Elisir új erőre kapott nemcsak testileg, de lelkileg is. A révülés alatt sokkal könnyebben elő tudott hívni minden emléket és tudást, amire szüksége volt. Fegyvere, a lándzsa élénk ezüstté változott. Végigvitt vele pár formagyakorlatot, ellenőrizve, hogy a külseje változtatott-e valami mást is. Meglepően könnyűnek és erősnek érezte... mint valami isteni fénysugarat. Mosollyal nyugtázta az eredményt, majd leszúrta fegyverét. Összedörzsölte kezeit, jobban összeszedve magát. Valamivel mélyebb emléket kívánt előhívni... egy régebbi tudást, aminek jelen életében még nem vette hasznát. De megtehetné. Hogy is tanította neki még annak idején neki Echo? Érezze a testében az erőt... a lüktető vért... fókuszálja a kezeibe... és szenvedéllyel irányítsa. Kitárta karjait. Felidézte az istennő útmutatását, amint még Coritoként kapott. Lassan felidézte és nyomon követte az energia áramlását, de érezte, hogy ehhez több szenvedélyre van szükség. Ebben az életében kissé felfojtotta az érzéseit... itt az idő, hogy ismét szabadjára engedje őket... és hagyja tombolni, mint a tüzet.
Működni látszott a terv. Érezte az energia koncentrálását a kezeibe, a forróságot a bőrén... már idézte volna meg az első lángokat, amikor hirtelen valaki megragadta, és elrántotta. Azonnal feleszmélt... egyúttal érezte, hogy érzékei is kiélesednek: a szemei, a hallása, a tapintása... és még a levegő avarszerű szagát is. Megpillantotta az őt megzavaró arcát. Leesett az álla.
-Argai? Már megint? Valóban az oroszlános vonásokkal rendelkező vörös hajú férfi állt vele szembe, kezeit még mindig a nő vállán tartva:
-Kellett egy kis idő, hogy felismerjelek- megejtett egy sejtelmes mosolyt- alaposan megváltoztál, mióta utoljára láttalak. A holdpapnő kiszabadította magát a váratlan vendég karjaiból:
-Mit keresel itt? Argai nyugodtan válaszolt:
-Amit az előbb tettem, az az, hogy a teljes fizikai lényedet átrántottam az asztrál síkra. Egy ideje készülődik valami, és jobb, ha ezt te magad is látod.
Elisir már értette, hogy miért élesebbek az érzékei: most már teljes életnagyságban itt van, és nem csak a lelke révül. Körbenézett. Azonnal magyarázatot talált az avarszagra: a hely, ahol álltak most már úgy nézett ki, mint egy korhadó fákkal és levelekkel teli ködös erdő. Megragadta lándzsáját, és kirántotta a földből:
-Mi a jóságos holdsarló folyik itt? A sűrűből megmozdult valami... majd rémisztő sebességgel közeledett feléjük. A nőnek fél perce volt kivenni, hogy mi az: úgy nézett ki, mint egy szarvas csontváza, de ágakból és mohából összefonódva, szarvai és fogai pedig tövisek voltak. Nem rémült meg, fegyverével a lényre vetette magát, a nyakába szúrta. Lendülete elég volt ahhoz, hogy maga a bestia is földre essen. A holdpapnő azonban itt nem hagyta annyiban, és erőteljesen többször is rátaposott, minden alakalommal újabb és újabb ágakat törve össze a testből. Végül a lény kiszenvedett, és kirántotta belőle az ezüstöt lándzsát. Argai elkerekedett szemekkel nézte végig a jelenséget. Nem éppen azt az Elisirt látta, akihez eddig volt szokva:
-Lenyűgöző... A nő lihegve nézett vissza rá:
-Mi a fene volt ez? Az oroszlános külsejű ismét visszanyerte régi, komor és sejtelmes jelenlétét, és válaszolt:
-Valaki Shanbahac hatalmával szórakozik. Tekintve, hogy az növényi élet, a méreg és a halál istenéről van szó, azt javaslom, hogy azonnal járjunk az eset után...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése