Tompán visszhangzik a háború és a diadal zaja. De hogy mi is történt pontosan, az feledésbe merült. Hol is volt, és most hol van egyáltalán? Egyáltalán miért indult el?
Lassan felnyitotta a szemeit. Falak magaslanak, középen a kék éggel, nem messze forgalom zaja. Valami nagy városba csöppenhetett. Shakara Sera... így hívják. Szerencsére, a nevére még emlékszik. Fekvő helyébe végigtapogatta magát, felmérve, hogy egyben van-e még. Minek kéne lennie? Lábak, stimmel, karok is megvannak, váll, fej, hosszú fekete bozont... Hm... mintha az arca nem egészen lenne rendben. Nem éppen ilyen kerekre emlékezett. Ismét végigsimította a vállát, részben a hátát. Hiányérzete támadt... nem kéne még valaminek lennie itt?
Feltápászkodott. Pont a sugárútra látott. Nem igazán emlékezett ilyen járművekre. Megmasszírozta halántékát, és ismét feltette az égető kérdéseket: mégis mi történt, hogy került ide, és miért indult el? És miért van az, hogy még a saját testét sem találja rendben? Talán, ha szétnéz ebben a világban, talán választ lel kérdéseire.
Amint kilépett a sikátorból, egy lila ruhás fehér macska hölgy jelent meg mellette, akinek fekete hajában négy nagyobb lila varázsgömb volt. Olybá tűnt, hogy már várt rá.
-Magadhoz tértél?- kérdezett is rá- jól érzed magad? Shakara értetlenül végigmérte őt, kicsit fixírozva az arcát, majd visszakérdezett:
-Találkoztunk már? A jövevény sejtelmesen elmosolyodott:
-Még nem volt egymáshoz szerencsénk. De legfelső megbízásból rendeltek melléd- kezet nyújtott- Dia Aya vagyok, cirkónia. Álmokban utazok és álmokból jósolok. Shakara kissé félszegen rázott vele kezet:
-Shakara Sera vagyok...- itt elakadt, és bizonytalanul elfordította tekintetét-... és nem tudom, hogy kerültem ide. Felpillantott a jövevényre:
-Viszont ha eddig nem találkoztunk, akkor valószínűleg te sem tudsz sokat segíteni.
A cirkónia ismét elmosolyodott:
-Pedig pontosan ezért jöttem. Nem láttam az álmaidat, ez azt jelenti, hogy elvesztetted az eszméleted. Megfogta Shakara karját, majd pár méterrel arrébb vonszolta, egy kirakati ablakig. Az üveg tükröződésében szemre vételezhette mindazt, amit eddig csak kitapogatni próbált: egy 16 éves, hosszú, fekete hajú, zöld szemű ember suttyó... zöld felsőben és farmernadrágban. Ismét végigtapogatta az arcát, jobban megvizsgálta tükörképét, közben Dia Aya magyarázott:
-Ez itt az emberek világa. Kissé más fizikai törvények uralkodnak itt, ezért egy fiatal emberi alakot kaptál. A srác tovább vizslatta tükörképét, úgy kérdezett vissza:
-Miért? Honnan jöttem? A macska halkan nevetett:
-Ez a kérdés majd később kerül megválaszolásra. Először is elmegyünk egy olyan helyre, mely az emberi szemek elől rejtett, és segítek, hogy ismét megtaláld a hatalmad. Olybá tűnik, hogy ebbe a világba való belépés mind az elméd, mind az erőd alaposan összekuszálta. Shakara szemei elkerekedtek, ahogy a cirkónia felé kapta a fejét:
-Van hatalmam is? Miféle?
Dia Aya azonban csak intett, hogy kövesse. A suttyó követte őt, egészen a következő sikátorig, ahol egész egyszerűen átléptek a falon. A hely sötét volt.... csak egy kisebb folyót lehetett látni, ahogy a távolból egy vízesésben kezdődik, és átszeli az egész feketeséget. Shakara értetlenül nézett ismét a macskára:
-Miféle hely ez? A jövevény válaszolt:
-Ez a Di világ... az örökséged- majd törökülést vett fel- de most arra használjuk, hogy előhívjuk az emlékeid és az erőd. Kérlek, foglalj helyet... Shakara vonakodva végignézett a folyó által átszelt üres téren, majd követte a cirkónia példáját, és leült vele szembe...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése