Phernai herceg anyjától Shaylától kapott örökségei közül a legcsodálatosabb, és a legbecsesebb a vörös unipegazus, aki eddig senki mást nem tűrt meg a hátán. Eleinte a trónörökössel is hadakozott, hiába parancsolt rá Nixa hercegnője.
Azóta a hátas és a herceg az évek során egész jól összekovácsolódtak. Phernai gyakran vitte magával Rosinát, és lovagolt rajta. Hagyta, hogy a táltos vágtasson, amerre és amilyen sebességgel csak akar, ő maga pedig vele próbál azonosulni és együttműködni. Nagyon tisztelte a szárnyas unikornist, méltó módon is bánt vele.
Legutóbb egész a Hold tói ügetett vele. Lepihentek a parton, és ahogy Rosina leült, a szürke macska a vállának dőlt, és megpaskolta:
-Szép volt... Majd visszamegyünk a palotába, és mára már elég is lesz. A paripa megrázta a fejét, majd némán nézte tovább a víztükröt. Phernai is a tó felé fordult. A délutáni sugarak békésen csillogtak a felszínen. Ismét megsimogatta a hátast:
-Szerintem is szép...- majd ránézett- habár nem vagy túl bőbeszédű, azért fel tudod hívni a figyelmem pár jó dologra. Az unipegazus nem szólt, csak lejjebb hajtotta a fejét.
A trónörökös elgondolkozott. Napról napra csiszolódtak a spirituális képességei, amiket Kitsutól tanult. Talán az asztrálon, a szellemi síkon keresztül megpróbálhat Rosinával kommunikálni. Lehunyta a szemeit, és a hátára tette kezét.
A tó körüli fő zölden világított... Rosina lénye pedig a vörös árnyalataiban játszott. Lassan a táltos fejére csúsztatta a kezét. A szárnyas egyszarvú érzékelni vélte, hogy gazdája mit is művel vele. Gondolatai hangokban, szavakban öltöttek formát:
-Remélem, leszel olyan jó, mint Shayla. Nincs hozzá fogható...
Phernai kissé meglepődött. Furcsa volt számára a paripa gondolatait hallania. Végül reagált mondanivalójára:
-Mitől volt ő olyan különleges? Mesélj, kérlek... Rosina elméje mintha egy pillanatra a távolba járt volna, majd végül válaszolt:
-Neki egyedül kellett kiállnia a próbákat, és átvenni a birodalom kormányzását, méghozzá az évezredes háborúk idején. Neked itt van a családod, remek tanárok vesznek körbe, a háború pedig véget ért. Ne érts félre... nem tartalak méltatlannak, hisz az istenek már a kegyeikbe fogadtak. De szeretném látni, ahogy ugyanúgy helyt állsz, mint ő...
A herceg sóhajtott:
-Én igyekszem. Eddig elsajátítottam mindent, amire tanítottak, és próbálom magam spirituálisan is képezni. Ezért is tudok most beszélni veled. Vagy talán mindez hasztalan? Rosina felemelte a fejét, és gazdájára nézett:
-Egyáltalán nem hasztalan. Viszont ha eljön az idő, tudd is használni mind ezt a tudást, és a legjobb belátásod szerint cselekedni.
Phernai kinyitotta a szemeit. Már nem látta az aurákat, a szellemi fényeket. Viszont a táltos még mindig őt nézte. Megsimogatta a fejét, és elmosolyodott:
-Megígérem, Rosina. És ha az istenek is úgy akarják, te vezetsz majd dicsőségbe...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése