megjárt pokol

Az arénában már készen állt minden. Még a helybéliek is összegyűltek,izgatottan várva, valószínűleg régen voltak tanúja efféle kivégzésnek. Talán egyedül Celestino volt nyugodt. Csak állt a ring közepén, kardjára támaszkodva, tökéletesen hideg vérrel. Mégiscsak harcos volt ebben az életben, a fegyverforgatás volt a lételeme. Minden mást később kellett hozzátanulnia. Bár nem tudta, hogy mit takar a négy csapás, ő állt elébe. Kicsi reszketett még oldalt, Gabriel társaságában, ökölbe szorított kézzel nézte az egyedül ácsingózó sötét angyalt. Nagybátyja látta idegességét, és megfogta a kezét:
-Nyugalom... Ha a barátod igazán rátermett, akkor nincs miért aggódnod. Kicsi némán bólintott, majd visszanézett a mélybe.

A vezér ekkor állt fel a székéből, hogy kihirdessen:
-Testvéreim! Íme egy betolakodó angyal a földünkön. Hagyjuk, hogy csak úgy büntetlenül járkáljon köztünk fel s alá?
-Nem, nem, nem!- kiáltotta a tömeg. A levegőben tapintható volt a feszültség. A vezér folytatta:
-Éppen ezért kapja a legsúlyosabb megtorlást, amit az ilyen betolakodó kaphat- felemelte a karját- jöjjön hát a négy csapás!

Az aréna négy sarkában kinyíltak a kapuk. Celestino végignézett rajtuk, hogy mégis miket vagy kiket engednek be rajtuk. Az első démon vagy 5 méter magas volt, vaskesztyűkkel, erővel teli. A második démon egy filigrán alak, talpig feketében, vaskarmokkal, gyors mozgással. A harmadik démon arcát kabuki maszk fedte, varázslóköpenyt viselt, látványként be is mutatott egy tűzvarázslatot. Végül a negyedik is belépett, mellvértben, páncélnadrágban, hátán és övén különféle fegyverekkel, mint egy élő arzenál.  A sötét angyal felmérte a terepet. Épp azon sakkozott, hogy melyikkel érdemes kezdeni, mikor elhangzott a gong.

Akkor viszont már mind a négyen ugrottak is. Az őrnek annyi ideje maradt csak, hogy kitérjen az útjukból. Egy pillanatra meg is riadt, hogy nem jutott elég ideje lépni. Aztán ismét összeszedte lélekjelenlétét, és egy újabb csapás elől ugrott el. Az óriás démon vette őt aztán célba:
-Ne pattogj, nikkelbolha! Hadd zúzzalak szét! Ez az ellenfél volt most a legközelebb. Remek alkalom volt a harcos számára, hogy rá összpontosítson. Át is váltott támadásba, de mire elérte volna a vaskesztyűst, jobbról találatot kapott. Faralt is egy sort, mire meglátta, mi az. A talpig fekete volt az... a gyorsaság. Fel is kacagott:
-Nézz a lábad elé, lajhár! A négy csapás mindig összedolgozik. Alig, hogy végigmondta, Celestino már a varázsló csapását érezte a hátán. Kissé megugrott, majd körbenézett, várva a negyedikre. Az utolsó pillanatban jelent meg mellette, bárddal a kezében. A testőr belevágott a karjába, majd kikapta a fegyvert, és ellenfeleire nézett:
-Ez engem nem riaszt vissza, és jobban teszitek, ha ti sem becsültök alá. A becsületem és az úrnőm iránti hűség azt kívánja, hogy megmérkőzzek veletek, és le is győzzelek mindannyiótokat. Az álarcos varázsló felnevetett:
-Milyen heroikus a kis angyal- majd intett- verjük ki belőle a szart is!

Azzal ismét megindult a négyes. Celestino már jobban figyelt, most, hogy tudta, hogy összedolgoznak. Igyekezett azt is észben tartani, hogy mindegyiknek más volt a képessége: az erő, a gyorsaság, a mágia, és a fegyverek. Rájött, hogy nem egészen jó taktika, ha egyenként akarja őket legyőzni... inkább lassan fokozatosan, vágásonként... amelyik épp a legközelebb kerül hozzá, arra sújt le. Kicsi még mindig idegesen nézte a viadalt:
-Rátapadnak, mint a keselyűk... minden oldalról kap egy ütést, így el fog veszni. Gabi bólintott, majd hozzátette:
-Hacsak el nem kezdi őket végre leszedni. Ha egyet már sikerült legyőzni, akkor bomlik a rendjük. Csak odáig még el is kell jutni.

A kisebb vágások, és a hárítások valóban nem vezettek semerre, inkább csak kezdték kimeríteni a sötét angyalt. Észlelte is, hogy határozottabb reakcióra van szükség. Pont a varázsló került hozzá közelebb. Némi időt veszíthet ezzel, de megéri a kockázatot. Határozottabban markolta a kardot, majd egy összpontosított csapással suhintott is.... levágva a varázsló fejét. A test összerogyott, a fej pedig elgurult. A tömeg fel is hördült egy pillanatra.

Viszont Celestino jól számította, hogy ezzel időt vesztett... hisz közben az óriás és a fegyveres beértek. Megragadták a szárnyait, és elkezdték tördelni. Végül a talpig fekete is odaért, és társai szorítását kihasználva vitte be az ütéssorozatot karmaival. Kicsit ijedtében felpattant, de nagybátyja megragadta, és visszarántotta:
-Mit csinálsz, te bolond? Nem avatkozhatsz közbe! A nemes kifakadt:
-De így ki fogják véreztetni! Gabi megrázta a fejét:
-Akkor sem tehetsz semmit. A hölgy tehetetlennek érezte magát, és ez nagyon zavarta.

A testőr viszont ismét próbálta összeszedni a lélekjelenlétét, hisz bár a fájdalom kezdte az eszét venni, igyekezett összpontosítani. Belerúgott a fekete ruhásba, majd félig megfordulva lecsapta az óriás karját. A behemót felordított, de végre az egyik szárnya szabaddá vált. A fegyveres ekkor egy csatabuzogányt emelt a magasba, hogy azzal csapja agyon ellenfelét. A sötét angyal még látta a szeme sarkából a mozdulatot... és meg is előzte. Átszúrta a páncélos torkán a kardot, majd lerúgta róla. Ellenfele halálhörgések közepette vergődött a földön.

Hátulról már a behemót bömbölése hallatszott:
-Te kis senkiházi!- emelte megmaradt öklét a magasba- ezt most megkeserülöd! És már meg is rohamozta Celestinót. Az őr azonban figyelemmel nézte a másik oldalról támadó gyors démont. Kihasználta az alkalmat, összpontosított... és a kellő időben ugrott félre, így a behemót a fekete ruhást találta el. Kissé meghátrált, míg megmaradt ellenfelei összeszedték magukat. Addig ő is próbálta összekaparni magát. Valóban, repülni már nem volt képes, valószínűleg szilánkokra törtek a szárnyait... ezt el is vetheti a további stratégiából. A vaskarmok általi ütések pedig meglehetősen mélyek - talán át is ütötték és szervet is ért. A vérveszteség így is drasztikus.

Ismét felnézett. A másik kettő ismét célba vette. Nincs mese, addig kell őket legyőznie, míg el nem ájul a vérveszteségtől... vagy amíg meg nem hal. A fekete ruhás már majdnem ott volt az orra előtt. Megoldotta annyival, hogy egész egyszerűen az utolsó pillanatban felkapta a kardot. Ellenfele szabályosan rányársalódott, hisz már nem volt ideje megállni. Lerúgta őt a fegyverről, hogy a földön vergődjön tovább, majd közelebb lépett a behemóthoz. Az óriás ismét rábömbölt:
-Megbosszulom a társaimat, te kis féreg! Fél kézzel is elbánok veled. Már emelte fel a karját... Celestino végigmérte. Gyorstámadást kell intéznie, ez viszont rengeteg energiát, és erőt elemészt. De nincs más megoldás... Így mielőtt a behemót lesújthatott, a sötét angyal már végig is futott rajta, lendületesebb vágásokkal jobbról-balról.... majd a másik oldalon ért földet. Ugyanúgy a behemót is, csak éppen darabokban...

A közönség teljesen elhűlt. Valaki le tudsz győzni a négy csapást. Ám a testőr sem volt túlságosan rózsás állapotban: nagyon homályosan látott, és igencsak látványosan remegett a vérveszteségtől. Hallotta még a vezér hangját:
-Habár eddig senki sem volt képes legyőzni a legjobbjainkat, a törvényeink értelmében, mint a négy csapás legyőzője, ez a sötét angyal szabadon távozhat! Elengedjük...

Filmszakadás. És mintha csak egy álomból ébredt volna, látta magát egy nagyváros sikátorában. Kezében egy hatalmas kés, karja végigvágva, melléből folyik a vér... De nem... ő innen nem megy sehová. Itt fog véget érni a történet. És egy újabb szúrás a késsel...

Feleszmélt egy pillanatra. Még mindig ott térdelt az aréna közepén, zihálva, súlyos sérülésekkel, szájából ömlő vérrel. Viszont most ott volt az ő úrnője, aki hozzábújt, támogatta. Ez némi erőt adott neki. Lassan a hátára tette a kezét. Kicsi észlelte, hogy a sötét angyal reagál, könnyes szemekkel nézett vissza rá. Celestino próbált beszélni, de elég kínkeservesen jött össze:
-Rendben vagyok...- köhögött, majd folytatta- én... ezt már... átéltem... Kicsi riadtan nézett rá:
-Te meg miről beszélsz? A testőr folytatta:
-Az emberi élet... életben.... Ettől a ponttól Kicsi nem engedte, hogy bajnoka tovább beszéljen. Átölelte, végigsimítva a fejét, megpuszilva arcát, és hozzábújt:
-Büszke vagyok rád. Tarts ki még egy kicsit...