Tui, Garutea

Miután RTG hatalmas metropoliszait bejárták, Randy úgy döntött, hogy megmutatja az egyik holdat is Jenának. Nem is akármelyiket... hanem azt, ahonnan az ő ősei is származtak.

Garutea egy erdővel és hegyekkel sűrűn tarkított hely volt, felszínén itt-ott elszórva pár várossal. Egyik sem bizonyult kifejezetten nagynak - legalábbis a főbolygón lévő városokhoz képest. Maga Tui városa is pár kisebb házból állt, és egy ötlépcsős piramisból. A határában egy duzzasztó állt - a lakosok még mindig az ősi technikákat alkalmazták.

Jena körbenézett a házak között. Az erdő mintha egész egyszerűen betört volna az épületek közé: a kúszónövények végigmásztak a falakon, az ágak ránőttek a tetőkre... De olybá tűnt, hogy a helyieket ez egy cseppet sem zavarja, sőt... hihetetlenül magas szinten élnek szimbiózisba a természettel.
-A zoolook negyedre emlékeztet- jegyezte meg- ők is természetszolgák. Randy bólintott:
-Van is köztük kapcsolat. Testvéreknek tekintik egymást mind fizikai, mind spirituális síkon.

Végigmentek, egészen a piramisig. A legmagasabb épület volt ugyan, de a teteje nem érte túl a lomkoronákat - mintha egyfajta tiszteletet sugallt volna, hogy az egyszerű halandó nem lépheti át a természet korlátait. A 4. hatalmas lépcsőn ült egy fazon: színes lepellel, arcán kékes-gyöngyházfényű foltok, fején egzotikus tollak. Jena, ahogy jobban szemrevételezte, észrevette, hogy azok a tollak nem más lénytől származtak, hanem a figura saját maga növesztette őket a fejére - alakváltó lévén erre képes is volt.

A fekete bozont meghajlással üdvözölte a figurát, aki elmosolyodott:
-Jó látni, hogy Garutea gyermeke hazalátogat - ezután felnézett az égre - talán tőlünk mentek el a legtöbben. A lány követte az őslakos tekintetét. A magasban a lehelet-vékonyságú felhőkön túl az RTG az ég felét elfoglalta, részben takarva a Nap-csillagot. Valahol mögötte lehetett Rhynn holdja... körülötte pedig T'het jégszilánkjai. A gyönyörtől tátva maradt a szája, és a fenekére huppant.
-De hisz... ez csodálatos!- csak itta a látványt a szemeivel, részletekbe mentően, ahogy a fény a szilánkokon csillan, és milyen szögben éri a bolygót. Az éjszakai részen a városok hálózata világított, mintha szentjánosbogarak keringtek volna rajta.

Az őslakos Randy felé fordult:
-A barátod nem tűnik idevalósinak. Honnan jött? A srác elmosolyodott:
-A Földről. A helyről amit a tengerkék és a tűzvörös ég ural. A helyi bólintott:
-Sosem jártam ott. Pedig lehet olyan szép látvány, mint Garutea ege.

Ő is felpillantott, és mesélt a fiataloknak:
-Mindig hittük, hogy a Földön vagy egy másik világban vannak testvéreink. Voltak halovány emlékeink, amiket eleinte álmoknak tudtunk be. De miután felismertük az újjászületés jelenségét, akkor már sejtettük, hogy azok az emlékek egy másik helyről származnak. Összeszedtük őket, mondákba írtuk őket, és meséltünk, énekeltünk a földi testvéreinkről. Csodával töltött el minket a nap, mikor megtudtuk, hogy valóban léteznek, és hogy a mi alakváltó képességeink az ő hagyományukon alapszik. Nekünk, akik békében élünk ezen a holdon, harmóniában a természettel, remek lehetőségünk volt tovább fejleszteni ezeket az erőket... A tiszta energia, az élet, mindent átjár. Csak tudni kell bölcsen használni...

Jena az őslakosra pillantott:
-Beszélgettek a szellemekkel?- majd egy fél pillanatnyi hatásszünet utána hozzátette- nagyanyám a zene és a hold istennője. Gyakran jár közöttünk. A helyi bólintott:
-Echóval csak elvétve találkozunk. Néha futólag végiglátogat a megmaradt holdakon. Shanbahac jelenléte annál gyakoribb- körbemutatott- mivel javarészt érintetlenül hagytuk a növényeket, úgy az erdő egyfajta élő szentély a számára. Ő tanította meg őseinket, hogy melyik növény ehető, melyikből készül gyógyszer, és melyik az, amit messziről kerüljünk, mert még az érintésre is halálos. Shanbahac figyelmes és bölcs tanárunk volt.

Randy elmosolyodott, majd visszanézett a lányra. A legifjabb Sera végigfeküdt a lépcsőn, tovább nézve a megtarkított eget:
-Csodás hely Tui városa... és Garutea.