bosszú hadjárat 2.

Nina egy gyorstámadással lecsapta Yuz támadóinak fejét, majd felé fordult:
-Jól vagy? Az uralkodó épp lefejtett egy félbevágott lidérced az arcáról. Ellenfele karma hosszú, mély sebhelyet hagyott arcának bal felén. Szerencsére a szeme sértetlen maradt, erről a hollónemes is meggyőződhetett, ahogy szemkontaktusba kerültek.
-Köszönöm, Nina- zihálta Yuz, majd ismét megragadta a pallost, majd megejtett felé egy bizalmas mosolyt- soha jobbkor nem jöhettél volna...

Alba jobb karja elég csúnyán roncsolódott: a lidércek olyan mértékben szétharapták az izmokat, hogy alig bírta megmozdítani. Csak ernyedten lógatta, miközben másik karjával forgatta a holdsarlós jogart. Épp távol tartotta magától az egyik támadót, amikor a tömeg felé fordult:
-Shakara!- kiáltott- Shakara, jól vagy? A megszólított köhögve, nagy nehezen előmászott a lidércek szorításából, párat kiütve maga körül, hogy levegőhöz és némi térhez jusson. Celestino félbehagyta egy pillanatra a saját csatáját, és elhűlve nézte a jelenetet:
-Mi a fene? Spia sem reagált másképp, dühtől remegő kézzel szorítva a lándzsát:
-Micsoda? Hát ez hogy lehetséges? A társad azonnal belehalt! Shakara végre levegőhöz jutott, és stabilan lélegzett, bár mellkasából ömlött a vér. Megrázta kissé a fejét, hogy teljesen magánál legyen, majd visszanézett Trakertan uralkodójára és válaszolt:
-Elfelejtetted, hogy én félisten vagyok: sebezhető bár, de sokkal nagyobb az ellenálló képességem, mint egy egyszerű halandónak... Spia ismét megremegett a dühtől... majd ordított, és megrohamozta a bestiát.


Jena ezalatt stratégiát váltott, és a levegőből próbált támadni. Ezt azért tartotta szükségesnek, mert a földön olyan szinten a lábára mentek, hogy a teljes bal lába már vérben ázott: nem bírt ráállni. Jobbnak látta felrepülni, és onnan ritkítani tűzmágiával a lidérctömegbe. A másik előnye a stratégiaváltásnak, hogy rálátott a többiekre, és olykor asszisztálni tudott. Így lőtte ki az egyik támadót, aki majdnem átharapta Tía torkát. Hátulról azonban kétségbeesett kiáltás hallott. Megfordult. Assazy Proboujours volt az. Nem tűnt soha egy olyan bestiának, aki elveszti a hidegvérét. Azonban csak nyilai voltak... távolsági fegyverek... amik egyre használhatatlanabbnak tűntek a köré gyűlő tömeg ellen. Ráadásul ezek a nyilak fogyatkoztak is. Jena megindult felé, ahogy látta a gyülemlő bajt:
-Assazy! - kiáltásával egy elektromos támadást is küldött az egyik lidércre, ami nyomban szörnyethalt. Assazy pedig épp még egy nyilat tudott lőni az egyik fejébe... aztán a tömeg ellepte. Unokahúga kiáltott rémülteni.
-Assazy! Ne! Átváltott gyorstámadásra, nagy lendülettel elsöpörve a tömeg egy részét. Azonban már minden hiába. Még látta, ahogy az íjász még fennakadó szemekkel, vérző mellkassal remeg egész testében... majd a tömeg ismét ellepte... Érezte, ahogy végigfut rajta a hideg, és kő ül a gyomrára. Felsikított, és ismét támadt:
-Compass mega!- a tájoló elektromos támadás hatalmas detonációt keltett, a támadási ponton hatalmas robbanást idézett elő.

Elisir is látta a történteket. Ezúttal le is blokkolt az őt ért sokktól. Alig néhány perce vesztette el bátyját... most már a nővére is odalett. Égett a torka, tekintete egyre jobban homályosodott... A megkövült állapotból a vérző vállú Tía zökkentette ki, ahogy megragadta a vállait:
-Te meg mégis mi a fenét csinálsz?- fakadt ki- Nem lankadhat a figyelmed, harcolnod kell! A holdpapnő elcsukó hangon próbálta magyarázni:
-Cez.... és most...- mutatott az íjász felé- Assazy... a testvéreim.... Az alakváltó megfogta barátosnéja arcát mindkét kezével, és közelebb hajolt:
-Nézz rám! Figyelj ide!- enyhén meg is rázta, hogy biztosra tudja Elisirtől a szemkontaktust, majd folytatta- Ki kell tartanod! Nem hagyhatod, hogy ez a veszteség most lebénítson! Ha most feladod, akkor ők ketten hiába haltak meg. Látta, hogy a holdpapnőt ez még jobban lesújtja, így ismét megfogta az arcát, és a szemeibe nézett:
-Nem, most nem adhatod fel!- folytatta- Szedd össze magad! Minél hamarabb tudjuk le ezt a csatát, annál jobb. Nem hagyhatunk nekik esélyt, érted? Légy erős! Ne adj nekik esélyt! Cezért és Assazyért... Látta, hogy utolsó szavai már hatásosak voltak. Elisir, bár vérzett a feje, és még mindig a sokk hatása alatt volt, most mintha valami szikrát vélt volna felfedezni magába. Bólintott, majd lassan elhúzta magát az alakváltótól. Megidézett egy lándzsát, ugyanazt, amit álmában, majd az új lendületét meglovagolva nekiállt folytatni a harcot. Szétcsapott a tömegbe, kiáltott, egészen felbátorodott.

Shakara és Spia párbaja egyre inkább külön vált a tömegtől. A vörös uralkodó vadul hadonászott a villámlándzsával, próbálva leszúrni ellenfelét. Shakara azonban elég gyors volt, még a mély sérülés, és a folyamatos vérveszteség ellenére is. Végigkarmolta a trakertani képét, majd egy sötét vektorral megküldte. Spia azonnal visszaállt támadóállásba, és ismét megrohamozta a bestiát:
-Ennyivel most már nem intézel el, Sera! Az évek során alaposan kiedzettem magam, hogy a földre tiporhassalak! E szavakkal végigvágta a félisten szárnyát, aki beleremegett, de nem tántorodott meg. Sőt, igyekezett megőrizni a hidegvérét:
-Látom, hogy valóban fejlődtél. De az arroganciád maradt a régi. Épp cselezett egy újabb támadást, majd Spia megfordult, és hátrarúgta őt:
-Csúnyán alábecsülsz. Shakara megfordult, majd egy szonikus támadást vetett be. Ellenfele kitért az útjából, majd támadt a lándzsával.

A félisten ismét cselezett... ám oldalról nem látta a csapdát. Két lidérc is nekiugrott, karmaikat mélyen az oldalába mélyesztve. Meg is rémült egy pillanatra, majd letépte őket magáról, és elhajította őket. Ez épp elég volt ahhoz, hogy figyelme elterelődjön... ugyanis a másik oldalába, a bordái közé már a lándzsát kapta. A mély találattól, és a vele járó villámcsapástól felordított. Spia kihúzta oldalából a lándzsát, majd képen rúgta. Shakara térdre borult, és próbálta összeszedni magát. Hirtelen olyan gyorsan történt minden, hogy ideje sem volt felfogni. Trakertan uralkodója felkacagott:
-Látom, meglepődtél. Mondtam én, hogy csúnyán alábecsülsz... Felemelte a magasba a lándzsát, lesújtásra készen:
-Mondj búcsút, félisten...

Shakara épp csak felfogta amit hall, mikor lépett... vagyis csak lépni készült. Azon kapta magát, hogy a fegyver hegye közvetlen az orra előtt csillog... méghozzá a vértől. És nem hiába áll, mert megakadt valamiben... pontosabban, valakiben... Mire felfogta, hogy mit lát, egészen elsápadt... A lélegzete is elakadt...

Kicsi félig ránézett... egy könnycsepp csordult ki a szeméből a fájdalomról. Az ő testét ütötte át a villámdárda, hisz az utolsó pillanatba elé állt. Még Spiának is időbe telt felfogni, hogy mi történt... de mikor rájött, hogy miféle látvány is fogadja, mosolya kiszélesedett, majd felkacagott:
-Hah! Milyen édes! Az egykori kis démon feláldozta magát! Lerúgta Kicsit a lándzsáról, majd harsány kacajjal folytatta:
-Az egykori tiszavirág szerelem most így ér véget! Shakara lebordult, tartotta magát két kezével a földön, ahogy a nemes fölé hajolt:
-Kicsi...- suttogta elhűlve- Miért? A démonmágus rekedten, alig hallhatóan válaszolt, ahogy ömlött a szájából a vér:
-Sajnálom, Shakara... igazán sajnálom... Aztán lélegzete elakadt, a fények kihunytak szemeiből...

Ekkor történt, hogy Spia kacaj is félbeszakadt, hisz Shakara nekiesett. A trakertani épp csak felfogta, mi történt, amikor már tele volt újabb kék-zöld foltokkal, majd repült és nekicsapódott... valaminek. Igaz is, minek csapott neki? Nem lát semmit. Körbenézett. Nem is volt mit látni, hisz egy hatalmas sötétség közepébe került. Vele szemben pedig ott volt Shakara... de nem a megszokott színében... Most teljesen fekete volt, világító zöld szemekkel... mintha maga Sötétség volna. Spia rémülten felkiáltott, majd kapott is a lándzsáért... Azonban a félisten megelőzte. Egy újabb suhanás, és Spia karja röpült elfelé. A vörös uralkodó ordított a fájdalomtól, és próbált menekülni.Shakara még mindig a nyomában loholt, akár egy vérszomjas fenevad az éjszakában. Most a lábait kapta le térdből. Trakertan uralkodója elvágódott, majd ami még maradt neki ereje abból próbálta a sötétséget kutatni, hogy ellenfele merre lehet. Jobbról semmi... balról semmi... szemből hirtelen egy zöld szempár...

Hirtelen érezte, hogy repül... aztán hirtelen abbamarad. Shakara a gallérjánál fogva felkapta őt, és démonian eltorzított hangon szólt hozzá:
-Most igazán betelt a pohár, Spia! A zsarnoki uralkodásod megdöntése után arra gondoltam, hogy életben hagylak, hogy kapj a sorstól még egy esélyt a változásra. De miután a szeretteimre is kezet mertél emelni, így nem hagytál más választási lehetőséget! Másik keze bordón felizzott, majd folytatta:
-Kínok kínjával fogsz halni, te nyomorék!

A halálos ütés érkezett is... de mindkettejük legnagyobb megdöbbenésére nem elölről.. hanem hátulról. Spia érezte, ahogy a fájdalomba beleremeg, és a mellkasára nézett. Shakara is odapillantott. Ellenfele mellkasából karmok látszódtak. Ez olyan módon elterelte a figyelmét, hogy másik kezéről eltűnt a bordó izzás. És miközben Spia lassan kimúlt, a háta mögül megjelent az emberi kinézetű Argai, és lassan átemelte az áldozatot a félisten szorításából:
-Sajnálom, hogy a nagy finálét nem hagytam részedül- mondta komoran, ahogy leengedte a holttestet. A halott Spia lecsúszott a kezéről, Argai pedig ismét a félistenre nézett és folytatta:
-Tudod, a megtisztításod után is még mindig a földistennő alázatos szolgája vagyok- fenyegetően hunyorított- és nagyon... de nagyon nem nézem jó szemmel, ha az úrnőmre ilyen gyalázatos módon kezet emelnek. Lerázta a vér egy részét a mancsáról, majd folytatta:
-Remélem, nem veszed tolakodásnak...

Shakara azon kapta magát, hogy dühe lassacskán múlni látszik... még a sötét külseje is visszanyerte fokozatosan eredeti színét. Értetlenül nézett egykori ellenfelére:
-Mit keresel itt? Argai válaszolt:
-Elisirt már figyelmeztettem. Tudod mi volt annak idején a földlidércek sorsa, ugye? Shakara sóhajtott, Argai pedig folytatta:
-Ezt az úrnőm elfelejtette velük közölni, hogy már tárgytalan. Spia viszont átvette felettük a hatalmat, megsebezve szeretett úrnőm arcát. Ismét fenyegetően hunyorított:
-És ez megbocsáthatatlan... Shakara ismét sóhajtott. Érezte, hogy lassan párolod el belőle a düh. Visszanézett Argaira:
-És most? Egykori ellenfele komoran válaszolt:
-Szedd össze, akik megmaradtak- majd felvette a villám lándzsát, és átnyújtotta- ezt pedig szolgáltasd vissza Ambrannak. Le lesz nyűgözve...

A felállított sötét burok eltűnt, Argaijal együtt. Ő pedig ott maradt a villám lándzsával. Lassan érezte, ahogy a vérveszteségtől már kezd reszketni, de még határozottan állt. Körbenézett. A lidércek eltűntek... viszont amit hagytak maguk után, az lehangoló látványt nyújtott. A városnak ez a szeglete teljesen szét lett verve. Yuz egyik karjával Ninát ölelte, és hálásak voltak, hogy véget ért a csata, másik karjával pedig Jenát, és épp vigasztalta, ahogy keservesen sírt. Alba a jogart tartó karjával kulcsolta át Tíát, és homlokon csókolta. Komoly sérülésekkel, de túlélték.  Valamivel távolabb Elisir rogyott térdre... és siratta odaveszett testvéreit. Bár ő épp a negyedik életét éltek, és testvérei már egyszer elbúcsúztatták őt, most neki kellett megválnia tőlük. Előtte pedig... a szörnyethalt Kicsi. Celestino bordult fölé zokogva, vérző bordákkal, törött szárnnyal.

Amikor észlelte, hogy Shakara figyeli, felkapta a fejét:
-Te! A következő pillanatban már ugrott is, és rántotta elő a kardját! A félisten az utolsó pillanatba védekezett a ládzsával, ahogy maga elé kapta. A sötét angyal kétségbeesetten támadta tovább, kardja csak úgy csattant többször is velőt rázóan az isteni fegyveren:
-Minden a te hibád, te szemét! Miattad halt meg! Te tehetsz róla! Shakara csak védte magát a lándzsával egy ideig. Mikor aztán elfogyott a cérna, suhintott az öklével. Azonban Jena elkapta, és enyhén félrelökte, ahogy kettejük közé állt:
-Elég legyen!- fakadt ki sírva, ahogy végignézett mindkettőjükön- Nem szégyellitek magatokat? A sötét angyal lehajtotta fejét, hatalmasat sóhajtva. Majd enyhén fel, a félistenre nézve, mintha csak azt jelezte volna, hogy szemmel tartja. Ezzel szemben Shakara elfordította fejét... majd visszanézett a lányára. Erősebben fogta a lándzsát, muszáj volt rátámaszkodnia, olyan sok vért vesztett. Másik kezét felé nyújtotta:
-Kislányom... ha szeretnéd... Azonban Jena csak még jobban könnyezett. Csóválta a fejét, majd elfordult tőle. Belekarolt Celestinóba, és elindultak. Shakara még láthatta, hogy nem ő, a vér szerinti apja, hanem ez az új mostoha apa az, aki vigasztalja őt. Jena valamiért őt választotta...

Végül ismét hátra fordult. Elisir még mindig ott kesergett. Odament hozzá, letérdelt mellé, átkarolta egyik karjával a hátát, és ráhajtotta szárnyát:
-Édesem... A holdpapnő megtörölte remegve arcát, majd visszanézett férjére:
-Épp kezdtünk velük ismét egymásra találni- szipogott, erőt véve remegő hangján- Te harcoltál vele, ugye? Shakara elmorzsolt egy könnycseppet saját szemétből, majd válaszolt:
-Igen... akkor is ilyen kegyetlen volt. Elisir sóhajtott, és keserű hangon megkérdezte:
-Miért nem ölted meg akkor? Meg lett volna rá a lehetőséged- majd halott testvéreire mutatott- és nem követelt volna a zsarnoksága újabb áldozatokat... Shakara sóhajtott. Ez a kérdés jobban fájt neki, mint a csata során szerzett sebek. Leengedte karját kedvese hátáról, és lehajtotta fejét:
-Sajnálom, Elisir... Hittem, hogy megváltozhat... Ahogy Argai is megváltozott, miután életben hagytam, adva neki még egy esélyt...

A nő szipogott még egy ideig, de próbálta összeszedni magát. Shakara szerette és jól ismerte őt. Most volt bajban, hisz nem tudta, hogy mivel vigasztalhatná őt, miután ilyen súlyos veszteség érte. Meglátta a lándzsát... Majd valami hirtelen megvilágosodástól vezérelve átnyújtotta neki:
-Figyelj csak... Elisir kisírt szemekkel nézett vissza rá. Férje folytatta:
-Szeretném, ha ezt te vinnéd vissza Ambrannak. A vele való találkozás biztos sokat jelentene neked. Elisir egy pillanatra magára erőltetett egy mosolyt, majd átvette az isteni fegyvert:
-Valóban megtiszteltetésnek venném, hogy egyszerű halandóként visszaszolgáltatom a fegyverét. Shakara ismét a vállára tette kezét:
-Most már vége, édesem. A testvéreidet méltósággal eltemetjük, mi pedig hazatérünk. Többé nem fog ártani nekünk senki...