"Every sounds that I hear
Every thoughts that I feel
Tell me that I,
I was wrong I was wrong to let u go"
/ATB/
Lassan egy éve történt, és Le van-Te nem tudott aludni. Az évforduló kísértette őt, és maga is tudta, hogy közeledik az a bizonyos nap. Próbált tovább lépni, rengeteget meditált, és többet edzett, hogy terelje a gondolatait. De valahányszor álomra hajtotta fejét, testvérének meggyilkolása kísértette őt. Egy idő után ez a félelem nappal is kiült az arcára. Az egyik edzés alatt Traxxnak tűnt fel a jelenség. Támadóállásból leengedte karjait, és közelebb lépett hozzá:
-Minden rendben, Leva? Nem nézel ki valami jól. A lány enyhe szúrással nézett vissza, ahogy eltűrte hosszú copfját:
-Jól vagyok... Miért nem folytatjuk a gyakorlást? A tigris végigmérte őt némán... tekintete elidőzött a karikás szemeken, a sápadt arcon. A gepárd ekkor rárivallt:
-Mit bámulsz? Azt mondtam, folytassuk!
Ekkor kilépett az udvarra a nagymester:
-Agresszív vagy, Le van-Te.. Leva a róka felé fordult meglepetten, majd alázatosan meghajolt. Kai is végigmérte őt, majd mikor a lány kihúzta magát, folytatta:
-A mai napra elég lesz. Menj pihenni. A gepárd kétségbeesetten nézett vissza rá:
-De mester...- kezdett bele, de Kai felemelte a tenyerét, csendre intve őt:
-Ez nem kérés, hanem parancs. Leva bólintott, majd odébbállt. Ezt követően a nagymester a tigrisre nézett:
-Mi van vele? Traxx enyhén megvonta vállait:
-Nem tudom. Ma volt először ilyen mogorva... Le van-Te visszamászott a szobájába, és elfeküdt a matracon. Lehunyta szemeit, és belekezdett egy hosszú mantrába, koncentrálva minden egyes szóra, a ritmusra, jobban, mint eddig. Igyekezett, hogy a keserűség ne uralkodjon el rajta.
Azonban ez az érzés nem akaródzott csökkenni, vagy megszűnni. Az évforduló napján magas lázzal csinálta végig a nap teendőket. A konyhából kifele jövet majdnem összeesett. Rick kapta el még időben, majd hüledezve kérdezte:
-Mégis mi a fészkes fenét csinálsz? Le van-Te verejtékezve, zihálva válaszolt:
-Muszáj... tovább..
-Két lépést se tudsz megtenni- kiabált vele a mosómedve- az ágyban lenne a helyed. Mégis miért lófrálsz fel-alá?
-Mert... akkor elkap...- válaszolt a lány. Rick a fejét csóválta, majd felkapta:
-Teljes félrebeszélsz- és elindult vele- visszaviszlek a helyedre, és hívom a nagymestert.
Azonban Leva félelme nem volt alaptalan. Ugyanis, amint lement a nap a falakon kívül megmozdult a föld... és egy félig eloszlott holttest emelkedett ki belőle. Tora mon-To holtteste... A rémség ezután gyűlöletesen felordított, még az ég is belezengett. Hangjára újabb élőholtak másztak ki a földből. Velük indult meg a zárt falak felé:
-Leva!- kiabálta vérfagyasztó, torz hangján.
A szóban forgó személy közben lázasan feküdt a helyén, és Kai gyógynövényes borogatással kezelte. Feszült volt a csend, még a hatalmas Traxx is egy kissé megborzongott. A róka felé fordult:
-Mi a baja?
-Nagyon magas a láza- válaszolt a nagymester- ne aggódjatok, pár napon belül meggyógyul. Nia felé fordult:
-De mitől lett ilyen rosszul? Pár napja olyan furcsa... Kai visszanézett rá:
-Magam sem tudom. Rég hagyta el ennyire magát. Utoljára talán akkor, amikor...
Végig se mondta, máris égzengő dübörgést hallottak a falakon. Az élőholtak megérkeztek, és mindenáron igyekeztek bejutni az elzárt kis birodalomba. Rick azonnal szemügyre vételezte a váratlan vendégeket, és tájékoztatta a többieket:
-Zombik. Egy egész armada! A róka előlépett az udvarra egy lándzsával:
-Engedd be őket! Végeznünk kell velük mind egy szálig. A halottakat vissza kell szolgáltatni a földnek. A mosómedve bólintott, és kinyitotta a kaput.
A rothadó sereg meg is indult a harcművészek felé. De az utóbbiak sem bántak velük kesztyűs kézzel. A két nindzsa jól összehangolt támadásba kezdtek: fedezték egymást, váltották a dobófegyvereket rúgásokkal, ütésekkel, kiegészítették egymás mozdulatsorait. Traxx a vad és nyers erejét vetette be. Nem kímélte az agresszívan előretörő sereget, puszta két kezével zúzta őket szét. Kai pedig a mesteri lándzsaforgatását vetett be: volt hogy kettőt is átszúrt, átdobott, volt, hogy gáncsolt, hárított. Észveszejtő gyorsasággal reagált az ellenség mozdulataira.
A heves küzdelem közepette meghallották a vérfagyasztó kiáltást:
-Leva! Nia felkapta a fejét, és megborzongott:
-Magasságos egek, mi a mennydörgős volt ez? Ismét hallatszott a kiáltás... majd arra lettek figyelmesek, hogy Le van-Te elszáguld mellettük, két tőrrel a kezében. Traxx szemei elkerekedtek, és a lány után futott:
-Leva, ne? Azonban egy újabb tucat élőhalott az útját állta. Így kénytelen volt velük foglalkozni. Dühödten törte össze őket egymás után, közben aggódva nézve kifelé a nyitott kapun, a lány után.
Azonban a gepárd, ebben a lázas állapotban tisztában volt vele, hogy mit csinál. Tudta, hogy ki szólítja őt... hogy kinek a műve ez az egész. És mikor megpillantotta a bűnöst, dühös ordítással nekiesett, vadul szúrva le többször is. Azonban Tora mon-To meg se mozdult- leszámítva az ingást, amit a szúrások lendülete okozott. Leva pedig csak támadt, ordibált... és könnyezett:
-Ezt... és ezt! És ezt!...- zihált- takarodj... a rémálmaimból... az életemből... Végül lassan elfáradt, annyira, hogy a tőröket egész egyszerűen ikertestvére testében felejtette, ahogy lecsúszott a keze, majd térdre rogyott:
-Hogy tehetted ezt???- kiabálta lázasan, sírva, keserűséggel a hangjába. Tora sötét, üres tekintetével némán lenézett húgára... majd lassan letérdelt:
-A gyűlölet, a csalódottság, és a kegyetlenség, amivel megöltél, ilyenné tett. A saját rémálmoddá... Le van-Te ránézett, közben tovább sírt és kiabált:
-Hogyne éreztem volna így? Szerettelek... nagyon... mindig mellettem voltál, egy percre sem voltam egyedül, mert tudtam, hogy vagy nekem, és számíthatok rád... De elárultál! Nemcsak engem, hanem a többieket is, ezzel, hogy a rossz oldallal akartad helyreállítani az egyensúlyt. Sóhajtott, hogy egy kis levegőhöz jusson, mert nagyon elszorult a torka:
-Minden napban vagy egy kicsit rossz is. Mégis másképp, hogy értékelnénk a jót?
Tora kissé lejjebb hajtotta a fejét. Belátta, hogy testvérének igaza van. Lassan visszanézett rá. Leva megremegett:
-Miért kísértesz még? Mit akarsz még tőlem? Bátyja megfogta lassan a vállait:
-Meg tudsz bocsátani? Le van-Te szemei elkerekedtek... majd viharosan átölelte testvérét. Kissé meg is szorította:
-Meg... meg... Valóban nagyon szerette Torát. És ezt a tettet követően ikertestvére egészen megszépült a karjai között... úgy nézett ki, mint valami áldott szellem. Ezzel egy időben a zombik a falakon belül mind elporladtak. A harcművészek csodálkoztak is, majd kifutottak a gepárdlány után.
Meglepetésükre, Tora mon-Tóval találták együtt. Bújtak egymáshoz. Leva lassacskán megnyugodott. Jó érzés volt testvérét átölelnie. Ahogy lassan elengedte, rácsodálkozott, hogy mivé lett. Elkerekedtek a szemei:
-Tora... mi történt veled? Bátyja elmosolyodott:
-A szereteted megszépített. Most már nyugalomra fogok lelni. Húga torka ismét elszorult:
-Annyira sajnálom... Ha visszahozhatnálak... Tora viszont szelíden elmosolyodott, és homlokon csókolta őt:
-Mindig számíthatsz rám- majd közelebb hajolt és odasúgta- Traxx-ot pedig engedd egy kicsit közelebb. Rég észrevettem, hogy kedvel téged. Le van-Te elpirult, majd a célszemély felé fordult. Bátyja halkan nevetett, majd átölelte. Amint Leva is viszonozta, testvére eltűnt. Kissé csodálkozva körbe is nézett. Még mindig remegett a láztól és a találkozás okozta vegyes érzelmektől.
Kai odalépett hozzá:
-Leva... A megszólítással együtt eltűrte a felsőt a gepárd bal válláról. Az egyik folt átalakult egy yanggá... a yin-yang fekete oldalává. A lány rászorította a mancsát:
-Tényleg velem van... A nagymester bólintott, és elmosolyodott:
-Most már az ő tehetségét is birtoklod. Bánj bölcsen ezzel az erővel. Traxx is odalépett, megfogta a kezét, és felsegítette:
-Minden rendben? Azonban Le van-Te lábai erősen megremegtek, és láztól zihálva nézett vissza a tigrisre:
-Azt hiszem, ezt tényleg nem ártana kipihenni. Traxx elmosolyodott, majd felkapta a karjaiba, és megindultak a csapattal együtt visszafelé...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése