Elisir nekivágott az útnak, miután összeszedte magát. Aco kísérte útján. Őrszellemként képes volt az isteni szféráig eljutni. Menet közben érezte, hogy a holdpapnő idegesen összehúzza magát a hátán. Félig felé fordult:
-Tériszony? A nő megcsóválta a fejét:
-Lámpaláz.... Jobban a griffhez bújt:
-Nem szembesültem még szemtől szembe istennel.
-Ó, dehogy nem- javította ki Aco halál nyugalommal- az esküvődön, amikor Echo is jelen volt. Mégiscsak Shakara anyja... Elisir sóhajtott:
-Rendben, de az más. Ott nem egyedül szembesültem vele- magyarázta idegesen- különben is, közvetetten már volt vele kapcsolatom, hisz a Holdudvarban, ha úgy vesszük, őt szolgáltam... Ő adta a jelet, hogy menjek oda. A hajába túrt:
-Most viszont teljesen egyedül leszel egy olyan istennel szemben, akihez soha nem volt szerencsém. A griff bizalmasan rámosolygott:
-Dehogy leszel egyedül. Én itt vagyok melletted... Kedves, nyugodt hangja, és az állandó pozitív visszajelzés végül mosolyt csalt a nő arcára. Érezte, hogy kezd benne oldódni a feszültség. Megsimogatta a griff nyakát.
Végül megérkeztek. Az isteni szféra azon sarka egész kopárnak tűnt: csupasz sziklán mindenfelé, sehol egy tenyérnyi zöld. Ambran ugyan ott ücsörgött... de nem egyedül. A földistennővel beszélgetett, akinek egy hatalmas törésnyom csúfította el márványszerű arcát. Elisir ismét megriadt, ahogy azzal szembesült, hogy már nem egy, hanem kapásból két isten színe előtt van jelen. Le se mert szállni a griff hátáról, ahogy megérkeztek. Azonban a másik kettő észrevette őt. Ambran felállt:
-Nem jellemző, hogy egyszerű halandók erre járnak. Segíthetünk talán valamiben? A holdpapnő remegve kinézett Aco sörénye mögül. A két istenség egyszerre meglepve és kíváncsian néztek felé. Valóban nem lehet túlságosan hétköznapi, hogy a magafajta halandó erre járkál, ha még ők is rácsodálkoztak. Rámarkolt még jobban a lándzsára, és próbálta összeszedni magát:
-Én... én... azért jöttem... Azonban a földistennek hamar elfogyott a türelme:
-Bökd már ki, hogy mi akarsz!- vakkantott rá. A nő elbújt Aco háta mögé, Ambran azonban a vállára tette a kezét. Ahogy a földisten visszanézett rá, kissé lenyugodott. A villámisten ismét Elisir felé fordult:
-Ne félj, nem fog bántani, csak kissé harapós kedvében van- szomorkás hangsúllyal hozzátette- talán érthető, hogy miért.
A holdpapnő ismét előmerészkedett. Látta, hogy az istennőt valóban bántja az arcán éktelenkedő sebhely. Ettől egész emberinek tűnt... Elisir pedig kissé felbátorodott. Nagy levegőt vett, majd lecsusszant az őrszellem hátáról, és mélyen meghajolva, két kézzel nyújtotta át a fegyvert:
-Visszahoztam a lándzsát, amit elraboltak tőled. Ambran szemei elkerekedtek a meglepetésről. Átvette a fegyverét, és a magasba emelve megcsodálta. Miután leengedte, hálásan a nőre pillantott:
-Nem is tudom, miként köszönhetném meg. Égen-földön, más síkokon kerestem már, de nem találtam. Elisir elmosolyodott, majd lopva a földistennőre nézett. Ismét lehangolta őt, ahogy ott szomorkodott a sebhellyel az arcán. A villámisten felé fordult:
-Meg tudod őt gyógyítani? Ambran elkomorult:
-Sajnos az elektromosság nem képes sérülések beforrasztására. Más élőlényekbe vissza tudom hozni az élet szikráját, de a sebek...
Hirtelen, nem is tudja pontosan milyen ördögi intuíciótól vezérelten, Elisir közbevágott:
-Adj erőt, hogy én képes legyek rá! Mindkét istenség felkapta a fejét. Ambran kérdően nézett rá:
-Parancsolsz? A holdpapnő kissé zavarba jött, majd szeppent hangon elmagyarázta:
-Én tudok gyógyítani. Kitanultam a Holdudvarban. Viszont egyszerű halandóként nincs elég kompetenciám ahhoz, hogy istent képes legyek gyógyítani. Összeszedte magát, és hozzátette a villámisten felé címezve:
-Azt mondtad, hogy nem is tudod, mivel köszönhetnéd meg, hogy elhoztam a lándzsád. Ebben az esetben, csak annyi kérésem lenne, hogy adj nekem elég erőt ahhoz, hogy a földistennőt meg tudjam gyógyítani. Ez utóbbi a hallottak után hálásan elmosolyodott, Ambran pedig bólintott:
-Igazán önzetlen lélekre vall. Ami szívesség, az szívesség.
Megfogta Elisir vállát, ezen kerül csatornázta át a hatalmát. A nő érezte, hogy eddig sosem tapasztalt erővel kezd megtelni a teste és a lelke. Csodálatos volt, ahogy egyre jobban terjedt. Aztán a földistennő felé fordult. Olyan gyakorlott mozdulatokkal, ráolvasással kezdte el óvatosan végigsimítani az arcán lévő sebhelyet, mintha csak egy másik halandóval tenné. Az istenség hagyta magát, bízott a másik kettő döntésében. Így, hogy Ambran erejét felhasználhatta, nagyon szépen haladt a munka, akár egy álom. A Spia okozta sérülés perceken belül eltűnt. Miután az istennő tapasztalta, hogy ismét a régi fényében ragyog, viharosan megölelte a holdpapnőt:
-Áldott légy, te drága! Még soha nem kaptam ilyen önzetlen gesztus halandótól. Elisir most már nem a lámpaláztól, hanem a túláradó kedvességtől jött zavarba. Miután az istennő elengedte őt, alázatosan meghajolt mindkettőjük előtt:
-Az enyém a megtiszteltetés...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése