Derült, csillagos égbolt domborodott az arab negyed felett. A langyos
levegő a város minden zugát, az épületek minden nyitott ablakát átjárta… és ez
alól az uralkodói háló sem maradhatott ki. A hatalmas, selyembaldachinos ágyban
Arklan zárta gyengéden karjaiba dzsinnét, úgy aludták az igazak álmát. Oly
békésen… oly mélyen… hogy nem is hallották, ahogy az ablakrács kilincsében
kattant a zár, majd halk nyikorgással kinyílt.
Giordi, ahogy eltávolította a rácsot, előre csúszott, szinte némán a
márványpadlóra. Őt követte Nadir, majd azonnal előrébb is ment, átvéve a vezető
szerepet. A tolvaj hátulról fedezte, alaposan figyelve, nehogy arra járjon egy
őr, aki csúnyán ellátja a bajukat. Ám úgy tűnt, a mutatványos nagyon is jól
ismeri a járást… gyanúsan jól. Nem akart rákérdezni, gondolta, ez inkább az ő
ügye. Ő már úgyis meg lett fizetve, bejutottak, a munka fele már teljesült. A
részletek annyira talán nem is fontosak.
Ahogy végigosontak a márványfolyosókon, eljutottak a hálóig. A szultán
és Jena csak aludtak, mint a tej. Giordi őrt állt a háló ajtajában, tovább
sasolva, hogy nem-e cirkálnak őrök. Közben Nadir megindult az uralkodói pár
felé… övéből előrántva egy tőrt… régi
barátja fölé hajolva… kezét a magasba emelve, készen arra, hogy könyörtelenül
lesújtson…
Már lendült is a karja… amikor a dzsinn szemhéjai szinte felpattantak.
Suhintott, mire egy mágikus erőmező vette körbe párját, amin a gyilkos fegyver
éle hatalmasat koppant. Erre viszont már Arklan is felriadt. Először nem volt
magánál, aztán mikor megpillantotta régi barátját, ahogy tőrrel a kezében fölé
tornyosult, egészen elsápadt:
-Nadir!- fakadt ki végül- Mégis mit művelsz? A mutatványos dühében
ismét készült lesújtani, azonban most a szultán elkapta a csuklóját. Válaszul
Nadir betörte az orrát, majd futásnak eredt. Arklan pedig utána…
-Őrség!- kiáltotta, felverve a palota testőrségét.
A két jómadár futásnak eredt, végig a márványfolyosón. Látták, hogy
nemcsak a szultán, de a lassan növekvő testőrség is a nyomukban van. Aztán
megpillantották az ablakot a nyitott ráccsal. Giordi már szélesen
elmosolyodott, ahogy látta szabadulásuk útját, és már elkönyvelte magában, hogy
ép bőrrel megússzák…
Azonban Nadir megragadta a palástját, és egy határozott lendülettel
hátrarántotta. Így nemcsak, hogy ő kiugrott az ablakon, megúszva az egész
balhét, de Giordi a lendülettől hanyatt vágódott a márványpadlón. Ideje már nem
maradt feltápászkodni, ugyanis azonnal öt őr tapadt rá, erősen szorítva.
Akárhogy ficánkolt, és kiabált, az izmos arabok csak még jobban fogták. Az
egyik – amelyik átkulcsolta vastag karjával a nyakát – az szultán felé fordult:
-Mit csináljunk ezzel a gazfickóval, felség? Arklan zihált, de
határozott szemkontaktust tartott a tolvajjal, aki makacsul hallgatott.
Tekintete mégis mintha azt mondta volna: „Engem ugyan nem törsz meg. Hát végezz
velem!”
Fekete macska viszont inkább az érzéseivel viaskodott, minthogy azon
tipródjon, miként bünteti támadóját. Sokkal megrázóbb volt számára, hogy a
barátja, akivel együtt nőttek fel, most hidegvérrel az életére tört volna.
Sajnálta is, hogy nem őt, hanem ezt a másikat sikerült elkapni… rengeteg
kérdése lett volna Nadirhoz… Még egyszer végigmérte a tolvajt, és
elgondolkozott. Talán ő is a hasznára válhat. Intett az őröknek:
-Motozzátok meg, vegyétek el mindenét, és alaposan zárjátok be. Nem
szökhet el. Az őrök bólintottak, majd elvitték Giordit, aki még egy szúró
pillantást odavetett némán a szultánnak, mielőtt eltűnt fogvatartóival az egyik
sarok mögött…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése