Jena 10 évvel később tért vissza a tengermellékről, és már felkészülve. Annak idején a fejébe vette, hogy felszabadítja a várost, és megmenti a szüleit. Az örökölt varázshatalom mellett mesterien kitanulta a katana forgatását, és lefejezte a kék fővároson uralkodó méhkirálynőt, felszabadítva átka alól a népet.
Azonban csalódottan tapasztalta, hogy a város romokban áll. Kereste a ledőlt falak közt szüleit, de már csak rongyos holttestekre akadt. Majd meghasadt a szíve...
A pusztában temette őket. Nem volt más közel a határban, csak egy kis ház, ahol Nefartir Chomuu húzta meg magát. Ahogy végleg betemette a gödröt, Jena hihetetlenül egyedül érezte magát. A keserűség, a magány lyukat rágott a lelkébe, marta a szívét, szorította a torkát. Valahol a távolban a kék főváros őt ünnepelte, amiért felszabadította őket. Örült, hogy nem hallja a hangjukat. Nem lenne lelkiereje ünnepelni. Ahhoz túlságosan elkeseredett. Most is... mást se csinál, csak sír... ordít a tehetetlenségtől... ordít, hogy nincs mellette az a két személy, akiket a legjobban szeret. És hiába szorítja anyja medáljait a nyakába, ő már nem fog visszajönni...
A medálok... ennyi maradt. Csak az anyjából. Az apjából semmi... Ismét ordít tehetetlenül, ahogy a könnyek mosták az arcát. Kellett volna tőle is valami emlék... nem... ő kellett volna neki... sőt, mindkettőjük.... de már nincsenek mellette... Abban a 10 évben még ez tartotta benne a lelket, a bosszú tüzét, hogy amikor visszatér, élve találja őket. Talán ott kellett volna maradnia... Akkor talán megmenthette volna őket, és együtt menekülnek meg... És megölelheti őket... szorosan...
-Jena... A hang bármennyire volt diszkrét, és viszonylag halk, kellemetlen váratlansággal érte... mint egy jéghideg tőr az oldalába. Hátra fordult könnyes tekintettel, a hang irányába. Echo állt ott... szomorú tekintettel. Segíteni szeretett volna Jenán, de nem volt benne biztos, hogy közelebb mehet-e. A trónörökös próbált levegőhöz jutni, beszélni akart... a keserűség azonban lebénította a hangszálait. Amíg szedte össze magát, a gyermek isten visszafogottan, együttérzően folytatta:
-Szívből sajnálom, Jena... én is nagyon szerettem őket. Főleg Shakarát. Nyelt egyet - valószínűleg neki is elszorult a torka:
-De szeretném, ha tudnád, hogy rám mindig számíthatsz. Mint mindig, ezentúl is veled leszek...
Alig mondta végig, talán egy lélegzetvételnyi pillanat, vagy annyi se telt bele... a katana közvetlen mellette csapódott a földbe, éllel bele, és fenyegetően megremegett. Bár Echo isten volt, halandók számára sérthetetlen, azért ettől teljesen elhűlt, a levegő a torkán akadt, szemei riadtan kikerekedtek. Jena sötéten nézett vissza rá:
-Megmenthetted volna őket, de nem tetted!- kiáltotta. Az istengyermek hebegett:
-De én... a lámpás... azt hittem, hogy... Azonban a trónörökös ismét rárivallt:
-Az egész a te hibád! Hagytad mindkettőjüket meghalni, te álszent rohadék! Felé rúgta a homokot, Echo még megkísérelt közeledni felé békítően. Látta Jenát felnőni, együtt játszottak, nem akarta, hogy így végződjön. Végül Jena mégis betette a kiskaput, amikor levette a cipőjét, és az istenség felé hajította:
-Többé ne kerülj a szemem elé, te kétszínű! Echo eltűnt... épp, mielőtt a cipő eltalálta volna.
A trónörökös pedig visszafordult a sír felé, térdre rogyott, és ismét fakadtak belőle a könnyek. Ez a találkozás csak olaj volt a tűzre. Igen... dühös volt Echóra. Megmenthette volna a szüleit. Miért nem is tette? Utálja őt ezért... olyan mély gyűlölettel van iránta, hogy többé nem akarja őt az istenének. Sóhajtott. Valaki mást annál inkább. Belemarkolt a sírj homokjába:
-Szólítlak, hatalmas Shanbahac...- suttogta rekedten. Hívó szavára megjelent a növényi élet, a méreg és a halál félelmetes istene. Kérdően nézett rá:
-Beszélj, fiatalasszony. Mit kívánsz tőlem? Jena alázatosan lehajtotta fejét:
-Fogadj kegyeidbe, hatalmas Shanbahac. Szeretnék alázatos gyermeked lenni. A rémisztő külsejű istenség szomorúan mérte végig a gyászoló hölgyet. Levélszerű szárnyát félig a hátára hajtott, és lejjebb hajolt, közelebb hozzá:
-Ne búsulj, Nixa úrnője. A kegyeimbe fogadlak. És melletted leszek a halálod napjáig...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése