Disco, késő délután, két zenélés között. Shakara szolidan ücsörgött Mauro és Elizis társaságában, és a lábuk alatt lustán elterülő griffel. Gazdába megvakarta az oldalát a lábával:
-Mi van, öreg harcos?- nevetett- unod magad?
-Játssz még...- mondta álmatag hangon Aco- Szeretem hallgatni, ahogy zenélsz. A Baziliszkusz elvigyorodott:
-Ez is csak annak az ismérve, hogy jól használod az Echótól kapott örökséged. A tegnapi bulin és jól megmutattad a népnek. A suttyó visszavigyorgott:
-Azt hiszem, kezdem kiismerni magam. Talán jövő héten ott is hagyom a másik munkám, és akkor viszont nincs megállás. Mauro vállba veregette őt:
-Ez a beszéd, barátom! Mert, mint mondják: bátraké a szerencse...
A következő pillanatba már nyílt is az ajtó... és belépett rajta Alba:
-Üdv, jó helyen járok- nézett körbe kissé meglepetten. Régi barátja nagy mosollyal intett neki:
-Persze, ide hozzánk! Már egy ideje be akarlak titeket mutatni. A herceg megindult... nyomában az obszidián bőrű szépséggel. Az addig benn tartózkodóknak elakadt a szava, még Aco is felkapta a fejét. Ahogy az újonnan érkezettek helyet foglaltak, Albának feltűnt a hirtelen csend. Értetlenül nézett végig a többieken:
-Mi az, mi történt? Megfagyott a levegő? Elizis halkan diszkrécióval felvetette:
-Bemutatnád nekünk a hölgyet? A srác elvigyorodott, ahogy észbe kapott:
-Ó, persze- átkarolta társnője derekát- ő itt Tía Márquez, személyes pártfogoltam, és hűséges társnőm. Ezután Shakara felé fordult:
-Megismered? Ő volt a fekete szörnyeteg...
Régi barátja szemei elkerekedtek a meglepetéstől. Majd ahogy arcvonásai kisimultak, úgy látható volt rajta, hogy beugrott neki valami:
-Igen, emlékszem... Ő az alakváltó, akihez úgy ragaszkodtál. A fejedbe vetted, hogy márpedig adsz neki még egy esélyt, és senkit nem mertél a közelébe engedni, hogy elnyerd a bizalmát. Alba kínosan megvakarta fejét:
-Valóban... talán kicsit túl is reagáltam- majd társnője felé fordult- túlreagáltam? Tía elmosolyodott, és a fejét csóválta:
-Nem, egyáltalán nem- majd a vállának dőlt- én biztonságban éreztem magam...
Elizis kínosan félrepillantott. Úgy érezte, hogy épp megzavar jelenlétével egy bensőséges kapcsolatot. Azonban Mauro a vállára tette a kezét, ezzel jelezve, hogy nincs miért zavartatnia magát, majd a jövevények felé fordult:
-Szóval... ti Shakarával utaztok? A herceg bólintott:
-Úgy van- majd kezet fogott vele- Alba vagyok, Shakara régi barátja. A Baziliszkusz visszavigyorgott:
-Mauro, a hüllők ura- majd a kobrára mutatott- ő pedig a társam, Elizis. Ismét végignézett a jelenlévőkön, majd folytatta:
-Shakara említette, hogy valami óriás tigrist keres. Mostanában ugrott be neki. Esetleg ti tudtok valamit? Tía erre felállt:
-Erről a tigrisről beszélsz?
A szemük láttára váltott alakot... az óriástigrisét. Vagy két méter magas volt, méltóságteljes tartással, lángszerű, fekete csíkokkal. Shakara lendületből felpattant, és odalépett hozzá. Jobban szemügyre vette minden irányból:
-Igen, pontosan így nézett ki - majd ahogy tovább vizslatta, lelkesedése kezdett alább maradni- de, mintha valami hiányozna...
-Azt nem csodálom- válaszolt Tía és visszavette eredeti alakját- ez a lény már meghalt. Viszont a lelke valószínűleg itt ölthetett ismét testet. Ezért lehetünk itt. A Gyík király komoran figyelte a jelenetet, majd megszólalt:
-Ez olyan, mint tűt keresni a szénakazalban. Nem olyan kicsi ám az emberek világa. Gondoljátok, hogy képesek lesztek megtalálni? Shakara újdonsült barátja felé fordult:
-Ha már megtaláltam egyszer, akkor megtalálom másodszor is. Még ha fel is kell forgatnom érte az emberek világát, nem nyugszom, amíg nem találtam meg...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése