2013. február 4., hétfő

Memories from the human world-like the Moon

Még a világok hajnalán egy kétéves forma kislány kergette a szentjánosbogár-szerű fényeket. Sötét haja olykor az arcába lógott, nagy fekete szemeivel kíváncsian vizslatta a fényeket, olykor el-elbotlott, de lelkesedése, kíváncsisága határtalan volt. Valamivel távolabb Sötétség és Semifar figyelte őt óvó tekintettel, ahogy ültek. Sötétség szelíden homlokon csókolta az istennőt:
-Gyönyörű gyermek... Nem is ajándékozhattál volna meg ennél szebbel. A fényisten halkan nevetett, majd a vállának dőlt:
-Nem csak az én érdemem- majd visszanéztek a kislányra, aki még mindig a sötét ürességben lévő fényszilánkokat kergette- Ő a harmadik isten... ő adja a hullámokat, a frekvenciákat, a rezgést... a szférák zenéjét. Fontos feladatot fog ellátni. 
-És mivel ő a kettőnk gyermeke- folytatta Sötétség- úgy igazságos, hogy mindkettőnk képességeiből járjon neki. Ő legyen a fény az éjszakában. Semifar elmosolyodott:
-A fény az éjszakában- bólintott- ez tetszik. A rejtélyes istenség folytatta:
-Amondó vagyok, hogy a dolgok alakulásával ehhez megfelelő eszközt is kell adnunk a kezébe. Ami valóban bevilágítja az esti égboltot. Hisz mit ér a fény az éjszakában, ha nincs megtestesülése... Ebben a pillanatban a kislány hatalmasat huppant a földön. A nagy rohanás lendületétől ugyanis elesett. Persze az ijedtsége nagyobb volt, mint fájdalma, de elsírta magát. Semifar odasietett hozzá, magához ölelte, és nyugtatgatta:
-Semmi gond, drága Echo- homlokon csókolta- Itt vagyunk melletted... 


******

Alba a cirkónia tanácsát megfogadva megidézte a vízistent. Nem ment első nekifutásra, elég sokáig kellett neki könyörögnie, mire az idézett lény végre hajlandó volt megjelenni. Megvetően nézett a srácra:
-Rendben, itt vagyok, elég már a rimánkodásból- vetette neki oda nyersen- halljam, mégis mit akarsz tőlem? Alba, az otromba szavakkal nem törődve alázatosan meghajolt:
-Fenséges vízistennő! Nem akaródzik működni a víz feletti hatalmam. Tudtam használni... aztán hirtelen eltűnt. Hiába erőlködök, egyszerűen, mintha elvágták volna. A vízisten bólintott:
-Igen, azt bizony én tettem. A herceg szemei elkerekedtek, és kifakadt:
-De hát miért, őmagasságod? Nem emlékszem, hogy valaha megbántottam volna ékes személyed. A vízistennő felvonta szemöldökét:
-Nem-e? Ekkora megidézett vízből egy kristály gömböt, melyben egy vad, fekete, kékszemű sárkány okádta a tüzet.
-Ez se rémlik?- rivallt, majd folytatta- még az emberi világba érkezésed előtt ilyen alakban mutatkoztál, és a képességeid tűzzé váltak. Alba szemei elkerekedtek. Most már megértette a tűz- és vízcsepp alakú sebhelyeket a hátán. Ismét alázatosan meghajolt:
-Sajnálom, őfényessége! Nem emlékeztem... De ha így is történt, biztosíthatlak afelől, hogy nem akartalak szándékosan megbántani. Csak egy szóval mondd, és jóvá teszem.. A vízisten eltüntette a gömböt:
-Valóban látom, hogy bármit megadnál, hogy ismét a kegyeletembe fogadjalak, és visszaadjam a víz képességeidet. Azonban ehhez az kell, hogy bizonyíts is előttem! Azzal a vízzé esett szét, és eltűnt a lefolyóba.

Alba csalódottan nézett utána - és a hamarosan mellé csatlakozó háziállata is. A srác ezt követően a szörnyre nézett kérdően:
-Nos? Valami javaslat? Úgy tűnt a dögicsek komoly töprengésbe kezdett, ahogy elkezdett járkálni fel és alá. Majd pár perccel később gazdája felé ugrott, és elkezdett sorozatosan tüsszenteni, melyek leginkább "sho... sho"-ként hangzottak.
-Egészségedre!- válaszolt Alba. Háziállata a fejét verte a falba, és szinte már fájlalta, hogy nem tudja gazdájának elmagyarázni, hogy mit akar. Aztán ahogy felnyitotta szemeit, szinte látszott a pofáján, hogy talált rá más módszert is, hogy ura tudtára adja mondanivalóját. Azzal a kis nyüszögős, rekedtes hangjával elkezdett énekelni... már amennyire sikerült. Alba tovább nézett rá értetlenül:
-Valaki kínoz téged?- aztán leesett neki- várjunk, valamit próbálsz mondani. Ez talán valami ének? Vagy zene? Ekkor a szörnyeteg egy pillanatra leállt, amíg hevesen bólogatott, majd folytatta a torz éneklést. Gazdája értetlenül nézett rá:
-Mégis ki a francom énekel? Aztán villámként csapott belé a felismerés, ezzel együtt arcvonásai is kisimultak ahogy az értetlenség idegessége távozott, miként is rájött a megoldásra:
-Echo...

Munka után ejtette meg a találkozót, a város szélén lévő tengerpartnál. Ideális helynek tűnt, és miután már rájuk sötétedett az ég, senki nem tartózkodott arra. Maga lehetett... Azonnal neki is látott az istennő megidézésének. Echo nem is váratta meg őt olyan sokáig, mint reggel a vízisten. Kedves mosollyal fordult a srác felé, aki a láttára alázatosan meghajolt:
-Üdvözöllek Alba. Nem is találkoztunk oly rég. A herceg ránézett:
-Valóban nem, úrnőm- majd felült vele szeme- szeretném a segítségedet kérni. Az istenség készségesen bólintott:
-Miben lehetek a segítségedre?
-A vízisten kitaszított a kegyéből, és megvonta tőlem a vízi képességeimet. Azt mondta, hogy csak akkor fogad vissza, ha bebizonyítom, hogy érdemes vagyok rá. Kérlek, segíts, hogy visszanyerhessem a kegyét, nem tudom, mitévő legyek.

Echo intett neki, hogy álljon fel, majd folytatta:
-Mikor megjelentem közted és Shakara között, fel véltél ismerni. Tudod, hogy minek a kapcsán? Alba szóra nyitotta lelkesen a száját... aztán a következő pillanatba be is zárta, ugyanis mélyen az emlékei közt kutatott. Végül, kissé szégyenkezve bevallotta:
-Nem úrnőm... bocsásd meg értetlen fejemnek. Az istennő halkan nevetett, majd felmutatott az égre:
-Csodálatos telihold van ma este, hercegem. Tudod, mi mindenre képes a hold? A srác bólintott:
-Igen, úrnőm. Ő a fény az éjszakában. A sötétben ő kalauzolja a vándort...- aztán tekintete az álmosan hullámzó tengerre vetődött- valamint... a vonzása miatt ő felel az árapály jelenségért. Visszanézett az istenségre:
-De ehhez nekem mi közöm? Echo elmosolyodott:
-Említettem, hogy nemesi származású vagy, csak azt nem, hogy pontosan milyen- a vállára tette a kezét, úgy folytatta- te vagy a Holdherceg. Ugyanúgy az én kegyeltem is vagy, mint a vízistené. Alba szemei elkerekedtek:
-Valóban?

Echo ezután csak lazán intett a tenger felé:
-Próbáld csak ki, hercegem. Idézd fel ezt a régi képességed. A hold erejével ugyan nem teremthetsz vizet, viszont irányíthatod azt. Sokkal több koncentrációt vesz igénybe, de ha elsajátítod, és győzedelmeskedsz vele... akkor biztos vagyok benne, hogy visszanyered a vízistennő kegyét. Alba sóhajtott, majd kezeit a tenger felé fordította.
-Én vagyok a Hold- gondolta- tolom, és húzom a vizet, akárcsak az árapály jelenségnél... Vizualizálta maga elé a képet... majd határozottan összpontosítva húzta maga felé karjait. Egy nagyobb hullám ágaskodott fel vele szembe. Ezt követően tolt karjait... és a hullám visszacsapott. Hajnalig menően végezte ezt a gyakorlatot, míg nemcsak egy, hanem több hullám, végül az egész parti víztömeg engedelmeskedett neki. Echo büszkén elmosolyodott:
-Így van, hercegem... Ha ilyen elszántsággal folytatod, biztos vagyok benne, hogy sikerrel jársz...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése