Shakara kezdett magához térni. Bár a fájdalom elviselhetetlen volt, úgy érezte, hogy fejéről némileg kezd szétoszlani a köd. Első körben ami feltűnt neki, hogy hiába pislog, látása nem akaródzik javulni. Második körben pedig megállapította, hogy talán nem is a látásával van gond, hanem valóban az üres sötétség veszi körbe. Egy pillanatra végigfutott rajta a páni félelem, hogy mégis hogy kerülhetett ide. Ordítani kezdett:
-Mauro! Elizis!
Meglepetésére nem várt válasz érkezett:
-Ők most nem hallanak. A hang mélyen visszhangzott, az ifjú Sera hátán végigfutott a borzongás. Kapkodta ide-oda a fejét:
-Ki szólt? Hol vagy? A választ már nem maradt ideje megvárni, hisz közvetlen a feje fölött megpillantott egy hatalmas zöld szempárt. Azonnal lesápadt, és ami ereje maradt, abból üvölteni és ficánkolni kezdett. Azonban valami láthatatlan erő visszatartotta, érezte, hogy finoman lefogja. A hatalmas szempár tovább figyelte őt:
-Maradj a helyeden!- utasította halkan- Most az én védelmem alatt állsz. És amíg rendben nem hozlak, itt is maradsz.
Shakara szemei elkerekedtek. Jól hall? A Sötétség védelmét élvezi? Az istenség kedvetlenül elmormogott egy sort:
-Utálok közvetlenül beleavatkozni... Nem az én dolgom lenne, és csak közvetetten adok segítséget. Nem nekem való a közvetlen beavatkozás, még akkor sem, ha a leszármazottomról van szó- aztán ismét lenézett a félistenre- Megmondtam anyádnak is, hogy marhaság smaragdot helyezni a testedbe. De ő szentül hitte, hogy majd az Argai-féléktől megvéd.
Az ifjú Sera nem tudta mire vélni Sötétség szavait. Csak azt érezte, hogy valami nincs egészen rendben.
-Nagy a baj?- kérdezett rá. Az istenség sóhajtott, a zöld szempár összeszűkült:
-Szilánkokra tört. És ha nem hozom helyre veled együtt, akkor inkább elpusztít, mint megvéd. És esküszöm, fiam, hogy nem lesz valami leányálom. Shakara indulatából merített némi erőt, amivel ököllel a földre csapott:
-Nem érdekel! Tegyél helyre, és hadd menjek a dolgomra! Meg kell állítanom Argait! Sötétség szemei visszairányultak rá, majd mintha sunyin elmosolyodtak volna:
-Nem hallottam a varázs szót... A félisten észbe kapott, hogy mégiscsak egy rangban felettébb valóval beszél. Sóhajtott, elengedte tagjait, majd visszanézett rá:
-Kérlek, Ősatya. Sötétség szemei ismét kitágultak:
-Na, erről van szó, fiam! Azzal mélyen az ifjú Sera sebeibe hatolt...
Kezdett kivilágosodni ismét a kép. Nem tudta, mennyi idő telt el, de ismét kezdett magához térni. Még mindig az utcába volt, valahol távol robbanások zajával. Argai még szabadon lehetett. Feltápászkodott a földről... és meglepve tapasztalta, hogy milyen gyors. Végignézett magán: teljesen ép volt. Sötétség remek munkát végzett. A leltár után ismét hallott egy robbanást, és megindult az irányába...
Pár utcával arrébb valóban ott tombolt az oroszlán. Corito épp tüzes ököllel rontott neki. Ellenfele egy ideig védte magát alkarvédős karjaival, majd ellökte magától a lányt. Utána a harcos macska vette át a helyét, aki katanájával próbálkozott. Közben Alba odalépett a kölyök mellé:
-Nem megmondtam, hogy maradj a seggeden? Corito durcásan ránézett:
-Nincs az az isten, ami miatt ölbe tett kézzel hagyom tombolni ezt a barmot. Azzal ismét tűztámadást indított az oroszlán felé. A herceg megcsóválta a fejét, majd intett az alakváltónak:
-Gyere, Tía! A nő bólintott, majd fekete párduc alakot öltött, és társával kombinált támadásba kezdtek.
Ez kissé hátrébb szorította ellenfelüket, de ettől még ellenálló volt. Elvigyorodott:
-Sokan vagytok, de vajon elegen? Egy jól irányzott rúgással gyomron találta az alakváltót, akit aztán elkapott, majd áthajított az utca túlvégébe. Válaszként Alba végigvágta keresztbe a páncélját:
-A helyedbe inkább magad miatt aggódnék, Argai. Hátulról Corito ugrott. Az oroszlán az utolsó pillanatban elkapta őt, majd a hercegnek hajította. Mind a ketten látványosan elvágódtak a földön. Argai felkacagott:
-Ez édes. De a társaitokkal már végeztem. Csak idő kérdése, és követhetitek őket...
Ekkor toppant be Shakara a képbe. Végignézett a nem túl fényes kilátáson, majd az oroszlánra nézett:
-Vissza mindenki!- kiáltotta, ahogy lassan elindult felé- ő az enyém. A Hold herceg meglepődve nézett rá, ahogy kivakarta magát Corito alól:
-Shakara, hát jól vagy? Hol maradtál idáig? Argai hasonlóképp reagált a jelenlétére:
-Te itt? Azt hittem, hogy már rég elvéreztél, te nyomorult! A félisten tovább közelített felé:
-Kaptam némi isteni segítséget. És nem is akárkitől...
Az oroszlán kivette ellenfele szavaiból, hogy valójában mi is történt. Dühbe gurult, és azonnal nekiesett:
-Te rohadék! Azonban az ifjú Sera ökle elektromoson felszikrázott, és úgy pofán vágta, hogy a fal adta a másikat. Argai hatalmas robajjal nyekkent, és alig maradt ideje felállni. Shakara ugyanis újabb támadást indított, ezúttal tűzmágiával: az izzó karmok törték róla a páncélt. Ellenfele némileg meghátrált, és idegesen morgott:
-Te aztán erőd teljében vagy. De lássuk csak, mit szólsz, ha fordul a kocka! Kimeresztette karmait, és ugrott. Ellenfele kitárta a szárnyait, és egy hangtámadással válaszolt. Az oroszlán végigbucskázott az utcán, végigdöntve három kukát, és úgy ért földet. Kezdett szédülni, miután már annyiszor beverte a fejét. Tántorogva felállt lassan, de mire kitisztult a látása, Shakara ismét ott állt vele szembe. Kissé megugrott. Ellenfele komoran nézett zöld szemeivel:
-Itt ér véget, Argai- kitárta szélesre szárnyait- Az Ősatya, és a családom erejével! És hirtelen elsötétült a kép...
Az oroszlán első érzése az volt, hogy teljesen kiürült az elméje. Nem zavarja már semmi, nincs benne többé harag. Kinyitotta szemeit. Végtelen mező közepén áll, kellemes szellőben. Már nem oroszlánszerű... inkább kifejezetten emberi, némi oroszlánszerű vonásokkal. Már nincs célja... csak a maga ura... Azt sem érdekli már, hogy ki volt az a Shakara Sera. Viszont ez a hely igazán csábító... el kéne indulni... mondjuk előre... És el is indult előre...
Corito elkerekedett szemmel nézett vissza, miközben megtörölte az arcát:
-Mit csináltál vele? A félisten eltüntette a szárnyait, majd a lány felé fordult:
-Már egy jobb helyen van- válaszolt komoran- és agymosottan. Soha többé nem fog több vizet zavarni. Körbenézett rajtuk, mind szedték össze magukat. De valahogy a kép hiányosnak bizonyult.
-Hol van Mauro és Elizis? Tía szomorúan sóhajtott, majd a másik irányba mutatott. Shakara odafordult.
Döbbenten tapasztalta, hogy teljesen elkerülte a figyelmét, hisz isteni felépülését követően ott haladt el közvetlen mellettük. A Baziliszkusz a földön hevert, sötét mágusa pedig zokogva borult rá. A griff állt mellettük őrt. A félisten elsápadt, majd sebtében odarohant, és letérdelt hozzájuk. Mauro valóban meghalt... nem érte túl Argai utolsó támadását. Elizis pedig kétségbeesetten sírt. Nyilvánvaló volt, hogy társa milyen sokat jelentett neki.
Az ifjú Sera nem is találta erre a megfelelő szavakat. Teljesen ledöbbent, és nem jutott eszébe semmi biztató, amivel a kobra gyászát enyhíteni tudná. Felpillantott a griffre. Aco úgy állt, mintha várni valamire... talán parancsra. Aztán visszanézett a holttestre... majd ismét a griffre:
-Vidd. Helyezd méltó helyre. Az őrszellem bólintott, majd elteleportált a halottal együtt. Elizis erősebben megremegett, majd igyekezett törölni arcát. Shakara értette a kétségbeesését. Vállaira tette kezeit, és nyugtatóan beszélt hozzá:
-Mauro elvesztése minket is megrázott. Igaz barát volt, segítő társ, és az utolsó percig dicső harcos. Te pedig ugyanúgy a barátunk vagy, együtt segítettetek nekünk boldogulni az emberek világában. Épp ezért, most, mikor neked van szükséged segítségre, mi készséggel melletted állunk. Segítünk túltenni magad ezen a súlyos veszteségen....
Elizis némileg összeszedte lélekjelenlétét, épp csak annyira, hogy tudjon válaszolni:
-Kedves tőletek, és tudom, hogy számíthatok rátok. De vissza kell, hogy utasítsam a segítségetek. Ekkor odaszáguldott Alba és értetlenül visszakérdezett:
-De mégis miért? Tényleg melletted állunk, összetartunk veled. A sötét mágus némán bólintott, jelezve, hogy megérti, majd folytatta:
-Tudom... de úgy érzem, hogy a felejtés lenne erre a legjobb gyógyír- végignézett rajtuk- magam mögött hagyok mindent, és elmegyek egy másik világba, ahol új célt találhatok magamnak, és felejthetek. Shakara elszomorodott e szavakat hallva:
-Biztos, hogy ezt akarod? Egyedül talán nehezebb lesz... Elizis sóhajtott, tovább küszködve könnyeivel:
-Talán nehezebb... de hatásosabb. Kérlek, engedjetek utamra...
Aznap nemcsak megszabadultak ősellenségük állandó fenyegetésétől, de egyszerre két társukat is elvesztették. A fehér kobrát azóta sem látták...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése