2013. november 22., péntek

and the prince runs away again

Véget ért a gála.

Phernai feje lila ködben járt, bár párosodott mellé némi tehetetlenség is. Csodásan érezte magát Drina társaságában... de szó ami szó, nagyon balfasznak érezte magát a végén. Mintha valamit mondania vagy tennie kellett volna... Talán megmondhatta volna, hogy milyen szép volt az álarc alatt, és tetszett neki... vagy marasztalta volna még egy kicsit. Nem is tudja...

Sóhajtott.
Annyi biztos, hogy remekül érezte vele magát. Megérte a hónapokon át tartó levelezés. És persze mindezt megelőzően az is, hogy elszökött a palotából. Így kellett történnie... mint valami olajozott gépezetben az egymást követő fogaskerekek, olyan szépen jött össze ez is.

Nyílt az ajtó. A herceg érezte, hogy a feje körül azonnal eltűnik a lila köd. Az ajtó felé kapta fejét. Apja lépett be visszafogott mosollyal:
-Szia... Phernai zavartan megvakarta a fejét:
-Hello... - körbenézett egyfajta pótcselekvésként, majd vissza apjára- Ilyen korán? Tom Focus végigmérte:
-Jól érezted magad? Fia nem tudta hová tenni ezt a kérdést. Kissé bambán bólogatott:
-Persze, persze... minden jó volt... A király mosolya egy fokkal tovább szélesedett, ahogy folytatta:
-Kedves kis hölgy. Ki volt? A trónörökös érezte, hogy az arcába szökik a vér. Ó tudatlan, hisz ő is alig ismerte meg maszk nélkül a lányt... hogy gondolta volna, hogy az apja automatikusan felismerheti? Összeszedte magát, és válaszolt:
-Ő Drina...- zavartan ismét megvakarta tarkóját- Martemből, a füves hölgy. Emlékszel rá?

Tom arcán látszott egyfajta meglepődés, ahogy bevillant neki a kép. Mosolya még egy fokkal szélesebbé vált, és pozitív megerősítésként bólintott:
-Ó, igen...- majd hozzátoldotta sietve- nem gondoltam volna, hogy az álarca alatt ilyen bájos. Phernai mosollyal nyugtázta apja szavait. Úgy látszik, különösen jó ötlet volt elhívni Drinát... még az öregéne is szimpatikusnak találja.

A király vonásai néhány fokkal visszakomorodtak, bár az örömteli hangsúlyt tartotta:
-Mindazonáltal arra kérlek, hogy priorizálj. Fia nem értette. Tom a vállára tette kezét, és folytatta:
-Te vagy a tengerkék és a tűzvörös ég trónörököse... mind a két birodalom vezetése rád fog szállni. Arra kérlek, hogy az uralkodói kötelességeidet tartsd szem előtt- megejtett egy enyhe mosolyt- a hölgyek jöhetnek majd később. Phernai elkomorodott, bár igyekezett tartani a mosolyt. Bólintott:
-Igen, apám. A király visszamosolygott rá, megölelte, majd lassan távozott:
-Jó pihenést, fiam. Kilépett a szobából.

Viszont ez volt az a pont, amikor a hercegnek az utolsó cseppig betelt a pohár. Szerette a szüleit... őszintén. De hogy minden a kezdetektől fogva arról szólt, hogy ő a trónörökös, és egy nap mindent neki kell átvennie... ebből már nagyon elege volt. És hogy az apja még a gála után is ezzel sulykolta... már több volt a soknál. Elég volt! Nem kell neki többi ez az egész. Körbenézett lopva a szobájába, és elkezdte elrámolni a legfontosabb holmijait. Mindent itt hagy és elmegy Martembe.... Drinához... egyszerű, szinte névtelen életet élni, ahol nincsenek uralkodói kötelességek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése