2011. december 4., vasárnap

relive your sin

Gita telerakta Silver testét apró érzékelőkkel, és elemezte őt. Többször kérte, hogy változzon át, fusson, mutasson már újonnan tanult fénymágiát- merthogy átváltozása óta az egykori mecha nemcsak az alakváltásra, hanem a fénymágiára is hangsúlyt fektetett. Gita pedig csak figyelte a mutatókat, az eredményeket... és leesett az álla. Még meg is dörzsölte a szemeit, hogy jól lát-e.
-Az eszem megáll- kiáltott fel, közben az ezüst páncélban lévő C4 odasétált mellé- úgy alkalmazod az energiát, mint a holdfénytolvajok. Az RTG-i stílusodnak nyoma sincs. Leszámítva az alakváltást... És itt van még valami. Silver Bullet felé fordította a monitort, és magyarázta:
-Amikor felveszed ezt a páncélt, még a szénalapú csontvázad is ezüstössé alakul. Ez mi a fene? C4 gépiesen eltorzult hangon válaszolt:
-Valószínűleg ez a mecha létemből maradt vissza. A páncél materializálásával a régi külsőmet próbálom felidézni... az akkori vázat. Gita felvonta a szemöldökét:
-Te ezüstből készültél?
-Nem egészen- válaszolt a másik lány- de sok volt belőle rajtam. Talán azért, hogy sokáig tartós legyek.

Gita ekkor a páncélos felé fordult, alaposan végigmérte... majd körbejárta, és szemügyre vette minden szögből.
-Egyszerűen tökéletes illeszkedik- majd ránézett- csodálatos. De nem furcsa neked ez az egész? Mármint... ugyanúgy egy lélekkel rendelkező gép lettél, mint a saját mechád.
-Nem egészen- válaszolt Silver, majd ívenként eltűnt róla a páncél, így normál, nőies hangján válaszolt- neki nem volt előző élete. Nekem viszont kettő is: mint Cala deira Artis T'het, és mint C4, a mecha, aki 500 évig szolgált. Attól a naptól pedig minden megváltozott, hisz nem csak felületesen érzékelem a dolgokat, hanem mélyrehatóan. Manuról pedig ne beszélj így.. ő már rég nem egy lélekkel rendelkező gép, hanem egy ember.

Gita figyelemmel kísérte a másik lány szavait, és logikusan igazat is adott nekik- kivéve az utolsónak. Kissé gúnyosan felhorkant:
-Hogy tudsz ennyire ragaszkodni hozzá? Hisz csak egy... Azonban C4 hangosan rárivallt:
-Ki ne merészeld mondani! Olyan hangos volt, hogy a tudós meg is hátrált ijedtében. Silver pedig észrevette magát, és sóhajtott. Kissé megvetően nézett vissza a jövevényre:
-Sosem értetted, igaz? Manu nem egyszerűen a segédem volt, hanem a társam. Amilyen bizonytalannak és hazugnak éreztem egész RTG-t magam körül, ő egy biztos pont volt számomra. Nevess ki, ha akarsz... De számolj azzal, hogy én most ugyanilyen vagyok.. ugyanúgy egy gép, aki orgává vált, és megtanult érezni.

A tudós ismét végigmérte C4-et:
-Nem is csodálom, hogy inkább a szériaszámodat fogadod el nevedként. És persze, hogy elfogadod ezt a karmát, hogy megéled azt, amit ő. Silver leszedegette magáról az érzékelőket:
-Ezt úgy mondod, mintha rossz lenne- felpillantott rá- pedig kifejezetten hálás vagyok ezért a sorsért. Sosem tapasztaltam még ilyen csodálatos dolgokat. Gita közelebb lépett:
-Olyan könnyen beszélsz. Tapasztaltad a fájdalmat is? C4 visszaadta az érzékelőket:
-Ó igen- bólogatott, mintha mi sem lenne természetesebb- rögtön a legelején, ahogy az első lélegzet jeges tűkként hatolt a tüdőmbe. Aztán ahogy a meztelen talpammal végigsétáltam a rozsdás roncsokon, mindtől szereztem egy-egy vágást... De még mindig azt mondom, hogy ennek ellenére megérte. Gita elmosolyodott, és megcsóválta fejét:
-Csaj... te még mindig olyan érdekes vagy, mint húgomként...

1 megjegyzés: