Alba lustán terül el az ágyon. Az éjszaka meleg volt, be se takarózott. A reggeli nap sugaraira se volt hajlandó reagálni... Egyedül a háziállatára, amikor enyhén a csuklójára harapott, és megpróbálta lerángatni az ágyról. A srác listán rápillantott. Valóban, vele ellentétben a fekete dögicsekben rengeteg energia volt... és ott ugrált neki.
-Azt akarod, hogy kimenjek veled? A szörnyeteg lelkesen bólogatott, Alba pedig a saját fejére nyomta a párnát:
-Felejtsd el.... nincs az az isten...
Ekkor a fekete krokodil-cápaszerűség felugrott az ágyra, majd rá a párnára, és visított a gazdájának.
-Nem- hallatszott tompán Alba hangja- nem megyek sehová. De te mássz ki, ha akarsz. Tudod, hol van a kutya ajtó... A háziállat durcásan morgott, majd kiment a kis ajtón. Abszolút nem zavartatta magát, ahogy végigment a városon, és nem találkozott más hozzá hasonló lénnyel... sem az, hogy páran lopva megbámulják. Viszont valami tavat vagy folyót keresett... arra volt leginkább igénye. Útja egy sikátorba vezette... ahol aztán eltűnt a fal mögött...
Némileg megilletődött, mikor tudatosult benne, hogy ez már rég nem a nagyváros: előtte hatalmas foltban füves rét, a folton túl üres sötétség.... ám az egész területet folyó szelte át. Végre, célba ért. Lelkesen meg is iramodott, hatalmas csobbanással belevetve magát a vízbe. Örömmel elúszkált... nem is tartotta olyan hidegnek a vizet, olyan kellemesen langyosnak bizonyult inkább.
Már majdnem elért a vízesésig, mikor is hangot hallott:
-Hé te! Mit keresel itt? Azonnal felkapta a fejét, belekapaszkodva a partba. Shakara volt az, egy kígyóval az oldalán. Felismerni vélte az ifjút... Kimászott gyorsan a partra, és lendületesen megiramodott felé...
Azonban a kígyó elé vágott, és fenyegetően ráfújt. Támadóállást vett fel, tartva vele a szemkontaktust. A fekete szörnyeteg morrantott. Próbált beszélni, kiabálni, megmagyarázni, hogy ő ismeri Shakarát, de a hangja inkább valami fenyegető ugartás-morgásnak bizonyult. Aco pedig ebből kifolyólag minden lépését fenyegetően tartotta, és igencsak masszívan gazdája védelmére kelt. Párszor lecsapott a betolakodóra, mélyen belé marva. A nem szívesen látott vendég felnyüszített. Shakara itt szólt közbe először:
-Aco, elég legyen! Ne bántsd!
Az őrző épp visszavonulóra készült, hallgatva a srácra, azonban a fekete szörnyeteg úgy berágott rá, hogy nekiesett. A földre teperte, többször belé harapott, megcibálta. Utána pedig félrehajította. Shakara ismét kifakadt:
-Hagyd abba! Rohant is, hogy közbelépjen. A betolakodó elé rohant, megállt előtte, és próbált tovább beszélni... Mindhiába, nem jött ki emberi hang a torkán. Inkább megragadta a nadrágja szárát, és próbálta magával rángatni. A srác rácsapott:
-Hékás, mégis mit képzelsz? Ránk támadsz minden ok nélkül?
Erre a krokodil-cápaszerűség teljesen elhűlt. A szája is tátva maradt. Azonban a döbbenet nem tartott sokáig, ugyanis hátulról egy ordítás riasztotta meg. Megugrott, és a hang irányába fordult. Aco feltornyosult... de kígyó alakja fényesen, méltóságteljesen átformálódott. A következő pillanatban már nem a megszokott kígyó, hanem egy fekete sörényes griff állt előtte, pofáján zöld v-alakú mintákkal. A betolakodó sikkantott, és futásnak eredt. Az őrző a nyomába... majd a csőrével megragadta, és úgy kipenderítette, hogy a másik világban ért csak földet.
Shakara szemei elkerekedtek, majd jobban szemügyre vette a jelenést:
-Aco? Ezek szerint... most történt meg a szintlépés? A griff mélyen fejet hajtott, majd válaszolt:
-Igen, gazdám. Pontosan azzal, hogy megvédtelek ettől a fenyegető betolakodótól. A suttyó megsimogatta a fejét, majd elgondolkozott:
-Szerinted ki küldhette? És mégis mit akart?
-Nem tudom- válaszolta a griff- De az bizonyos, hogy a szándékai egy cseppet sem tiszták...
Alba még mindig az ágyon henyélt, mikor a dögicsek hazaért. Épp csak halkan csattant a kis ajtó, mikor gazdája ránézett... és abban a pillanatban fel is ült. Ledöbbentette őt, mikor meglátta háziállatát csupa sebesen, és hogy éppen csak vonszolta magát. Riadtan leguggolt hozzá, és megsimogatta:
-Veled meg mi történt? Ki tette ezt veled? Válaszul a szörnyeteg csak sírt. Szerette volna elmesélni, de tehetetlennek bizonyult. Alba sóhajtott:
-Gyere, kezelésbe veszlek.
Bevitte a dögicseket a fürdőbe, és a zuhannyal lemosta sérüléseit, és a rászáradt vért. Közben törölte le a kezével is:
-Egyet se félj... nálam jó kezekbe leszel. Szépen lemoslak, kipucolom a sebeidet, és... Hirtelen elakadt a szava. Amint a háziállatához beszélt, észrevette, hogy az érintésével vékonyan jegesíti a vizet. Elállította egy pillanatra a zuhanyt, majd mindkét kezével a szörnyeteg testén lévő vízre koncentrált. Valóban... fagyasztotta a vizet. A dögicsek enyhén megborzongott, de nyugodtabbnak tűnt. Alba ezt látva elmosolyodott:
-Így jobb? A háziállat bólintott.
A srác pedig a vizes zuhanyzó felé fordult. Intett párat a kezével... és azt tapasztalta, hogy tudja irányítani a vizet. Ökölbe szorította a kezét:
-Ne aggódj, kis társam... megtaláljuk azt, aki így bánt veled. És garantálom, hogy alaposan ellátom a baját...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése