2012. november 23., péntek

goodbye from demons

Celestino nem volt teljesen meggyőződve arról, hogy magánál van-e. Nem igen látott maga körül semmit, csak az üres teret... valamint szemben a Sötétséget, akinek zöld szemei sejtelmesen mosolyogtak, mint mindig.
-Észrevettél? Remek- szólította meg a sötét angyalt a megszokott kissé sunyi hangnemben- Remélem nem bánod, ha megkérlek, hogy mesélj egy kicsit. Ugyan nem hangozz el konkrétan, hogy az istenség mire gondol, de a testőr mintha az agya mélyéről tudni vélte, hogy mit kér tőle. Válaszolt:
-Bevillant egy kép... hogy miként haltam meg. Említetted, hogy volt egykoron egy másik életem. De véget akartam neki vetni. Semmi mást, csak hogy vége szakadjon, hogy befejeződjön egyszer és mindenkorra. Feljebb emelte egy kicsivel a tekintetét, úgy folytatta:
-Most viszont határozottan harcolni akartam ellene... Így kívánta a becsületem, és motivált a tény, hogy Kicsi velem van. Ismét lejjebb pillantott, maga elé:
-Ő az, akit védelmezek, akiért harcolok, és akit szeretek...

Sötétség bólintott:
-Megértetted tehát. Azért jó, ha tudod, hogy csak és kizárólag ennek az erős motivációdnak, az akaraterődnek, és a képzésed során felszedett edzettségnek köszönheted csupán, hogy életben maradtál. Celestino felállt, és fejet hajtott:
-Ezzel tisztában vagyok- majd megejtett egy halovány mosolyt- de mindemellett van egy olyan érzésem, hogy a te is hozzájárultál a túlélésemhez. Az istenség szemei ismét sejtelmesen mosolyogtak:
-A sötétség soha sem adja ki a titkait. Aki viszont méltónak érzi magát, az  felfedezheti...

Ekkor a sötét angyal kinyitotta szemeit. Ágyban feküdt... és tele volt kötésekkel. Felüdülés volt tisztán levegőhöz jutni, ám amikor próbált feltápászkodni, kissé bajos volt: a sebek még nem forrtak be teljesen, a kötések pedig olyan szorosan voltak, hogy már-már akadályozták a mozgásban. Ő azért ügyes-bajosan felevickélt, felöltözött, megragadta kardját, és elindult kifelé.

A házból kiérve látta, hogy még mindig a démonok területén van. A ház előtt pedig Kicsi és Gabriel ült, épp beszéltek. Úrhölgye megpillantotta őt, feláll, és elmosolyodott:
-Jó látni, hogy magadhoz tértél. Hogy érzed magad? Celestino megejtett egy kínos mosolyt:
-Voltam már jobban is. A nemes odament hozzá, és megpuszilta. Gabi is felállt, és végigmérte őket:
-Hát... ennyit tudtam csak segíteni. Így, hogy már talpra álltál, el kell hagynod ezt a területet. A testőr bólintott. Ezután a démon az unokahúga felé fordult:
-Ja, és Kicsi...- intett neki. Az úrhölgy odament hozzá, Gabriel pedig magához szorította, majd homlokon csókolta. Habár a sötét angyalnak nem voltak ismeretei az itteni szokásokról, erről tisztán felismerte, hogy egy áldás. Ezt követően Gabi ismét a hölgy szemeibe nézett:
-Nincs okod félelemre, vagy hogy megingjon a bátorságod- a válla fölött fejével enyhén a testőr felé biccentett- főleg, ha ilyesvalaki vigyáz rád. Én megbízom benne. Kicsi visszamosolygott:
-Köszönöm- majd valamivel lazábban hozzátette- azért te is eljöhetnél néha. A lányommal még nem is találkoztál. Ő is mesterien bánik a démon mágiával. A nagybácsi bólintott:
-Sort kerítek rá.

Azzal Kicsi Celestinóba karolt, és elindultak kifelé a hegyek közül...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése