A kalózok egyáltalán nem bánták meg, hogy maradtak Cor Shaiolán... sőt! A tény, hogy ők az egykori kereskedelmi fellegvár újjáépítői jó érzéssel töltötte el őket. Még az egykori kastélyban Charminával egy fedél alatt is kaptak szobát. Örömmel, és lelkes lendülettel vettek részt a restaurálásban.... egyetlen kivétellel. Laya már a tolvaj előéletéből adódóan sem kedvelte ezt a túlzottan egyenes és becsületes utat. Ő a zsákmányszerzés örömét és a meneküléssel járó izgalmat mindennél előbbre tartotta. Annak idején, amikor a Sea Serpent-en ragadt moderálnia kellett magát, hogy a kapitány valamivel fegyelmezettebb, becsületesebb és szervezettebb volt. Viszont most, amikor úgy ítéli meg, hogy egy aranybányán ülnek, ebből nem hajlandó engedni.
Egy ideig csak passzívan dühöngött, és magában tervezgetett... végül egyik este fogta magát, és a szobájából kiszökve a kincstár felé vette az útját. Ahogy az emberlány szavaiból sejthető volt, nem sikerült sok kincset megmenteni. De ahogy a leopárd felmérte, ebből a vagyonból néhány marékra való is elég lett volna neki. Meg is szedte magát az aranyérmékkel, tört drágakövekkel, és szedte a lábát ki a városból a hajó felé.
Már szinte teljes volt az öröm, ahogy loholt, viszont egyetlen dologgal nem számolt: az élő fegyverekkel. Konkrétan az obszidián fekete Kobrafog vette őt észre. Tőr alakban azonnal meg is támadta, ahogy némán, és szélsebesen átütötte a vállát. Laya felsikított. A következő csapással mélyen végigvágta a hátát. Akkor a leopárd már elesett, elejtve zsákmányát, amely hatalmas csörgéssel repült szanaszét. A zajra Charmina felriadt. Kobrafog felvette szellem alakját, és szemmel tartotta a tolvajt, míg az úrnő meg nem érkezett... a nagy sietségtől éjjeli köpenyben. Amint meglátta a patthelyzetben lévő leopárdra nézett némán. Tekintete csalódottságot tükröződött Laya közönyével szemben. Felpillantott a kőszellemre:
-Kobrafog, kérlek, vidd a szobámba. Az élő fegyver bólintott, és felnyalábolta a kalózt, hagyva a zsákmányolt ékköveket a földön, követve az úrnőt.
Alig egy órával később folytatódtak az események Charmina szobájában, miközben látta el a leopárd sérüléseit. Laya makacsul szótlan maradt. Végül a fertőtlenítés után, ahogy elkezdte lekötözni, az úrnő megkérdezte:
-Miért loptál meg? A kalóz félig, szúrón rápillantott:
-Mert ilyen a természetem. És te miért látsz el ahelyett, hogy börtönbe zárnál? A lány visszanézett rá:
-Mert ez meg az én természetem. Alaposan meghúzta a kötést, hogy ne szivárogjon:
-Ne nagyon mozogj pár napig, mert mély a sérülés. Kobrafog csendes és pontos. Azt javaslom, maradj ágyba.
Valóban Charmina túlságosan is figyelmesnek bizonyult. Laya nem értette. Pedig érezte rajta, hogy bár az emberlány csalódott, szavai mögött nincs fenyegetés, vagy hátsó szándék... csak jó indulat.
-Tudod- folytatta az úrnő egy hosszabb szünet után, miközben átnyújtott egy csésze teát- Andron szigetén rengeteg ilyen ember volt... vagy rosszabbak. Néha két aranyért megölték egymást. A leopárd átvette a csészét, és komoran a lányra pillantott:
-Még mindig nem mondtad, hogy hol van ez a sziget. Charmina egy pillanatra megejtett egy bizalmas mosolyt, majd folytatta:
-A tengeri népek úgy fogalmaztak, hogy a tiltott határon túl. Azt mondták, hogy sem ők, sem kereskedők, sem kalózok... de még az istenek sem lépik át. Lehet benne valami, mert amíg el nem szöktem otthonról, magam sem találkoztam ilyen lényekkel, mint ti. Amint meghallotta a tiltott határt, Laya szemei elkerekedtek. Azonnal le is tette a csészét, és kissé távolabb húzódott:
-Aludni szeretnék- vágta rá közömbös hangon. Az úrnő bólintott, majd magára hagyta. A leopárd pedig lefeküdt, elfordult, és kínosan magára húzta a takarót. Nem hagyta nyugodni a tény, hogy valaki átjött a még számukra is tabu vizekről...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése