Pherai először azt hitte, megvakult... de mivel saját magát látta, ahogy végignézte, hogy mindene megvan-e, úgy megbizonyosodott róla, hogy csak egy üres térbe került. Viszont se előre, se hátra.... se egy út, se egy ablak, se egy ajtó... se fényforrás. Semmi... Kezdett bepánikolni, és a tagjai elkezdtek remegni, kívánva, hogy fusson valamerre... de merre? Hol van a hova? És hol van az itt?
Nagy levegő...
Próbált úrrá lenni rémületén, bár még mindig remegtek a tagjai. Talán elterelhetné gondolatait a pánikról, ha meditál, ahogy Kitsu tanította. Azonnal fel is vette a lótuszülést, és próbált egyre mélyebbre tekinteni, maga mögött hagyva a páni félelmet, megnyugvást keresve a kétségbeesésben...
A meditációban lévő sötétség mégiscsak barátságosabb volt... lassan elengedtek az izmai, légzése stabilizálódott... és egy kék fény pislákolt előtte? Jobban rákoncentrált a fényre. Lassan az izzás egy vele szemben térdelő, vörös-fekete páncélos alakját öltötte fel. Ahogy a vonásai is kirajzolódtak, a herceg megállapította, hogy a jövevény igencsak hasonlít az apjára... bár pár évvel idősebb kiadásban.
-Ki vagy?- szólította meg. A jövevény válaszolt:
-Shamu Focus vagy, az utolsó Chomuu, aki az évezredes háborúban halt meg. A kölyök meglepődött:
-Tehát az egyik felmenőm vagy? Shamu bólintott:
-A nagyapád, hogy egész pontos legyek.
-Miért jöttél?- kérdezett tovább Phernai. A lovag pedig békésen elmosolyodott, és készségesen válaszolt:
-Azért jöttünk, mert láttuk, hogy bajban vagy, és hallottuk a segélykiáltásod. Mind tudjuk, mit történt, de nem mi fogunk kijuttatni innen. Viszont utat mutatunk, hogy miként teheted meg? A herceg megrázta a fülét:
-Mi ez a királyi többes így hirtelen? Rajtad kívül nem látok senkit... Shamu sejtelmesen elmosolyodott:
-Nézz mélyebbre magadban, és te is megláthatod.
A kölyök tovább összpontosított a képre. Először a homályból nagyapja mellett látott kibontakozni egy alakot. Fazu volt az, a nagyanyja. Majd lassan, mögöttük, füstszerűen jelentek meg szépen fokozatosan a többiek... először egészen kékek, majd távolabb szürke macskák. Az egész Chomuu klán a kezdetektől a nagyszülőkig. Amint teljessé vált a kép, a herceg érezte, hogy valami hihetetlen nagyságú megnyugvás önti el: most láthatta igazán, hogy mennyire nincs egyedül. Shamu folytatta:
-Mi, a Chomuu klán vagyunk a tűz kegyeltjei. Beleolvadunk mindenhová és elegyedünk minden réteggel, mint maga a hamu. Használd ezt a tulajdonságot, Phernai, és használd jól. Ahogy a családunk többi tagjának, úgy neked is ez lehet a siker záloga...
Ekkor Phernai kinyitotta a szemeit... és ahogy felkelt, és megindult, hamuvá vált, és szóródott elfelé, akár egy fuvallat...
* * * *
Sheo pár tőrrel és egy utazóköpennyel felturbózva vágott neki még otthonról az útnak. Nem tudta igazából, hogy melyik irányba haladjon, csak ment neki a vak világnak, remélve, hogy az az irány a helyes, és megtalálhatja testvéreit. Hajtotta őt az aggodalom, és a szélisten iránti bosszúvágya - őt aztán nem rémisztette meg, hogy egyszerű halandóként nem sok esélye lehet vele szemben.
Épp az éjszaka kellős közepén haladt egy magas füvű pusztában, feje felett a tengerkék égen a csillagokkal, mikor a távolban egy jegesen derengő alakot pillantott meg. Azonnal végigfutott a hátán a hideg... hisz bár kísértet még nem látott, hallani már hallott róluk... a leírás erre a jelenségre tökéletesen illett. Azonnal egy-egy tőrt kapott mindkét kezébe, támadóállásba vágta magát, és ordított:
-Fegyver van nálam, és nem félek használni! Úgyhogy mondd meg, hogy ki vagy, és mit keresel itt, vagy számolj azzal, hogy alaposan ellátom a bajod! Én nem félek senkitől! A jelenés a távolban megszólalt, hangja visszhangzó volt, de a legkevésbé sem ellenséges:
-Úgy gondolod, hogy egy szellemre hatással vannak a materiális fegyverek? Sheo tovább kiabált:
-Engem ugyan nem érdekel, akkor is legyőzlek, és megtalálom a tesóimat!
Ekkor a jelenés lassan megindult felé, tovább folytatva mondandóját:
-Egykori önmagamra emlékeztetsz... valaha én is ilyen türelmetlen voltam, és készen voltam kiállni bármi ellen, hogy megvédjem a szeretteimet. Egy valamiben jelen pillanatban tévedsz... Megállt közvetlenül előtte, és hozzátette:
-Nem ellened vagyok, hanem melletted. Sheo ki tudta venni már a jelenés arcát: csakugyan szellem volt... egy jeges szellem, fehér alapos sötétkék csíkokkal, világoskék szemekkel.
-Ki vagy te?- kérdezett rá. A jövevény elmosolyodott:
-Felix vagyok, az utolsó Contrast, a jégoroszlánok patrónusa. Azért jöttem, hogy a húgodhoz vezesselek. Sheo szemei elkerekedtek, és leengedte fegyveres kezeit:
-Tudod, hol van Mora? Felix bólintott:
-Igen, tudom. És ha elfogadod a segítségem, én azonnal hozzá viszlek. E szavakkal a kezét nyújtotta a kölyök felé. Sheo bizalmasan elmosolyodott, és megragadta a szellem kezét. Együtt egyetlen óriási jégoroszlánná változtak, amely sebesen megindult Észak felé...
****
Mora egyedül fagyoskodott a hóviharban. Átkulcsolta magát, összegömbölyödött, de semmi haszna... a hideg csontig hatolt. Körülbelül fél óra múlva arra lett figyelmes, hogy társasága akadt: jégoroszlánok kezdtek egymás után, lassacskán megjelenni körülötte. Megriadt, hogy a fenevadak esetleg szétmarcangolják, azért állták így körbe. Azonban egy biztató hang megszólalt a háta mögül:
-Ne félj tőlük... Megfordult. Aiskhülé jég szellem mosolygott rá bizalmasan.
-Mi-Mit csinálnak?- kérdezte Mora vacogva.
-Hagyd, hogy közrefogjanak- magyarázta a szellemlány- azért jöttek, hogy segítsenek. Te nemcsak Chomuu, hanem Contrast leszármazott is vagy. Köztük voltak jégoroszlánok leszármazottjai is. Ők itt pedig felismerték benned az egyik társukat.
Ahogy beszélt, úgy egészen közel másztak a bestiák a hercegnőhöz, bújva hozzá. Mora érezte, hogy lassan átmelegszik, és maga is közéjük bújt. Az egyiknek, akit ért, megsimogatta a hátát:
-Köszönöm... Aiskhülé bólintott és elmosolyodott:
-Kitartás, kis felség. A testvéreid már úton vannak feléd...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése