2013. február 17., vasárnap

another kind of classy

Világok hajnala, valahol az első évezred alkonya körül. A kék főváros nemhogy kisebb volt, de az elrendezése nem is hasonlított a mai formájára, Deghyomban pedig csak néhány tákolmány és egy ferde kőtorony állt. Mind a tűzvörös, mind a tengerkék eget lehangoló, borús fellegek borították. A határsivatagban az régi, emberi Shakara állt, végigpásztázva az élettelen pusztát és a tűzvörös ég alatt barbár negyedet. Hamarosan társasága is akadt:  az egykori Kicsi lépett hozzá, majd bizalmasan a vállára helyezte kezét. Shakara felé fordult, elmosolyodott, majd megfogta a hölgy kezét, és immár együtt álltak büszkén, mint Nixa urai és védelmezői...

Ezt az évezredekkel ezelőtti emléket álmodta vissza Kicsi, mikor arra kelt, hogy Celestino halkan szólongatja őt, arcát és vállát simogatva. A hollótollas hölgy álmatagon pislogott, mire ésszel sikerült betudnia, hogy testőre az, aki épp fölé hajol.
-Mi az?- kérdezte halkan, agya még mindig a valóság és az álom határán úszott.
-Ébredj...- a sötét angyal izgatottan mosolygott- és gyere, gyorsan! Az úrhölgy kissé meglepődött... nem emlékezett rá, hogy testőre valaha is ilyen lelkesedést mutatott volna. Mi történhetett? Ez a nem megszokott reakció azonnal észhez térítette, és kikelt az ágyból:
-Hova, merre? Mi történt?- azon kapta magát, hogy maga is izgatottá vált. Celestino azonban csak homályosan válaszolt:
-Öltözz, kérlek, és kövess! Elviszlek valahová... Az utolsó szó nem tűnt túl határozottnak. Kicsi nem tudott mit kezdeni vele. Azonban a sötét angyal kérésének eleget téve mihamarabb magára kapott egy egyszerű, kényelmes ruhát, és követte őt.

Celestino a villa elé ment vele, ahol már várta őket valaki: egy kék, hatalmas fülű, vörös szemű, sebhelyes lény. A nemes nem tudta beazonosítani őt, viszont testőre mélyen és alázatosan meghajolt:
-Itt vagyunk Mauek- majd ahogy visszanézett rá, folytatta- köszönöm a felajánlásodat. Az esődémon, az egykori gazdája szelíden elmosolyodott:
-Szívesen. Ezt követően vízzel megnyitott egy kaput, és hozzátette:
-Az ottani idővel mérve egy napotok van, és az átjáró automatikusan lezárul. Ha addig nem értek vissza, más módot kell találnotok, hogy visszataláljatok. A sötét angyal bólintott:
-Annyi idő bőven elég lesz- majd Kicsi felé fordult- Mehetünk, úrnőm? A nemes csak pillogott:
-De mégis hova megyünk? Válaszra már nem maradt idő, ugyanis testőre megragadta a kezét, és már rántotta is magával a vízi átjárón túlra...

Kicsi egy ideig azt hitte, hogy az álom folytatódik: egy lokálban találták magukat, az emberek világában. Enyhe szivarfüst és parfüm keveréke lepte be a levegőt, tompa világítással, igényes kárpittal, és ébenfa asztalokkal, székekkel. Végignézett magán: sötét cipők, fekete nadrág, fehér ing, mellény, és egy kalap... megváltozott a ruhája. A sötét angyal felé fordult. Régi szabású öltöny, fehér ing, nyakkendő, kalap... és olyan fényes bőrcipő, amiről a bolhaszar is lepattan. Tátva maradta a szája, de azért a leglényegesebb kérdést nem feledte:
-Hol a francban vagyunk? Celestino elmosolyodott, és felé fordult:
-Megálmodtam ezt a helyet. És úgy döntöttem, hogy elhozlak, hogy megmutassam. Kicsi megvakarta a fejét:
-Talán előző életedből? A testőr vállat vont.

A következő pillanatban egy nagy vigyorú, göndör hajú, színes bőrű lány lépett oda hozzájuk:
-Uram, szabad a zakóját? Celestino levette a sötét zakót, átadta neki, mire a lány folytatta:
-Ma este jelmezbál van ideát. Nem fogtok szemet szúrni- és kacsintott. A sötét angyal bizalmasan elvigyorodott, és megemelte kalapját:
-Kösz Zoé. Majd jövünk neked eggyel.

A sámán bólintott, majd elégedett mosollyal figyelte, ahogy a páros a tánctérre vonul. Páran már ott ropták a dögös jazzre. Kicsi pillogott:
-Jó ritmusos zene ez- majd tanácstalanul testőre felé fordult- de nem tudom, hogy kell táncolni. Celestino halkan nevetett:
-Amiatt egy percre sem aggódj- megfogta kezét- csak engedd el magad, és hagyd, hogy vezesselek. A hollótollas elmosolyodott. Bízott a férfiban, és eddig kellemesen indult az este. Hagyta hát, és átadta magát mind neki, mind a zene ritmusának.

Úgy tűnt, hogy Celestino valóban érti a dolgát: megpörgette őt, vezette, néha fel is emelte. Mintha ez a mozgás valahol a tánc és az akrobatika között lett volna. A kezdeti nehézségek után a nemes kezdett felengedni, és megértette ezt a fajta táncot. Fülig ért a szája ettől a kellemes kiruccanástól:
-Nem is tudtam, hogy ilyen helyeket ismersz! A sötét angyal azonban hallgatott... és mosolyogva figyelte, ahogy szeretett hölgye átadja magát az eufóriának...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése