rémtörténetek

A négyes fogat mihamarabb Kaaelidasch felé vette az irányt. Titant és Gitát már vendégként fogadták, hisz a mechák nem feledték tettüket, a ráják pedig hallottak róluk. Rejazz a tájékoztatásukat követően nemcsak készenlétbe parancsolta népét, de fel is ajánlotta a vendégeknek a palotát szállásul. A négyes azonban udvariasan visszautasította. Gita inkább ahhoz ragaszkodott, hogy C4-gyel legyenek egy fedél alatt...

A kertvárosi lakásban valóban családiasabb volt a hangulat. Este a fiúk tábortüzet is raktak a kertben, kellő ökörködés közepette.
-Ez kissrác korunkra emlékeztet- nevetett Titan, ahogy pakolta lelkesen a tűzifát a lángokba- amikor ökörködtünk a nagyváros erdőparkjában.
-Na igen- tette hozzá Randy- annyi különbséggel, hogy ott a tűzrakó helyek nem spontánok voltak, mint most, hanem kijelöltek. A nagyváros fél, hogy nehogy leégjen. A szőke bozont visszanézett barátjára:
-Mélyen belül mindig is utáltad az RTG-t, ugye?- vigyorgott. Társa visszanézett rá:
-Nem mondanám, hogy utáltam... De kicsit unalmas volt, hogy minden a szabad energiahasználatra van kihegyezve... A lányok közben már helyet foglaltak. C4 érdeklődve nézett a másik kettőre:
-Örülök, hogy jöttetek a hírrel- majd kifejezetten a tudós felé fordult- Rég nem láttalak. Remélem, minden rendben... Gita elmosolyodott, és bólintott:
-A békák akcióját leszámítva igen- mosolya szélesedett- örülök, hogy látlak...

Amint a fiúk is leültek, Jena körbenézett rajtuk, majd a barátságosan pattogó lángokba nézett:
-Csodás tábortűz- vigyorodott el- már csak néhány rémtörténet hiányzik, és már teljes a kép. Vendéglátójuk értetlenül nézett rajtuk körbe:
-Rémtörténet? Gita elmosolyodott:
-Előző életedből egyre sem emlékszel? Pedig egyfolytában ezekkel cukkoltuk egymást kiskorunkba. Silver zavartan elpirult:
-Szégyellem bevallani, de nem. Mondtam, hogy a Cala-életből nem sokra emlékszem. A mecha memória az, ami inkább megmaradt.

-Pedig volt egy nagyon jó, amivel a többieket riogattuk- magyarázta a tudós- mi csak azért nem féltünk, mert T'het származékok voltunk. Körbenézett sejtelmesen a többieken, majd belekezdett a mesélésbe:
-Úgy tartják, hogy csupán azzal, hogy a T'het hold szilánkokra robbant, nem állt meg rajta az élet... Jobban a tűz fölé hajolt, hogy a fény és az árnyékok drámaibban táncoljanak az arcán:
-Azt mondják az RTG-n, hogy a fagyos időszak bekövetkeztével, az olyan éjszakákon, amikor hullik a jégkristály, akkor a jéglidércek figyelnek T'het szilánkjairól. Ők felelősek a jégkristály szállingózásáért is... Ezt azért teszik, hogy a jég fehérségéből könnyebben ki tudják szúrni zsákmányaikat, és aztán... HUSS, ELRAGADNI! Az utolsó szónál ordított, és olyan lendülettel legyintett a tűz felett a karjával, hogy a lángok kissé ki is csaptak oldalra.

C4 szemei elkerekedtek, majd bólogatott:
-Valami rémlik... Titan erre legyintett, és kihúzta magát:
-Ez már régi mese, csak az ovisok riadnak meg tőle- előrébb hajolt nagy vigyorral, úgy folytatta - amit én mesélek, az vagy százszor rémisztőbb. Hangját drámaian halkra változtatta, és belekezdett a mesélésbe:
-Annak idején RTG első telepesei igencsak bátrak voltak. Féltek az anyagbolygón lévő erdőtől. Voltak mendemondák miszerint aki éjszaka túl közel tartózkodott a sűrűhöz, azt elragadták, és soha többé nem látták. Ezért történt az, hogy a rájuk következő telepesek annyit pusztítottak el az erdőből, amennyit csak tudtak... mert féltek attól, ami benn ólálkodik. Ez az oka annak, hogy RTG-n egy hatalmas város van, ami csaknem a bolygó felét elfoglalja. A maradék erdőt csak azért hagyták meg, hogy fel ne boruljon a természeti egyensúly... Még közelebb hajolt, hangja jegesebbé vált:
-Viszont... A veszély így sem múlt el teljesen. A külvárosban élők még mindig azt mondják, hogyha a Rhynn és a Garutea újhold fázisba kerül, akkor mindenki bereteszeli az ajtókat és az ablakokat. Olykor vérfagyasztó zörgés hallatszik a sűrűből, majd bestiális hörgések, végül vad csámcsogás... Ugyanis ilyenkor, a Fény nélkül, a Sötétség a legállatiasabb, leggonoszabb tulajdonságoknak a foglya, és a mélyen tisztelt felmenők kegyelmezzenek annak, aki ilyenkor az útjába kerül... Jena bólintott:
-Ebben lehet valami. A Sötétség vérvonalából származom, tudom, hogy vannak periódusok, amikor Semifarnak meg kell őt tisztítania, mert annyi rossznak és gonosznak ad teret, hogy végül maga is azzá válik... Titan elkerekedett szemekkel mutatott rá, körbenézve a többieken:
-Látjátok? Nem kamu, amit mesélek.

Randy elmosolyodott, és összekulcsolta kezeit:
-Szerintem az RTG-i rémtörténetek semmik ahhoz képest, amit én hallottam - végignézett társain- a legfélelmetesebb történet, amivel valaha találkoztam, az a Földön volt. Azt mondják, hogy egy időben a deghyomiak rengeteg gyermeket raboltak Nixából, hogy átneveljék, átképezzék őket, majd a katonaságukkal a kék főváros ellen küldjék őket. Volt, akinek sikerült elszöknie, és megmenekült az egész tortúrától. Viszont akiket szökési kísérleten értek... Azokat azonnal megölték. De nem tudták le sima gyilkossággal: utána ezeknek a gyermekeknek a vérét itták a katonák, abban a hitben, hogy a fiatalok energiája beléjük száll, és így győzhetnek...

C4-en látszott, hogy szabályosan kirázza őt a hideg. Még a tűzhöz is közelebb húzódott. Jena viszont szemrebbenés nélkül nézett végig a többieken, majd hozzátette:
-Azt mindig is tudtuk, hogy a deghyomiak műveltek ocsmány dolgokat, de azért nem ittak gyermekvért... Titan nagy vigyorral hátradőlt, hátravetve karjait, azon támasztva meg fejét:
-Olyan nagy a szád, Sera! Még csak meg se rezzentél a történeteinktől. Esetleg mesélhetnél valamit, amitől neked is teli lett a gatyád... feltéve, ha tudsz olyat. A lány megejtett egy sötét mosolyt, majd előrébb hajolt, állva a szőke bozont tekintetét:
-Rémisztőt szeretnél? -felvonta szemöldökét. Rendben... elmesélem nagyanyám, Echo történetét...

-A világ még gyermekcipőben járt, és alig jelent meg az anyagi élet- hangja inkább olyan volt, mintha egy kellemes, meseszerű történetet mesélne- Ott, az emberek világában, az emberek és az istenek szinte napi szinten társalogtak, bízva egymásban, segítve egymást, mint a testvérek. Echo, aki még egész fiatal volt akkoriban, ő is gyakran megfordult közöttük. Így esett, hogy egyik nap beleszeretett egy szőke hajú daliába, akit a folyóparton pillantott meg. Azonban, fiatalsága révén nagyon szégyellős is volt. Nem mert odamenni a fiúhoz. Ehelyett félénken meghúzódott a legközelebbi fa mögött, és szólítgatta nevén: Nárcisz, Nárcisz... De a dalia fel se figyelt rá. Csak magával törődött. Azért volt ugyanis a vízparton, mert saját magát nézte a víztükörben, annyira el volt magától telve...
-Hékás!- fakadt ki Titan- Ebben nincs is semmi ijesztő! Nem habos-babos románcokat mesélünk most, hanem rémtörténeteket! Komplett hülyének nézel, Sera? Azonban a lány felemelte tenyerét:
-Várj, még nem is értem a végére- nyugodtan elmosolyodott, majd folytatta- Az történt ugyanis, hogy a vízistennőnek is megtetszett a dalia, hisz neki úgy tűnt, a víztükörben egész nap őt nézi. És amikor megtudta, hogy Echo félénken próbálta magára vonni Nárcisz figyelmét, átkot bocsátott rá. Echo onnantól kezdve nem tudott beszélni, csak megismételni, amit mások mondanak. Nem szólhatott az ifjúhoz. Így olyan szinten elkeseredett, hogy keserűségében elenyészett. A vízistennő útjában már semmi sem állhatott, hogy meghódítsa a fiút. De mihelyt megtudta, hogy a dalia nem az ő szépségében gyönyörködik, hanem a saját szépségét csodálja a víztükörben, olyan haragra gerjedt, hogy virággá változtatta őt. Ő volt az első Nárcisz virág...
-Még mindig nem félek...- szólt közbe már másodszor Titan, ezúttal kifejezetten gúnyos hangsúllyal- Hol marad a borzongás? Gita viszont egy jól irányzott bokán rúgással elhallgattatta, majd Jena felé fordult:
-Folytasd, kérlek...

Jena közelebb is ült a tűzhöz, arcát sejtelmesen táncoltak az árnyékok, hangja vérfagyasztóan elhalkult:
-Itt nem ért véget a történet... Ugyanis nagyanyám az enyészetből a csalódottságból és a haragból erőt merítve új erőre kapott, és átváltozott: fekete szarvai lettek, villás farka, sárkányszárnyai, és sárga szemei. Lekaszabolta az összes nárciszt, lemészárolta az első folyók és tavak szellemeit, a vízistennőt pedig száz év kínra átkozta- körbenézett mindenkin, hogy lássa a hirtelenjében elsápadt arcaikat- Onnantól kezdve minden újholdkor felveszi ezt az alakot, mivel egyben holdistennőként ezzel a Hold sötét oldalává vált. Rengeteg évezredbe telt neki, mire ezen a tengernyi elkeseredettségen és haragon úrrá lett, azóta tudja kontrollálni. Viszont a tettét nem feledik, és sok helyen félnek tőle. Olyan néven emlegetik: Lilith, a hold sötét oldala...

A csapat úgy elhűlt a történet hallatán, hogy megnémultak. Először talán a szőke bozont tért magához, aki első reakciójaként elkezdett lassan tapsolni...