Starghost szolgálata az udvarba letelt. Megosztotta az örökösökkel mindazt a tudást, amit zodiákusiként ismer. Innen már nem maradt más hátra, minthogy a jussával teli táskával visszamenjek a Vér-tó indiánjai közé. Annyi ezüstöt kapott a királyi pártól, hogy évekre kihúzza belőle az egész törzs - feltéve, ha addig félreteszi a vadászatot és inkább kereskedőkkel üzletel. Na igen, az indiánok büszkék voltak erre az életmódra, a kereskedelemben nem bíztak. Sokkal inkább abban, amit maguk termeltek elő. Az ezüst sorsa felől Anja így sem aggódott... hát ha ők nem, akkor majd ő cseréli be valami hasznosra.
Míg ezen elmélkedett, vissza is ért a táborba. Azonban nem a megszokott álmos kis település fogadta. Meglepetésére a tó partján, a falutól távol a férfiemberek állig harci díszbe, csatajelekkel kikenve, teljes fegyverzetben álltak. A törzsfőnök épp eligazítást tartott nekik... akit a zodiákusi fel is vélt ismerni. San Djan... a csendes, békés hangú San Djan, aki még neki is azt mondta a vadászatok alatt, hogy nyugodt fejjel gondolkozzon, még akkor is, ha többszörösen kudarcot vallott. Ha elveszti a fejét, akkor nem fogja tudni becserkészni a zsákmányt...
Levágta a megrakott táskát a földre, és odafutott hozzá:
-San Djan! A harcosok megrökönyödtek, hogy valaki félbe meri szakítani a vezetőt. A törzsfőnök sem maradt ki alóla, de azonnal visszanyerte lélekjelenlétét, lénye ismét tekintélyt parancsolóvá vált:
-Hogy merészelsz félbeszakítani? Nem emelte ugyan fel a hangját, de fagyos tekintetétől valóban elakadt Starghost szava. Elkerekedtek a szemei, és egy lépést meghátrált:
-Mi történt veled, San Djan?- majd lopva végignézett a tömegen- És mégis mi folyik itt? A törzsfőnök folytatta:
-Felszólítalak, hogy azonnal távozz! Asszonynépnek itt semmi keresnivalója. Az utolsó szavak hallatán a zodiákusi már ismét szóra emelte a száját, hogy kikérje magának. Azonban a sámán karon ragadta, és elcibálta a helyszínről:
-Gyere velem, ne zavard most őket- tiszteletteljesen meghajolt a harcosok felé- Bocsássatok meg neki, tudjátok, milyen erőszakos... San Djan nem szólt semmit. Mikor látta, hogy kellő távolságba értek, ismét a harcosok felé fordult, és folytatta az eligazítást.
A sámán a tó másik partszéléhez vonszolta a nőt, ahol Sekos is állt. Starghost végignézett rajtuk:
-Mégis mi folyik itt? Miért nem hajlandóak tisztességesen válaszolni? A bestia folytatta:
-Nem kérheted ki a törzsfőnöktől, hogy szóval méltasson. Az övé a legmagasabb rang a törzsben, és ezt minden eszközzel bizonyítania is kell.- majd kifakadt- Majdnem leromboltad a tekintélyét! És ha nincs tekintélye, nem fogja tudni vezetni a harcosokat a csatába! Anja szemei elkerekedtek:
-Miféle csatába? A sámán folytatta:
-Míg távol voltál, a fekete medvék merényletet követtek el a mieink ellen. Az előző törzsfőnök is odalett, ezért kellett újat választanunk. A zodiákusi sóhajtott:
-San Djan, mi? A másik kettő szinkronban bólogatott.
A vörös nagy lendülettel hátat fordított, majd megindult:
-Ha csata, akkor nekem is ott a helyem. Sekos utána szólt:
-Az nem fog menni! Anja megállt, és visszafordult felé:
-Mégis miért nem? A bestia halkan, komoran válaszolt:
-Ez alkalommal nem engednek nőket harcolni. Nincs az szellem sereg, akik miatt megváltoztatnák ezt a döntést. Starghost visszamutatott:
-Majd meglátjuk...
Az eligazítás után a harcosok nyugovóra tértek. A vezér is készülődött, mikor is hangot hallott a háta mögül:
-San Djan... Megfordult, és a meglepettségtől eddig gondterhelt vonásai kisimultak. Anja állt vele szemben: bozontos hajjal, harcos ruhában, harci festékjelekkel az arcán, és egy fokossal a kezében. Mielőtt bármit is mondhatott volna, a törzsfőnök leintette:
-Nem... és nem. Szó se lehet róla- elfordult, és pakolta tovább össze a cuccait- bármennyire tisztellek, asszonynépek nem jöhetnek. Starghost azonban tovább akadékoskodott:
-Pedig a képességeimmel is tisztában vagy: óriásszalamandrákat küldök le fél kézzel, vörös bölényeket állítok meg egymagam... talán erősebb vagyok bármely harcosnál ebben az egész faluban! San Djan egy lesújtó pillantást vetett rá a válla felől:
-Tényleg igen erős vagy, de túl sokat gondolsz magadról. Ismét elfordult. Anja a száját húzta, majd bedobta az adu ászt:
-Te is tudod, hogy a hasznotokra lennék- kicsit gondolkozott, majd rávágta- tudom, ilyen rang-dolog ez, hogy nem adhatsz a véleményre. Mondd akkor nekik, hogy álmot láttál, amiben az volt a jel, hogy nekem is mennem kell... vagy valami ilyesmit. Sóhajtott:
-Ne csináld ez velem, San Djan. Én segíteni akarok... őszintén. Nem tudnék egy helyben ülni azzal a tudattal, hogy odakinn, ki tudja hol, éppen harcoltok, és nem lehetek ott, hogy segíthessek...
San Djan mélyen sóhajtott, majd halkan, hogy csak ők hallják, más ne, belekezdett:
-Igazából, mind igaz, amit mondasz, Anja. Tényleg nem jönnél rosszul a csapatban. Viszont az ok ennél komplikáltabb. Nem kizárólag a misszió veszélye miatt nem jöhetnek velünk asszonynépek. Felállt, és a zodiákusi felé fordult:
-Hanem azért is, mert másképp egyikünk sem tudna koncentrálni. Ahelyett, hogy a győzelemre összpontosítanánk, mindenki azon aggódna, hogy mi történik a párjával. Érted már? Starghost szemei elkerekedtek, ahogy világossá vált neki a helyzet, majd elmosolyodott:
-Ó... már értem- meglóbálta a fokost- Hát... ez nagyon szép gondolat tőletek. És arra gondoltak, hogy Sekos és a sámán vigyáz rájuk, mi? San Djan viszonozta a mosolyt, majd bólintott. A vörös pedig széttárta karjait:
-Akkor remek! Én magam vagyok, úgyse hiányzok senkinek- közölte széles vigyorral- a saját népem a Zodiákuson úgyis kitagadott. Majd barátian megveregette a férfi vállát:
-Úgyhogy gond egy száll se, öreg harcos. San Djan ábrázatára egyfajta megrökönyödés ült... olyasfajta, mint amikor az embert gyomorba vágják, de nem mer ordítani. Végül nagy nehezen kipréselte a fogai közül:
-Ahogy mondod... egy szál se...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése