Shaiola island

"Mindig azt mondják

Hogy az ember csak tévelyeg

Pedig valahol van helyed

Még ha keresve sem leled

Az ég felérhetetlen

A mélység hallgatag

Mint tenger zúg a cseppben

Az a szabad pillanat"

/Ákos/

Shaiolát ismét belepte az élet: az arab negyedbeliekkel kötött szerződés után sokan kiköltöztek a szigetre. A part mellett újonnan benépesültek az egykori halásztelepek, kereskedő városok... és a beljebb elterülő Cor Shaiola városában is megjelentek a kereskedők. Charmina és a kalózok munkája végre meghozta a gyümölcsét...

A fiatal úrhölgy egyik délután kiment a városból, le a partra. Végigmérte a messzi kékséget, amely nyugtató, mély hullámverésekkel mosta a part szikláit. Szabályosan itta szemeivel a látványt, átadta magát a képnek, a hangoknak...

... mígnem egy másik, kedves hang ki nem zökkentette elmélyedéséből:
-Hát itt vagy? Már mindenhol kerestelek a városban. Morgan felkapta a fejét. Shah volt az... az egykori szultán, aki miatta mondott le a trónról, és utazott el hozzá Shaiola szigetére, hogy együtt fejlesszék, ápolják ezt a kis birodalmat. Miután helyet foglalt mellette, a lány a vállának dőlt, és ismét a mindent átölelő kékség felé fordult:
-Rég voltam lenn a tengernél. Annyira összpontosítottam a város és a sziget rendbetételére, hogy elhanyagoltam. Shah bólintott:
-Ez a legjobbakkal is megesik. De ezzel jár a vezetés: a kötelesség mindenek felett. A lány visszamosolygott rá, majd ismét visszafordult.

Ahogy a tenger lomhán hullámzott, sejtetve mélységét, kissé bele is feledkezett. Fáziskéséssel kezdett bele:
-Amikor Andron szigetén éltem még, a tiltott határon túl, akkor is gyakran lejártam a tengerhez, és csak néztem a távolba... Azon merengtem mindig, hogy mi lehet a láthatáron túl... hogy vajon csak mi vagyunk, emberek, az Andronon, vagy vannak a horizonton túl mások is? A többiek sokszor kinevettek, hogy csak gyermekként álmodozok, és biztosítottak, hogy csak mi vagyunk, és senki más. Sóhajtott:
-Aztán egy nap fogtam egy csónakot, és nekivágtam a tengernek... Nem mondom, hogy egyszerű volt, mert napokon, talán heteken keresztül voltam egyedül. Végül a férfi felé fordult:
-Szerintem a többit már tudod. Shah elmosolyodott, és végigsimította Morgan arcát:
-Túllépted a határaidat. Az androniak pedig az elmondásod alapján erre sosem lesznek képesek.  Pedig így felfedezted, hogy nem vagy egyedül. A lány bólintott:
-Mi az, hogy... Még legendákban se találkoztam olyan lényekkel, és helyekkel, mint itt. Szóval, hálás vagyok a tengernek...

Az egykori szultán elmosolyodott, majd kicsit közelebb húzódott, kedvese vállára téve kezét:
-Tudod... Lenne egy javaslatom, hogy miként fejezhetnéd ki neki a hálád. Charmina szemeiben felcsillant a meglepettség szikrája:
-Tényleg? És miként? Shah sejtelmes mosollyal válaszolt:
-Emelj szentélyt a vízistennek. Biztos vagyok benne, hogy jó néven venné ezt a gesztust. A lány egészen fellelkesült az ötlet hallatán, és ura nyakába ugrott:
-Ez csodálatos ötlet! Mihamarabb megkezdjük a szentély emelését!