2011. november 27., vasárnap

Tora mon-To

Az első, Keleten töltött éjszaka után Hobi az átlagosnál is kipihentebben érezte magát. Talán az előző napok hosszú gyaloglása és a helyi atmoszféra együtt kifejtette jótékony hatását. Ahogy reggel gyalogolt az udvarban, meglátta az éppen edző tigrist. Azonnal inspirálódott. Odasietett hozzá:
-Hé, Traxx! A nagydarab harcos lassan felé fordult. Hobi lelkesen vigyorgott:
-Mondd csak, lenne kedved edzeni velem? A tigris elmosolyodott, majd támadóállást vett fel:
-Már egy jó ideje vágyok egy külsős kihívóra. Mutasd meg, mit tudsz. A fehér puma levette felsőjét, és oldalra hajította. Ezután mély, erőteljes ordítással megindult felé.

Traxx bezzeg szép türelmesen állt a helyén. Szépen megvárta, míg ellenfele felugrik, zuhan felé a lábát kinyújtva, hogy pofánrúgja... erre megragadta a bokáját, és egy laza mozdulattal falhoz vágta. Hobi szépen nyekkent, majd meglepetten nézett vissza a tigrisre:
-Hú, erre nem számítottam- tápászkodott fel- te tényleg jó vagy. A tigris elmosolyodott:
-Köszönöm. Viszont alig, hogy kimondta, a cowboy ismét támadásba lendült. Épp az utolsó pillanatban blokkolta... majd négy-öt egymást követő támadást is. Végül megragadta a puma csuklóját, és áthajította. Hobi most a földön nyekkent, majd felpillantott a harcosra:
-Ne is próbálkozzak, ugye? Traxx bizalmasan elmosolyodott:
-Próbálkozni mindig lehet.

Jungela ezzel szemben szokatlanul csendes volt. Még Levát is diszkréten kerülte. Különösen megriadt tőle. Ez a viselkedése a nagymesternek is feltűnt, amikor együtt teáztak.
-Teljesen más vagy tegnap óta, gyermekem. Akarsz beszélni róla? A mókus belebámult a csészébe, majd nemes egyszerűséggel válaszolt:
-Nem... nem akarok. A szájához emelte a csészét. Ekkor látta, hogy szemben vele Kai ugyanúgy üríti a csészéjét, és közben felvonja a szemöldökét. Jungela sóhajtott:
-Ismét meggondolva... azt hiszem, igen. A róka letette a csészét, majd a lányra nézett, figyelmesen várva beszámolóját.

Jungela kissé habozva, de belekezdett:
-Hol van Tora? És miért akadt ki úgy Leva, mikor megemlítettem? Egészen megijesztett. A nagymester mélyen sóhajtott, majd nyugodtan elmagyarázta:
-Le van-Te és Tora mon-To nagyon jól összedolgoztak. Még a Tanuki testvérek sem érhetnek a nyomukba. Viszont Tora úgy vélte, hogy túl sok a jóból, és ez megbillenti az egyensúlyt. Így maga keresett gonoszt, hogy arról az oldalról állítsa helyre az egyensúlyt. Megkeresett egy elátkozott kristályt, ami szörnyeteggé változtatta, és átvette szelleme és teste felett a hatalmat. Le van-Te amint tudomást szerzett róla, azonnal mindannyiunk elé rohant, és szállt szembe a bátyjával. Saját kezűleg vetett véget az életének, megakadályozva, hogy Tora akár nekünk, akár másnak árthasson. Azóta Leva nemcsak végig a bal vállán visel egy kígyó alakú sebhelyet, de a tény, hogy saját magának kellett megölnie a bátyját, azóta is kísérti. Nagyon szerette őt...

Ahogy ezt hallgatta, Jungela egyre megsemmisültebben ült a székben, és bámult a csészébe. Lassan könnybe lábadtak a szemei, és egész testében megremegett:
-Nem tudtam...- szipogott- én is szerettem Torát. Annak idején olyan dolgokra világított rá, amikbe azelőtt bele sem gondoltam. Kai megsimogatta a lány vállát:
-Nincs semmi baj- majd töltött neki teát- nem is tudhattad. Sok idő telt el, mióta itt jártál. Tora mon-To pedig sajnos magának köszönhette a bajt. Jungela bólogatott, majd könnyek közepette kiitta az elszorult torkának enyhülést biztosító teát...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése