Kicsi és Celestino már a füves pusztákon sétáltak, a tengerkék ég alatt. Zoé segítségével sikerült kaput találniuk, amin át visszajuthattak a világukba. Szerencsére, a sámán segítőkész volt, mint mindig. Megértette az álláspontjukat, Sötétség pedig biztosította a sötét angyalt, hogy a nővére abban a tudatban fog élni, hogy halott, valamint, hogy biztonságban lesz. Ennek ellenére nem hagyta nyugodni a tény, hogy odaát mégis van köteléke. Olyan furcsa volt, ahogy Darinka belépett az életébe, és bizonygatni kezdte, hogy márpedig ők testvérek, holott ő nem emlékszik rá. Viszont igenis féltette, nehogy miatta bajba keveredjen. Nem tudta volna magának megbocsátani, ha elveszíti... ha miatta hal meg...
-Még mindig miatta töröd magad?- szakította meg a gondolatmenetét Kicsi, ahogy felé fordult. Pislogott kissé zavartan, ahogy lelkiekben visszazökkent a jelenbe, majd társára nézett. Ő is még a mellényt, az inget és kalapot horda a sötét nadrággal... akárcsak ő. Megkedvelték ezt a viseletet, nem is nagyon akaródzott tőle szabadulni. A kalap alatt azonban a kedves barna szempár aggodalmasan nézett vissza rá. Celestino sóhajtott, majd megállt:
-Nem tudok szabadulni a gondolatától. Felelős vagyok érte, miattam került veszélybe. Idegesen a hajába túrt:
-Biztos, hogy jól tettem, hogy ott hagytam, és nem hoztam magammal? A nemes odalépett hozzá, megfogta a fejét, és finoman a mellkasára hajtotta. Társa, amilyen magas volt, kissé le kellett hajolnia. De jól esett neki. Át is karolta a démonmágus derekát. Kicsit pedig hol a hajába túrva simogatta fejét, hol a hátát:
-Ne rágd magad ezen. Sötétség biztosított téged, hogy rendben lesz. A testvéred a város egy biztonságos pontjára került. És mivel halottnak hisz, többé már keresni se fog. Senki nem fogja így őt bántani.
A sötét angyal szusszantott, tagjai kissé ellazultak. Csak hosszabb csend után válaszolt:
-Igazad lehet... túl sokat aggódok miatta. Kicsi elmosolyodotott és tovább simogatta a haját:
-Jobb már? Társa újabb pár perces szünetbe burkolózott, csak azután szólalt meg:
-Csináld még egy kicsit, ez rendkívül jól esik. A démonmágus halkan nevetett, majd elengedte őt, és hozzábújt:
-Bármikor. Celestino a karjaiba zárta őt, és a vállához bújt:
-Köszönöm, úrnőm... vagyis, drágám. A nemes végigsimította az arcát, majd szájon puszilta:
-Na, gyere. Nincs sok vissza, és már mindjárt otthon vagyunk. Hölgye motivációjára a testőr is megélénkült kissé. Megszaporázta a lépteit.
A villa valóban ott állt nem messze. Kicsi nagy lendülettel betolta a kaput. Ahogy belépett azonban feje felett megjelentek a kérdőjelek:
-Hát ti mit kerestek itt? Azt történt ugyanis, hogy Jena és Gabriel kinn borogattak a kertben. Jena elvigyorodott, amint meglátta anyját, majd lelkesen elé libbent:
-Szia, muter!- adott neki egy-egy puszit jobbra és balra, majd kissé spiccesen rávigyorgott- nem is mesélted, hogy ilyen jófej a nagybratyó. Kicsi Gabira nézett, aki azóta felállt, és elindult felé:
-Szia, hugi. Gondoltam, élek a meghívásoddal, és meglátogatlak. Jena mellé ért, úgy folytatta:
-Viszont, amikor ideértem, nem találtam senkiit. Szerencsére a sokat emlegetett lányod itt volt, úgyhogy volt időnk alaposan megismerni egymást. Celestino is belépett, maga mögött bezárva az ajtót:
-Hát itt meg mi történt? Kicsi lelkesen felé mosolygott:
-Csak annyi, hogy nem vagyunk egyedül- a másik kettőre nézett- legalább lesz alkalmunk egy családi vacsorához...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése