A vitorlás lustán lebegett a Hold tó felszínén. Renato épp csak lehorgonyozta, majd a korláthoz ült, a rácsoknak dőlve, lábait lomhán a hajó oldalán lógatva. A túlpartot figyelte álmatagon, melynek egyik sarkában egy mediterrán jellegű, sziklákkal övezett település állt. Még nem volt alkalma megtekinteni, hisz maga a vitorlázás, a vízen siklás mindig elterelte a figyelmét... és persze még valaki.
-Min ábrándozol már megint?- Cez lehuppant mellé, ugyanúgy lábat lógatva, és a fémkorlát rácsainak támaszkodva. A srác a túlpartra mutatott:
-Még mindig szép, nem? Meg kéne már nézni. Casey elvigyorodott, és a fejét csóválta:
-Ha annyi aranyam lenne, ahányszor ezt már megemlítetted, akkor gazdagabb lennék, mint Shayla királyné- majd átkarolta a hátát- ezt mindig elmondod, és mégse lesz belőle semmi. De segáz... a társaságod még mindig élvezem.
Renato visszamosolygott a vadócra, majd a távolba meredve folytatta:
-Faterodnak jövök egy szívességgel. Anyámat a szárnyai alá vette, a szükség órájában. Nem is tudom, kihez fordulhattam még volna... A lány legyintett:
-Nem jössz neki semmivel- majd Atu felé fordult pajkos mosollyal- hidd el, így is-úgy is komálja a fejed. Azt hajtogatja, hogy inkább ő tartozik, amiért vigyázol ránk. A srác halkan nevetett:
-Azt hiszem, hogy akkor patthelyzetben vagyunk...
Cez megejtett egy enyhe mosolyt, majd ő is a horizontot kémlelte, gondolataival valahová a távolba meredve. Némi idilli csenddel megtöltött perc után valamivel lágyabb hangon megszólalt:
-Néha eszembe jut, hogy ideérkezésünkkor milyen nehezen szoktuk meg, hogy vannak, akik elfogadnak minket ilyennek, amilyenek vagyunk, és nem tartanak minket szörnyetegnek. Azok után, amik otthon történtek, nagyon nehezen bíztam meg a magunkfajtán kívül másokban- félig a srác felé sandított- Emlékszel, még Manuval is ellenségesen viselkedtem. Pedig valahol ugyanolyan számkivetett volt, mint mi... Renato átkarolta a lány derekát, kicsit közelebb húzódva, és válaszolt:
-Nem hibáztattalak érte. Te valahogy mindig is ilyen voltál. Eleve azért váltál fiússá, hogy megvédd magad és a tesódat a kötekedő kölykökkel szemben- rámosolygott- ezért is volt igazán különleges, mikor nyitottál felém. Casey szélesebben elmosolyodott, majd Renato vállának dőlt. A srác megpuszilta a fejét, ő pedig még hozzátette:
-Azért remélem, odahaza minden rendben van...
Az emberek világában csakugyan zajlott tovább az élet. Darien egy irodában beszélgetett Atu anyjával, biztosítva őt, hogy az ő helyükön érezze magát otthon, és nem hagyják, hogy bántódása essen, mikor két öltönyös, fekete napszemüveges alak belépett. Az öreg Vada elkomorodott, majd a hölgyre nézett:
-Megbocsátanál nekünk, kedves? Sajnos az üzlet nem tűr halasztást... A nő bólintott, majd megejtett egy félszeg mosolyt:
-Természetesen- majd kisétált az oldalsó ajtón.
Amint távozott, Darien végignézett a másik kettőn:
-Ajánlom, hogy fontos legyen- mondta szigorúan- megvan netán a lista? A baloldali bólintott:
-Igen, megvan- miközben beszélt, a jobboldali átnyújtotta egy vaskos mappát- háromszor ellenőriztük mind mi, mind független nyomozók, hogy ártatlanokat ne keverjünk bele. Viszont aki benne van... Az öreg Vada épp kinyitotta a mappát, lopva belenézve tartalmába, majd egy pillanatra felnézett az öltönyösökre:
-... annak az ég kegyelmezzen. Mert mi bizony megtaláljuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése