2013. március 1., péntek

used to be the last Sera

Yuz másnap követte nagybátyja és nagynénje útmutatásait. A hely, amelyet leírtak, a hatalmas falakon belül helyezkedett el ugyan, de a birodalomnak a túlsó végében, egészen a szélén. Ott a lakóházak és műhelyek között egyre több zöld terület húzódott, néhány fával. Végül egészen a szélén egy kis mesterséges sziget, bambuszerdővel, egy kis házzal, és egy fekete márvány Lilith szoborral. A területet egy lassú folyású patak ölelte körbe, csobogása vidám volt, és megnyugtató. Egy sötétkék híd vezetett át felette.

Yuz kapott az alkalmon, és végigment a hídon. Valóban, a szigetre lépve őt is áthatotta a csend és nyugalom. Csak a levelek suhogása és a víz csobogása hallatszott. Szinte már kényelmetlennek érezte ebben az idilli némaságban, hogy meg kell szólalnia... de meg akarta találni elődjét:
-Shingo... Shingo Sera... Hangja élesen hatolt át a csenden. Az az érzése támadt, hogy megtört ezzel egyfajta rendet. Kérése mégis válaszra talált...

A márványszobor tövénél felállt egy alak. Épp csak látni vélte a kő takarásából, viszont hangját jól hallotta, habár az halk volt, és kissé rekedtes:
-Ki szólít? Lépj közelebb... Az ifjú engedelmeskedett. Némi izgalommal töltötte el, hogy végre találkozhat nagyapjával. Ahogy közeledett, egyre jobban ki is tudta venni az alakját: ugyanolyan sárkányember, mint a többi helyi lakos, zöld bőrrel, tollas szárnyakkal... a tollak megfakult fekete, kék, és vörös színben játszottak, és egykoron fekete sörénye inkább már sötét ezüstben tetszett. Ahogy vendége felé fordult, látszott, hogy már a régi sötétkék szempár is megváltozott: már tompa ezüstté fakultak. Az ifjú mélyen, tisztelettudóan meghajolt:
-A nevem, Yuz Sera...- hangja kissé megremegett.

Szükségtelennek bizonyult tovább mondania, ugyanis az öreg elmosolyodott, majd örömtelien megölelte őt. Vendége érezte rajta, hogy rendkívül hálás, ezt Shingo szavakba is öntötte:
-Reménykedtem, hogy meglátom valamelyikőtöket- elengedte unokáját és visszanézett rá- Ezek szerint Shakara végre megtalálta Cosee-t annyi év után. Yuz bólogatott lelkesen:
-Igen. A Di világban vannak. Én pedig úgy döntöttem, hogy meglátogatlak- mosolya tovább szélesedett- rengeteget jelent nekem ez a találkozás.

Az öreg bólintott:
-Lenne is mit mesélned nekem, fiú. Azonban nem hagyta szóhoz jutni az unokáját, hanem egyből a vállára tette mancsát, enyhén megszorítva ezt. Elkezdett Yuz lelkében olvasni:
-Van egy féltestvéred... egy gyönyörű és tehetséges húgod- megejtett egy enyhe mosolyt- büszkék is lehettek egymásra. Keze átsiklott a mellkasára, ide már csak két ujját tartotta:
-Igazán figyelemreméltó a barátnőd... egyszerre hollónemes és a Napmecset szolgálója. Viszont igen szerény. Nem bízik az erejében, szüksége van rád. Mancsa tovább siklott Yuz torkára, úgy folytatta:
-Kitanultad a fénymágiát. Igazán bölcs döntés, fiam. Nem bíztad magad pusztán a szüleid örökségére, hanem bővítetted a tudástárad. Végül tenyerét unokája fejére helyezte, enyhén megszorította ujjait, hangja elkomorult:
-Viszont volt merszed szembeszállni az Ősatyánkkal. Ez egyszerre bátor és botor tett volt. Leengedte kezét, és hűvösen hozzátette:
-Örök szabály, hogy nem szállhatunk szembe az Ősatyával, és nem kérdőjelezhetjük meg a döntését. A családunk tőle származik, és épp ezért különös tiszteletünkben részesül. Yuz halkan morgott:
-Nem értettem egyet a módszereivel. De ha már így kiolvastad a történetem, láthattad, hogy a szembeszegülésem nem volt hasztalan. Shingo halkan sóhajtott:
-Még fiatal vagy, feláldoznád magad abban, amiben hiszel. Azon a napon képes lettél volna meghalni csak azért, hogy bebizonyítsd Sötétség tévedhetetlenségét...

Az ifjú hagyta elpárologni rossz kedvét, majd közelebb lépett nagyapjához, egészen a Lilith szobor alá:
-És a te történeted? Szeretném, ha te is mesélnél. Az öreg megejtett egy barátságos mosolyt:
-Már egy ideje magam vagyok ezen a csendes szigeten, minden zajtól és eseménytől távol. Már nem való nekem az uralkodás, a Proboujours testvérek pedig kissé félszegen bár, de remekül végzik a munkájukat. A faragott kőkézre helyezte mancsát, mint egy hitves a szeretett személye kezét:
-Néha az én édesem is eljön... Bár így, hogy magam vagyok és meditálgatok, még a napok is hosszabbnak tűnnek, és ő is jobban hiányzik... Visszanézett unokájára, ismét elmosolyodott:
-Ha jobban belegondolok, anyáitok is olyanok, mint a Hold két arca: Elisir a maga nyitottságával és kedvességével a fényes, Kicsi pedig a maga bezártságával és démoni jellegével pedig a sötét. Yuz szemei elkerekedtek ezt hallva. Az öreg csakugyan mond valamit... Shingo halkan nevetett végül:
-De ne rohanjunk annyira előre- intett, hogy üljön le vele a szobor alá- foglaljunk helyet, és töviről hegyire elmondok mindent. Ugyanis volt alkalom, amikor én voltam az utolsó Sera...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése