Celestino a villa udvarában ül, a lépcsőn. Nosztalgiázott. Rengeteg időt eltöltött itt, főleg az idekerülésének elején. Nem igazán tudott megbirkózni űrnője viselkedésével, és a hirtelen nyakába zúduló érzésekkel. Rengeteg időbe telt mind kitanulni, és ismét emberré válni... legalább is, valami emberszerűvé, nem csak gépnek maradni, ami parancsokat teljesít. Fél szemmel a bejárat felé sandított. Odabenn minden rendben. Jenához átjött a barátja. Szimpatikus fiatalembernek tűnt. Jót is fog tenni mostohalányának az ifjú társasága. Mintha Kicsi említette is volna, hogy ők ketten már milyen rég együtt vannak... valami ártatlan gyerekszerelemnek indult az egész... most pedig már kész felnőttek, és még mindig egy pár. Mily idilli... Bár ha egy negyedrész isten, félrész démon, félrész sárkány és egy energiamunkás földönkívüli kapcsolata sem épp hétköznapi. Ki tudja... talán pont azért tart ilyen sokáig a románcuk, mert mindketten olyan extrém lények, hogy egymás számára is különlegesek...
Ismét maga elé pillantott, és elmosolyodott. Nem úgy mint ő és Kicsi - futott át az agyán. Ők ketten sokkal jobban hasonlítottak. Ő azért kapott fekete szárnyakat, mert Sötétség új életet adott neki, ami emberként számára véget ért. Kicsi pedig azért, mert a démoni életének vetett véget. Pár neki nemcsak a szárnyai, hanem a fülei és a farka is tollas volt. Nem egészen tűnt sötét angyalnak... Mintha ez bármit is számítana... Kissé magára húzta szárnyait. Amikor idekerült nem érzett semmit. Most viszont... a tátongó űr a mellkasában... a lelke mélyén... mintha elevenen fel akarná falni. Mintha lassan terjedne benne a kínzó méreg az ereiben, ami a szeretett lény halálával szivárgott be a szívébe. Megtörölte szemeit. Próbálta erősnek mutatni magát... nem egyszerűen büszkeségből, sokkal inkább Jena miatt. A lány rábízta magát, és tudta, hogy Kicsi és azt szeretné, hogy vigyázzon a lányára. Újabb szem törlés... Nem emlékszik rá, hogy bárki is így hiányzott volna neki valaha, ahogy most Kicsi. És minél jobban belegondolt, annál égetőbbé, annál kínzóbbá vált a hiánya. A kezeibe temette arcát... Bármit... de bármit megtenne, hogy viszont láthassa... hogy ismét a karjaiba zárhassa... hogy hallhassa fiatal nevetését... hogy vigyázhasson rá, ahogy az idekerülésének első napja óta tette...
Épp elhagyta volna magát, mikor surrogást hallott. A katona olyan gyorsan előjött belőle, hogy a gyásza azonnal megfutamodott. Gyorsan megtörölte magát egyik kezével, másikkal már vonta is ki a kardot, és ugrott le a lépcsőről. Meglepetésére nem támadó állt ott... hanem egy hatalmas, fekete sörényes, lila griff, melynek pofáját zöld csíkok tarkították. Olyan méltóságteljesen állt az udvar közepén, akár valami isten. Celestino meg is lepődött, mikor ésszel felfogta, mit is lát. Lassan leengedte fegyveres kezét. A jövevény baráti melegséggel szólította meg:
-Nincs tőlem félnivalód. Te vagy Kicsi testőre, ugyebár? A sötét angyal eltette a kardot, és szkeptikus csodálattal mérte végig a teremtményt:
-Ki vagy te? A griff válaszolt:
-Aco vagyok, a Di világ őrzője. Jó uram küldetett érted, mert meg akar bízni egy feladattal. Celestino érezte, hogy kellemetlen hideg fut végig a vállán, és valami émelyítően elnehezíti a gyomrát. Vagy az előérzete súg rosszat, vagy pusztán a griff szavai vannak rá ilyen furcsa hatással. Végigdörzsölte lassan felkarját, ezzel összeszedve magát:
-Ki a te jó urad? Aco megejtett egy melegszívű mosolyt, és készségesen válaszolt:
-Shakara Sera... Shingo Sera és Echo istennő fia. A sötét angyal sóhajtott, habozni látszott:
-Mit akar tőlem az a szörnyeteg?- morgolódott, ahogy toporgott- Épp elég van a rovásán, Kicsi is miatta halt meg... A griff tett körülötte egy kört, mintha ezzel egyfajta bizalmat sugallna felé:
-Kérlek, ne ítélkezz ilyen élesen. Ezeket a szavakat a keserűséged kreálja- ahogy ismét szembe került vele, megállt- Mivel félig halandó, így ő is követ el hibákat. Viszont nem róla van szó, hanem rólad. Hogy vállalod-e a megbízatást. Celestino felpillantott a nemes bestiára. Az, amilyen nagy volt, olyan kedves is. Mindig is mondották, hogy a griffek szabadok, mint a sasok, az oroszlánszívük miatt pedig különösen bizalmasak és barátságosak. Ő pedig most személyesen tapasztalhatta meg ezt a legendát. Odalépett hozzá, és megsimogatta a csőrét. Aco mosollyal viszonozta a gesztust, és engedett neki, Celestino visszamosolygott rá:
-Vigyél Shakarához...
A Di világ sosem készült el teljesen. Maradtak még teljesen sötét zúgok az erdőn túl. Shakara szándékosan hagyta meg ezeket a helyeket... ha a világukat menteni kéne, ha újra kell építeni valahonnan... vagy ha csak el akar vonulni, még a szeretteitől is. Most pont a legutóbbi eset állt fenn. Hallotta, ahogy valahol a háta mögött landol Aco. Kissé megremegett az ökle... még jobban rászorított. Celestino leszállt a griffről, majd hálásan megvakarta a nyakát. Ezt követően a vele háttal álló félistenre nézett. Lassan, kissé bizonytalanul elindult felé:
-Hívtál... A bestia továbbra se fordult felé, úgy folytatta:
-Bevallom, nem fűztem hozzá túl sok reményt, hogy eljössz- mondta halkan- főleg azok után, ami a múltkor történt. Enyhén megrázkódtak a tollai:
-Majdnem lecsaptad a fejemet. A sötét angyal sóhajtott, majd fürkészte őt:
-Nem gondolkoztam egészen józanul. Azt hiszem, nem kell különösebben kifejtenem, hogy miért... hisz te is láthattad. Shakara bólintott:
-Igen... - hangja kissé rekedtesnek hatott- és a szívem mélyéről sajnálom.
Lassan felé fordult, hangja pedig komorrá, semlegessé vált:
-Épp ezért szeretnélek megbízni valamivel. Celestino kíváncsian végigmérte őt:
-Mivel? Shakara elindult a sötét angyal felé:
-Álmot láttam. Az Ősatyám Sanbosco szigetére suhant. Ez egy jel. Odaért a testőrhöz, úgy folytatta:
-Szeretném, ha elmennél Sanbosco szigetére- kinyitotta eddig remegő öklét- és átadnád neki ezt. A markában egy igen apró smaragdszilánk csillogott. Celestino értetlenül nézett a parányi ékkőre... majd rá a bestiára. Azonban mikor szemkontaktust létesített vele, akkor vette észre, hogy Shakara jobb szeme nem a megszokott smaragdzöld, hanem kifejezetten gyöngyház-ezüst színű. Kissé meg is ugrott a felismeréstől:
-Te meg mégis mi a szent szart csináltál a szemeddel?- fakadt ki.
-Hosszú történet- zárta rövidre a félisten, majd folytatta- Csak menj el a szigetre. Egész biztosan megtalálod ott Kicsit. És ha így lesz, add át neki a szilánkot.
Celestino némi habozással elvette a Psicadelica szem darabját:
-És mégis honnan vagy benne ilyen biztos, hogy ott lesz?- hüledezve nézett vissza rá- hisz halott, mindketten láttuk, hogy feláldozta magát. Shakara halál nyugodtsággal, minden érzelem nélkül pillantott rá vissza:
-Az Ősatyám mindig közvetetten segít. Ha nem máshogy, hát álmokkal. A sötét angyal egy pillanatra megejtett egy ironikus mosolyt:
-Akkor mégis miért nem te mész el hozzá? Mégiscsak együtt voltatok. A félisten komoran felelt:
-Hidd el, rád sokkal nagyobb szüksége van- majd hozzátette- Bár együtt voltunk, ebben az életben mindketten különböző helyen találtuk meg a boldogságot. Én itt, a családommal. Ő pedig melletted. A vállára tette a kezét:
-Ha megtalálod, viseld gondját. Úgy szeresd, ahogy eddig senki mást.. A sötét angyal csak bólintott... majd angolosan távozott a helyszínről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése