Lumanix-on ismerős, kaaelidaschi sikló érkezését jelezték. Az uralkodó már a fogadására állt pár tiszttel és tudóssal együtt. Az egyik jelenlévő megszólalt:
-Biztos a ráják kérnek megint segítséget. Komolyan gondolják a két bolygó közti kapcsolatot. Aluh Manac bólintott:
-Mi pedig szívesen látjuk őket. Kellemes érzéssel tölt el, hogy égi testvéreink helyét átvették, és tovább őrzik.
A jármű kissé csámpásan landolt. Az egyik hajtómű sérült volt. Az egyik tudós megvakarta az állát:
-Olybá tűnik, hogy a vendégünk nem tájékozódott a napjainkban folyó meteorzáporról. Mégis ki lehet ennyire figyelmetlen? A választ hamarosan megkapta, mikor nyílt az ajtó. A rája katonai ruhát felismerték a jövevényen... viszont a hatalmas egzotikus tollaktól, a fekete sörénytől, és a hozzájuk hasonló testfelépítéshez elakadt a szavuk.
Hermes körbenézett a fogadóbizottságon, majd meghajolt:
-Üdvözletem, holdfénytolvajok! A gépem megsérült, és kényszerleszállást kellett végrehajtanom. Remélem, nem vagyok a terhetekre, amíg rendbe hozom... Azonban a Lumanix lakói teljesen megkukultak. Egy ilyen lény érkezésére számítottak a legkevésbé, miután a kaaelidaschi mechák, majd utánuk a ráják is beszámoltak róla, hogy az ottani lakosok mind egy szálig kipusztultak. Erre most, a saját szemükkel láthatnak egy élő példányt...
Az uralkodó vett elsőként erőt magán, ahogy a vendég elé rohant, majd szorosan átölelte:
-Ó, dehogy vagy a terhünkre, sőt, a legjobb szerelőink javítják meg a gépet!- csodálattal nézett rá, végigsimítva vállait, hogy meggyőződjön, igaz amit lát- Magasságos égi fények! Azok után a beszámolók után, amiket kaptunk, remélni se mertük, hogy láthatunk még túlélőt a kaaelidaschi testvéreink közül! Mondd, mi a neved? A jövevény teljesen zavarba jött a hercegnő reakciójáról. Érezte is, hogy a tollai füléig elvörösödik - mily érdekes jelenség, még sosem érzett még ennyi meleget az arcát. És soha nem is zavarta... Végül összeszedte magát, és válaszolt:
-Hermes vagyok, hölgyem- meghajolt- a szolgálatára. Aluh Manac felkacagott:
-Dehogy vagy te a szolgálatomra!- megragadta a vendég csuklóját, és izgatottan rángatni kezdte a palotába- Mi vagyunk a tiédre! Kérlek, maradj nálunk egy ideig, érezd itthon magad!
Az egykori fő mecha nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Soha nem ugrálták körül, ő mindig szolgált, és a szolgálatban örömét lelte. Most viszont teljesen tehetetlennek bizonyult, megszólalni is alig tudott az áradozó tekintetek rengetegében. És konkrétan egy uralkodó viselte őt gondját... soha nem mert ilyesmit feltételezni vagy akár elképzelni. Kissé frusztrálta a dolog.
Aluh Manac ezt észre is vette rajta a hallban, mikor különböző édes konyharemekeket szolgáltak fel. Kérdően mérte végig:
-Mi a bajod? Talán megsértettünk valamivel? Olyan hallgatag vagy... A jövevény végigsimította a pofáját - abban a reményben, hogy el tudja simítani a zavaros melegséget, ami a füléig hatolta, majd alázatosan válaszolt:
-Egyáltalán nem, tisztelt úrnő. Csak nem az ilyesmihez vagyok szokva... A hercegnő nem értette a kijelentést. Visszakérdezett:
-Talán nem a fogadra való a konyhaművészetünk? Hermes megcsóválta a fejét:
-Nem erről van szó... Nekem kéne szolgálnom, mert az én feladatom, és nem neked, felség. Én... Elharapta a végét, és próbálta összeszedni a gondolatait. Talán nem sikerült teljesen felfognia, hogy ő már teljesen megváltozott, hanem minden természetes. Pedig nem az... csak ő és C4 tudnak az átalakításról. Sóhajtott, majd visszanézett az uralkodóra:
-Én egy mecha vagyok.
Aluh Manac első reakciójaként látványosan elkerekedtek a szemei, majd tátva maradt a szája. A jövevény meg is riadt kissé, hogy talán valami rosszat mondott. Ez ijedelmet tovább alapozta a hercegnő következő reakciója, mikor is nekiesett, és belemélyítette a karmait a vállába. Hermes mind a riadalomtól, mind a fájdalomtól felordította, majd elhúzta magát. Másik mancsát a fájdalom helyére nyomta... Érdekes... ilyen mélyreható nyilallást még soha nem érzett. Sőt, még nedvességet sem a fájdalom helyén. Aluh Manac eközben megnézte saját mancsát, ami véres volt... majd a vendég felé fordította:
-Akkor erre mi a magyarázat?
Az egykori fő mecha elszégyellte magát. Fájlalta még a vállát, közben válaszolt:
-Megkértem valakit, hogy változtasson orgává. Egyikünk se tudta, hogy ez lesz az eredménye. Teljesen véletlenül kaptam kaaelidaschi holdfénytolvaj testet... Az uralkodó sóhajtott. Csalódást okozott neki a tény, hogy nem egészen igazi lénnyel van dolga. Végül leemelt az asztalról egy kendőt, és a vendég sérül vállára szorította:
-Akárhogy is... te vagy az egyetlen kaaelidaschi holdfénytolvaj. Ne haragudj, hogy bántottalak...
Hermes jobban szemügyre tudta venni Aluh Manac arcát. Rajta is a szégyen jelei mutatkoztak. De volt benne még valami érdekes, valami ismerős... vagy ismerős érzést kiváltó:
-Ha nem veszed túl személyesnek, felség- szólalt meg végül- emlékeztetsz az úrnőmre... Az uralkodó, miután letörölte a vért, kíváncsian a vendégére nézett:
-Miért, ki a te úrnőd? Az egykori fő mecha halványan elmosolyodott:
-Yorrick Kaldesh, a földről. Az ő elődeit szolgáltam.... Az úrnő bólintott:
-Értem hát, hová visz az utad. De ha megengeded, veled tartanék. Annak idején pár katonám mesélt a Yorrick nevezetű lányról. Hermes e hír hallatán szélesen elmosolyodott:
-Megtisztelnél a jelenléteddel...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése