bosszú hadjárat 1.

A Vad világban rendeletbe lett adva, hogy mindenki zárkózzon be, és reteszeljen el mindent. Yuz nagyon komolyan vette a dolgát, és nem akarta, hogy bárkinek baja essen. Ez volt az első intézkedése, mikor ismét meglátta a falak közé szállingózni a szürke lidérceket. Miután a lakosokat biztonságba tudta, az egész klán levonult az utcára, teljes készültségben állva.

Shakara a szokottnál is idegesebbnek tűnt. Egyfolytában forgatta a fejét, hogy vajon melyik irányból érkezik a támadás. Alba, aki talán mindannyiuk közül a legjobban ismerte őt, érezte, hogy kirázza a hideg ettől a látványtól. Megragadta barátja karját:
-Shakara... A félisten megugrott, és rárivallt:
-Mi van? A holdherceg komoran sóhajtott, majd válaszolt:
-Értem én, hogy aggódsz, de ez túlzás. Rád se lehet ismerni, olyan vagy, mint egy fenevad... Barátja kissé alább hagyott a fenyegető testtartással, majd halkan válaszolt:
-Apát elvesztettem, és majdnem megint Elisirt is... Gondolod, hagyni fogom, hogy bármelyikőtöknek baja essen? Alba megkísérelt a válaszadással:
-Érthető, de a viselkedésed... Shakara közbevágott:
-Sera vagyok, egy vérszomjas és kegyetlen klán tagja. Szokj hozzá...

Ekkor a két szemközti utcából megjelentek a földlidércek. Amint meglátták a csapatot, azonnal támadásba lendültek. Shakara már rohant is volna, de fia és lánya megelőzte: a testvérpár olyan szépen harcolt együtt, mint legutóbb a Nekromágus ellen. Yuz a másfélkezes pallost a karja meghosszabbításként használta, és a mágikus támadásokat azon keresztül vezette át. Így kapásból szemtanúi lehetett a többiek egy olyan kombinációnak, hogy a pallos kigyulladt, és úgy vágta ketté az ellenfelet. Jena ezzel szemben anyja démonmágiáját ötvözte bele más elementális támadásokba. Olyan hatást keltett, mint egy kis boszorkány.

Szépen belevetették magukat a sűrűbe, azonban nem tudták sokáig feltartani őket. Hamarosan óriási hullámban érkezett az utánpótlás. Tía farkas alakját öltötte magára, és kapásból elharapta az egyik torkát. Alba csatlakozott hozzá a holdsarlós jogarral, amivel egy jégtámadást irányított feléjük. Elisir a holdmágiát vetette be: kezei fényesen felizzottak, úgy látta el ellenfelei baját. Shakara kitárta szárnyait, majd egy erőteljes elektromos támadással robbantott bele a tömegbe. A következő lépésénél még látta maga mellett elszáguldani Ninát. A kis hollónemes amilyen szelíd volt annak idején, mára olyan veszélyessé vált: folyamatos gyors támadásokkal ritkította a tömeget.

Őket követte Celestino és Kicsi: a nemes és testőre olyan szépen összeszoktak az emberek világában, hogy még a démoni mágia, és a kardforgatás tökéletes szinkronba kerültek egymással. Végül a Proboujours tesók zárták a sort: Assazy a nyilaival tökéletes távolsági védelmet biztosított, Cez pedig a közelharcával testvére védelmét. Remekül kiegészítették egymást.

A kezdeti lendület helyenként botladozni látszott, ahogy azt tapasztalták, hogy a sereg nem akaródzik fogyni. Ezt Tía érzékelte magán elsőként, ahogy a tömeg miatt egyre nehezebben váltott alakot. A párduc alakban még egy válltalálatot is szerzett. Fújt, majd átharapta az egyik támadó torkát. Alba fél szemét azért rajta tartotta:
-Minden rendben?- kérdezte, miután jogarával áthajított egy tagot. Az alakváltó felé mosolygott:
-Igen... csak sokan vannak.
-Elég finom megfogalmazás- mondta Celestino, ahogy kaszabolta az előtte lévőket, ezzel egyben utat törve- olyan, mintha nem is látnám a végét. Honnan jönnek ezek?
-Földlidércek- magyarázta Elisir, amint épp megvakította egyikőjüket- A Földisten annyit teremt belőlük, amennyit csak akar. Épp kirúgta egy másik támadó térdét, majd hozzátette:
-Viszont valamiért nem ő irányítja most őket, hanem Spia. Bátyja besegített neki az ökleivel bal szélről:
-Azért az érdekelne- törte el pár lidérc nyakát- hogy egy egyszerű halandó miként tudja átvenni egy istentől az irányítást.

Alig, hogy végigmondta, egyszerre három villám is belé csapott a magasból. De nem csak egyszerűen megégették, hanem át is ütötték a testét. Elisir sikítva megugrott a látványtól:
-Cez! Megremegett, és leverte a víz... ahogy Cez Proboujours szinte közvetlen mellette, a szeme láttára halt szörnyet. Egész egyszerűen összeesett a becsapódás után, és élettelenül elterül a földön. Shakara szemei elkerekedtek a látványtól. Körbenézett, hogy mégis mi történt. A távolban, a szürkeségben meglátott egy vörös fejet, vaskesztyűs kezében egy fekete-sárga lándzsával:
-Megmondom én, hogy lehetséges- kiáltotta kaján vigyorral- Úgy, hogy elloptam a Villámisten lándzsáját! A Földistentől így nemcsak az irányítást vettem át, de most már az arcát is egy csinos sebhely ékesítik. Shakara még áthajította a kezében lévő lidércet, neki a legközelebbi ház falának, majd felszállt:
-Te szörnyeteg!- kiáltotta, majd megrohamozta Spiát- Ezt nem úszod meg szárazon!

Trakertan uralkodója felé fordította a lándzsát:
-hát itt vagy végre! Gyere csak! Már épp gyűlt az erő a fegyverben, hogy kitörjön belőle egy újabb villám, amikor oldalról egy démonláng érkezett, és a kezébe csapódott. Spia megremegett, de nem eresztette a fegyvert. Inkább odakapta a fejét, és megnézte, mi az. Szemei elkerekedtek, mikor meglátta:
-Te... - hüledezett- te vagy az.... az a démonlány! Kicsi makacsul kihúzta magát:
-Már nemes vagyok, és hölgy- újabb két kék lángot készített elő- te pedig jobb, ha elhúzod a csíkot! Spia elvigyorodott:
-Mily nosztalgikus! Szépen megváltoztál. Lopva körbenézett, majd visszarájuk:
-Szerencsére, vannak dolgok, amik nem változnak. Azzal a lándzsával Elisir felé mutatott.

Épp csak egy századmásodperc kellett a felismeréshez... de ez épp elég volt Shakarának, hogy cselekedjen. Az útjába állt, és három villám csapott a testébe. Reszketve, azonnal a földre zuhant... Yuz kapta fel a fejét elsőként, a dörgést hallva:
-Apa! Figyelmetlenségének meg is lett az ára, mert egyik támadója a hátába mélyesztette karmait...