad, mégiscsak innen származol, és ápolod a mágiánk hagyományát, így a szavad annyit ér, mint a miénk. Nem bánom. Majd intett a magasba:
-Ha a sötét angyal kiállja a négy halálos csapást, akkor szabadon távozhat. De ha nem, akkor fejét és a szárnyait vesszük. Celestino rezzenéstelen arccal hallgatta végig a szószólót, majd közömbös hangon kijelentette:
-Vállalom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése