Teltek az évek az emberek világába. Shakara ott tartózkodás alapos fordulatot vett az eltelt idő alatt: teljesen más munkája lett, hossz haját levágatta, körszakállat növesztett, vonásai komolyodtak és letisztultak. hasonlót tapasztalt Alba barátján, és Maurón is - bár az utóbbi egy japán hiraganát borotváltatott oldalra a hajába. Ezen kívül észrevette, hogy az emberi test mintha gyorsan használódna- legalábbis gyorsabban, mint az eredeti alakja.
És, hogy mi történt még ez alatt a hosszú idő alatt? Nem maradtak gyakorlat nélkül: mind a saját képességeik szerint óvták az emberek világát, hol terroristáktól, hol huligánoktól, hol pedig besurranó tolvajoktól. Mauro bőre ilyenkor keménnyé vált, mint a krokodilé, fogai és karmai megnőttek, és hüllőfarkat növesztett, Alba mint újjáéledt holdherceg ismerte a víz- és holdfény mágiát, ő maga, Shakara pedig a felidézett örökséget használta fel: az elektromosságot, a tüzet, és a hanghullámokat. Ők voltak azok, akik elütöttek az emberektől, de egyben védték is őket...
Aztán egy napon ördöglángok érkezek - nem a megszokott zöldszemű, fekete testűek, hanem kék szeműek és barnák... valami megveszekedett korcs faj. Elég kemény randalírozást csaptak a városban, felgyújtva maguk után mindent.
-Gyere elő, Shakara!- kiáltotta az egyikőjük- A Nekromágus nevében!
-Told elő a pofád, szörnyeteg- szólt egy másik- különben ropogósra sütjük az ember barátaidat...
Alig, hogy végigmondta, egy átok csapott le oldalról. Elizis megérkezett. A sötét mágus kobra varázslataival támadt a tömegbe. Őket követte Mauro, aki ismét felvette hüllőszerű kinézetét. Fogaival és karmaival kezdte el tizedelni a tömeget.
-Hú, nem vagytok semmik, kis bestiák- jegyezte meg ahogy a barna lángok égették a mancsát, majd felkapta a fejét, és kiáltott- vigyázat, forró! Alba ugrott a magasból, koronával, palástban, kezében a holdsarlós jogarral:
-Nekem nem jelent gondot a tűz- erőteljesen suhantott fegyverével- tempestir! Egy méretes vízhullámot idézett meg, amely elmosta a tömeg egy részét. Nyomukban csak sűrű füst maradt. Őt követte Tía... aki jegesmedve alakot öltött, és fenyegető morgással csapott le ellenségeire.
-Megjött a mentőcsapat- sziszegte az egyik ördögláng- de nem nyugszunk, amíg Shakara elő nem kerül! Maguk is támadásba lendültek: kék fénysugárral, barna tűzviharral csaptak vissza. Az egyik ilyen hullámot hárította Aco, aki a többiek elé röppent, és szárnyaival elég erős szelet gerjesztett ahhoz, hogy visszatartsa a lángokat. A másik oldalról pedig megérkezett a különleges szárnyakon Shakara, majd egy szonikus támadással megrengette a betolakodók alatt a földet. Az ördöglángok megugrottak, az ifjú Sera pedig rájuk nézett:
-Csak egyszer mondom el: menjetek innen békével, vagy pedig viseljétek a következményeket...
Az egyik pimaszabb ördögláng előrébb ugrott:
-Te nem dirigálsz nekünk, te korcs vakarcs! A véredet vesszük! És már ugrott is... egyenesen Shakara arcába. A többi is megrohamozta a csapat maradék tagját. Mauro morcosan sziszegett:
-Ezeknek aztán van vér a pucájában. Alba mellé lépett, fenyegetően tartva jogarját:
-Mi lenne, ha a szófecsérlés helyett inkább lépnénk? Ő ugrott is. A holdsarlóval veszettül kezdte kaszabolni a csapatot. Mauro csatlakozott, ahogy eltaposta az egyiket. Shakara is levakarta magáról támadóját, és szétkente a falon, majd a sűrűjébe vetette magát.
Hamarosan azt kellett tapasztalnia, hogy társai és segédjei hiába küzdenek legjobb tudásuk szerint, az ördöglángok igen nehezen akartak fogyni. A legtöbb égési sérülést a Baziliszkusz szenvedte el, egy idő után egyre nehezebben tudta használni a kezeit. Alba erősen fáradt. A támadásai erőteljes, lendületes mozdulatsorokat kívántak meg, és célzása hiába volt pontos, az ellenségből még mindig bőven maradt. Elektromos szórás és hangtámadás között egy pillanatra megfordult a fejében, hogy ezt a csatát talán nem nyerhetik meg. Vagy ha mégis, annak komoly ára lesz...
Ekkor elsuhant mellette valaki... pontosabban valakik. A egyik egy alacsony ninja macska volt, fekete haja copfban, és katanával ritkította a tömeg. A másik pedig egy pimaszul fiatal, 16 éves forma lány, barna hajjal, lila ruhában, és kék démonlángokkal támadt. Shakara a meglepetés erejétől a földbe gyökerezett... nem is igazán a nem várt segítség lepte meg... hanem az, hogy kitől is kapják. Közben a lány csípős szavakkal illette az ellenséges csapatot:
-Kértek még a pofátokba, kisanyáim? Majd adok én nektek! Aztán meglátta, hogy a férfiak mind ledöbbenten állnak a csata hevében, ahogy rámerednek, úgyhogy rájuk kiáltott:
-Ti meg mit bámultok, mint a faszent? Nem láttatok még lányt? Dologra, hülyegyerekek! A Hold herceg úgy megilletődött, hogy valaki így visszaszájalt neki, hogy haptákba vágta magát:
-Igen, hölgyem!- majd folytatta a csatát. Shakara is visszanyerte lélekjelenlétét... sőt, új lendületre kapott. Inspirálta őt a jövevény, még a kételyei is eloszlottak..
Akárcsak lassan az ördöglángok. Az újonnan kapott segítséggel megnyerték ezt a csatát, és ellenfeleik köddé váltak. Mauro és Alba széles vigyorral gratuláltak a lánynak:
-Ez aztán ügyes volt, csajszi! Hol tanultad? A kölyök vállat vont:
-Csak úgy... ezzel születtem. Aztán észlelte Shakarát a háta mögött. Felé fordult. A félisten szelíden nézett rá, hisz felismerni vélte benne az egykori tigris... aki még előtt az ő párja volt a Vad világba. A lány pillogott, majd rákérdezett:
-Ismerjük mi egymást?Az ifjú Sera egy pillanatra belelkesült, és ebből a hozzáállásból úgy tűnt, hogy a jövevény emlékszik rá. Nagy hévvel visszakérdezett:
-Cosee? Cosee Proboujours? A lány idegenkedve meghátrált, majd bizonytalanul mérte végig a férfit:
-A nevem Corito...
Shakara lelkesedése fokozatosan elhomályosult, mint a kialvó gyertyaláng. Becsapták volna a megérzései? De hisz... ahogy ránézett a jövevényre, kétség se támadt benne, hogy miatta van itt... ő az, akit keresett. Mi nem stimmel? A macska fenyegetően a katanájához nyújt:
-Tiszteletre tanítsam, úrnőm? Azonban Corito leintette őt:
-Maradj, Gaté! Minden rendben- majd visszanézett a félistenre- Gaté említette, hogy már kétszer reinkarnálódtam, én viszont nem emlékszem semmire. Viszont te ismerős vagy... és azt hiszem, te felismerni véltél. Épp ezért, némi magyarázattal tartozol... a barátaiddal együtt.
Tía Márquez szemei elkerekedtek, ahogy felismerésre jutott:
-A kicsi Cosee Proboujours? Eléggé megváltozott. Alba bólogatott:
-Ja... a baj, csak az, hogy jellemre is... Corito meghallotta, majd morcosan a herceg felé fordult:
-Mondtál valamit, nagyszájú? Alba azon kapta magát, hogy a lány hangjára ismét haptákba vágja magát. Volt benne valami, amitől fegyelmet parancsolt. Mauro halkan nevetett is rajta. Shakara pedig a jövevény vállára tette kezét:
-Hagyd, csak meglepődött, hogy újra látott. Ahogy Corito ismét, érdeklődve felé fordult, folytatta:
-Valóban találkoztunk, még a Vad világban... aztán egy másik világ pusztáján, ahol tigris voltál. És valahányszor elvesztettelek, mindig megfogadtam, hogy megtalállak... Corito szemei meglepetten elkerekedtek a hallottakon. Nem tudott mit szólni... viszont határozottan érezte, hogy a vér az arcába szökik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése