2013. február 2., szombat

Memories from the human world-Argai

A Di világ hamar megtelt tájakkal, színekkel. De a még a végleges forma előtt Shakara érezte, hogy nincs itt tartósan maradása: az emberek világába került, valószínűleg nem ok nélkül, így megköszönte Dia Ayának a tanítást, Acóra bízta az elzárt világ felügyeletét, és ő maga pedig az emberek világában ment munkát vállalni... Albával együtt. 

Míg ő kőműves segédként talált helyet, társa postafutárként, és bár külön helyen laktak, reggelenként mindig közösen indultak munkába. Alba egy idő után húzta a száját:
-Én ezt nem értem. Mi valami nemesi származékok vagyunk. Miért kell ezt csinálnunk? Shakara - aki akkor már összefogva hordta hosszú bozontját - békésen elmosolyodott:
-Türelem, barátom. El kell helyezkednünk és alkalmazkodunk ehhez a népekhez. Ez is az utunk egy része lehet...  Ekkora a herceg a fejéhez kapta mindkét kezét:
-Ez csak a te nyamvadt utad!- fakadt ki- És nem tudom, hogy mit keresek melletted, hogy még te sem tudod, hogy egyáltalán mi a fenét keresünk! Biztos csak a te érdeked az egész. A copfos megvakarta az állát, majd hozzátette:
-Nem olyan biztos. Ha jól tudom, ha háziállatodon is van valami blokk. Talán a keresés alatt az is fel lehet oldani... Ekkor tudatosult benne, hogy a kis szörnyeteg most nem lohol gazdája nyomába. Rá is kérdezett:
-Apropó, a dögöd hol van? Alba tovább duzzogott:
-Ő nem dög. Ő az én hűséges társam -majd félig barátjára sandított- és nem kever ekkora szarba, mint te. Shakara a herceg vállára tette kezét:
-Légy türelemmel - mondta nyugodtan- Ígérem, hogy jóvá teszek mindent... amint megtudjuk, megtaláljuk, hogy miért vagyunk itt. Alba sóhajtott, majd komoran állta a smaragdzöld szempárt:
-Rendben- majd rámutatott- de figyelmeztetlek: szavadon foglak.

Azzal elváltak útjaik. A Sera kölyök a munkaterület felé vette az irányt, pár utcával odébb. Pár sikátoron keresztül szokta levágni az utat, kerülve a forgalmat. Azonban ezen a napon volt valaki, akit nem tudott elkerülni... 

Egy hatalmas csapódást érzett oldalról, és mielőtt észbe kaphatott volna, már a falba volt préselve, és épp karmolásokkal tarkította őt valami.. .vagy valaki. Első reakciójaként megragadta támadója karját, és egy jól irányzott elektromos csapással végig faraltatta a  földön. Így, hogy már kellő távolságban volt, kivehette, hogy mi az: a földről épp egy oroszlán tápászkodott fel. De nem megszokott külsejű, hanem egy olyan, aminek a tartása akár az emberé, sörénye vörös, szeme kék, testén pedig fémesen kék lovagi páncél. Ahogy törölte az arcáról a vért, ez a fenevad elvigyorodott, miközben felállt vele szemben:
-Megleptél, Shakara. Nem érezted a jelenlétem. Talán az emberi alakod blokkolja a képességeidet? A srác értetlenül nézett rá, majd karmolásokkal nem törődve összeszedte lélekjelenlétét, és felvette a támadóállást:
-Ki vagy te? A bestia felkacagott, majd kihúzta magát:
-Érdekes, hogy nem ismersz meg, hisz egészen gyerekkorod óta a nyakadban vagyok, és üldöztelek a világokon át is- majd lassan elindult felé- én vagyok a földisten fő lidérce, aki az oroszlán haverod bundáját öltötte magára. Én vagyok a legfőbb rémálmod, Argai...

A név hallatán Shakara szemei elkerekedtek. Beugrottak neki a lidércek... még a távoli Vad világból. Eszébe jutottak a támadások, Argai vezetése, a harc ellenük. És eszébe jutott az említett oroszlán is... Érdekes módon, az nem a Vad világba volt, hanem egy kietlen pusztaságban. Az akkori bestia ugyan négy lábon járt, de sokkal hatalmasabb volt a többi oroszlánhoz képest. Egy hasonlóan óriási tigris társaságában tartózkodott... Újabb felismerés: az óriás tigris. Valami hihetetlen érzés áradt végig rajta, ahogy annak a lénynek a képét vizualizálta maga elé... 

Felnézett. Ellen felé épp ugrott felé:
-Az álmodozásnak vége! Azonban ő remekül cselezte, majd belevágott egyet az orrába. Készült még egyet ütni, de Argai kivédte, és ellökte magától. Elvigyorodott:
-Na erről van szó. Ez az a Shakara, akit kerestem... Az elszánt, aki másokat úgy véd és szeret. Valóban, a srác is érezte, hogy megváltozott valami: a vele szemben lévő alak egy igazi szörnyeteg, aki megkeserítette előzőleg az életét. És ha az oroszlánról tud, akkor talán...
-Hol van a tigris?- kiáltott, majd nekiesett. Argai az ütéssorozatot látványosan hárította, majd gyomron vágta ellenfelét, és elvigyorodott:
-Miféle tigris? Shakara megfordult:
-Jól tudod, miről beszélek. Azzal az oroszlánnal volt egy tigris is- majd tűztámadást intézett a bestia felé. 

Argai megégett, de próbálta tovább provokálni a srácot, miután érezte, hogy nála a labda:
-Ó, vagy úgy...- hangja idegesítően nyugodt volt- Sajna, őt nem én intéztem el. Pár vadász megelőzött, akik lelőtték a bundájáért. Ekkor végighúzta sörényén a mancsát:
-Az oroszláné szerencsére az enyém... és ezzel erősebbé is váltam, mint szimpla lidérc alakomban. E szavakat követően ugrott ismét Shakara felé. A srác bevetett egy elektromos, majd egy tűztámadást, de ellenfele kicselezte, majd egész egyszerűen a falba döngölte a fejét:
-Van utolsó kívánságod, Sera?- kiáltotta két ütés között- Jó lenne, ha mihamarabb elrukkolnál eggyel, míg teheted!

A srác érezte, hogy fejében minden becsapódástól kenődik szét a tudomány. Lemerevedtek a karjai, az újonnan felélénkült emlékeket nem teljesen tudta a helyére tenni. De ez az ütés... és Argai... és az iránta érzett düh minden küzdelem során... Most sem hagyhatja! 

Megragadta ismét a bestia karját majd áthajította. Argai belefúródott a falba, majd pillogva nézett vissza:
-Mi a franc? Shakara szédelegve próbált felállni... Érezte, hogy lassan visszaszáll belé az a régi erő, a harc szelleme, a lendület, mely hajtotta ellenfele ellen... Kitárultak a szárnyai. A fekete, alján vörös és zöld tollas szárnyakkal egészen úgy festett, mint valami elszabadult démoni angyal. Argai szemei elkerekedtek:
-A rohadt életbe! Sikerült előhívnod a családod erejét? Shakara felkapta a fejét:
-Ha Echóra gondolsz, akkor igen- majd felé emelete mindkét karját- Sonica devastante! 

A hanghullámok úgy omlasztottak rá egy egész épületet az oroszlánra. Nagy robajt követően nagy nehezen még előmászott a romok közül, a sérülésektől remegve. A Sera kölyök még mindig ott állt, tele karmolásokkal, de tiszteletet parancsolva, kitárt szárnyakkal:
-Most már emlékszem mindenre. Téged azért küldtek, mert féltek, hogy a képességeimmel pusztítást hozok. Valamint a magadfajta kifejezetten Echo ellensége. De az egyetlen, amit elpusztítok, az te leszel! Ismét támadóállásba állt, már generálva egy újabb hangrobbanást, azonban Argai egész egyszerűen kiugrott a törmelék közül:
-Viszont nem ma- majd elrohant- még nem végeztem veled, Shakara Sera!

A srác nézte, ahogy eltávolodik a bestia, majd lassan próbált lehiggadni. Szárnyai eltűntek, lélekjelenlétét visszanyerte, majd a fejében helyretette az új emlékeket: Argai a nyomában van. Sikerült előhívni a szónikus képességét is. És akit keres, egy tigris volt még egy másik életben... 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése