Phernai és Drina az egyik kikötői lakásba lettek elszállásolva. A varázsló az ágyán ülve rámolt elő, miközben a volt herceg fel-alá járkált a fejét fogva:
-Mi az, hogy soha nem látták a Holdat? Az ott kering a bolygónk körül, minden sarokból látszik. Nem hiszem el, hogy a tengeri macskák soha az életben nem találkoztak még a Holddal. A lány felé kapta a fejét:
-Mit lehet ilyenkor csinálni?- jobban végignézte- Mellesleg, hogy tudsz ilyen nyugodt maradni? Olyan békében ülsz ott, hogy akár egy ágyút is elrobbanthatnék melletted, az se akasztana ki. Drina felpillantott rá, és megejtett egy sejtelmes mosolyt:
-Tudod, egy varázsló mindenre fel van készülve. Elővett egy kis bugyrot, és kioldotta a csomót. A tartalma néhány fekete és fehér mécsesből és egy holdviolából állt:
-Mikor meséltem a nővéremnek, hogy Bászt.... pontosabban rajta keresztül az elődöd milyen céllal küldött minket, adott pár kelléket, amivel megidézhető a Holdistennő. Talán ha közvetlenül tőle kérnénk segítséget, az célra vezetne. Phernai nagy lendülettel ugrott a nyakába:
-Drina, egyszerűen csodálatos vagy!- homlokon csókolta- tényleg mindenre gondolnak a varázslók!
A fekete macska elmosolyodott, majd előkészítette a szertartást. A fekete és fehér mécseseket felváltva, egymás után gyújtotta, közében hagyva a holdviolát, és leírva a 2-es számot. Phernai letérdelt mellé, és figyelte, hallgatta őt. Drina meghajolt a mécsesek előtt:
-Szólítalak, Hold úrnője. Kérlek, mutass nekünk utat, láss el bölcsességeddel. A fehér mécsesek kialudtak... füstjükből lassan előlépett az istennő... ezúttal Lilithként, démoni alakjában. A szürke macska a pillanatnyi rémülettől hanyatt vágódott. A varázsló ezt látva mentegetőzni akart, de az istenség megelőzte:
-Semmi gond. Már hozzászoktam. Végignézett a fiatalokon:
-Miben lehetek a segítségetekre? A volt herceg feltápászkodott, és megigazította ruháját:
-Elnézést, úrnő- majd határozottabb hangnemre váltott- az egyik patrónusod tanácsára járunk el. A Félhold-öbölben vagyunk, a tengeri macskáknál, hogy eljuttassuk hozzá a híred. A fekete macska átvette tőle a szót:
-Egy a baj. Azt mondják, hogy nem ismerik a Holdat. Hogy lehetséges ez?
Lilith leült hozzájuk, és mesélni kezdett:
-Úgy, gyerekek, hogy ez egy elátkozott környék- felvette a földről a holdviolát, és elkezdett vele babrálni- a vízisten alapjáraton utálta ezeket a népeket, és szövetségesként még a szélisten is csatlakozott hozzá. Esténként mindig eltakarják a fellegeket, nehogy a tengeri macskák megpillantsák a Holdat és a csillagokat. Viszont, hiába nem látják, attól még létezik... az árapály jelenséget tapasztalták, hisz a hatalmam ettől függetlenül kihat. A volt herceg sóhajtott:
-A segítséged szeretnénk kérni. Látniuk kell, hogy létezel... hogy hozzád fordulhatnak. A démon elmosolyodott. Valahol szívszorító látvány keltett ebben az alakban az odaadó mosolya:
-A társaim mindig azzal szekáltak, hogy túl sokat mászkálok a halandók között- visszanyújtotta a varázslónak a holdviolát- ez most se lesz másképp. Csak hívjátok össze a tengeri macskákat, és hívjatok. Akkor ismét lejövök, és tanúbizonyságot adok, hogy bízhatnak bennem. Drina átvette a virágot, elmosolyodott, és hálásan fejet hajtott:
-Köszönjük, istennő. Lilith szélesebben elmosolyodott:
-Rendben gyerekek. Viszont mielőtt elmennék- kitárta karjait- kaphatok egy ölelést? A két macska örömtelien elmosolyodott, és átkarolták az istenséget.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése