2013. november 23., szombat

away from planet Zodiak

San Djan sebtében hagyta el a Zodiákust. Yulaa pártfogó nem tudta belőle normálisan kiszedni, hogy mi a baja, egészen addig, amíg az indián nem jelentett sebtében a Tanácsnál, és el nem indultak hazafelé az űrjárművel.

Yulaa akkor már látta vendégén, hogy valamivel nyugodtabb... viszont arcát sűrűn temette a kezeibe, és túrt a hajába. Mintha valami még mindig zavarná... valamit szégyellne. Sóhajtott, majd felé fordult:
-Elmondod végre, hogy mi történt? A törzsfőnök felpillantott a pártfogóra... majd vissza maga elé:
-Egy szörnyeteg vagyok... Yulaa lopva végigmérte, majd ismét a vezetésre figyelt:
-Érdekes- jegyezte meg némi szarkazmussal a hangjában- nekem kifejezetten emberinek tűnsz. San Djan megejtett egy halovány mosolyt a szája sarkából, majd kicsit rendbe szedte magát. Társa finoman firtatta:
-Kérlek, beszélj tisztán- ismét fél szemmel ránézett- akármi is történt odabenn, nem tudsz a gondolatától szabadulni. Most csak magunk vagyunk, nyugodtan elmondhatod, mi történt.

Az indiánt megnyugvással töltötte el a gondolat, hogy rajtuk kívül nincs senki az üres térben. Yulaa különben is bizonyította neki segítőkészségét, rábízhatja mindazt, ami a lelkét nyomja. Hátradőlt a székben:
-Anját láttam a barlangban. A pártfogó felvonta a szemöldökét, de a törzsfőnök folytatta:
-Tudtam, hogy nem lehet ő. Őt lent van a mieink között. De rémisztően valóságos volt- ismét a hajába túrt- és nagyon erős. Olyan, amilyennek a Földön is tapasztaltam. Azt hittem, meg fog ölni... Elvesztettem egy pillanatra az eszméletem. Társa visszakérdezett kissé meglepve:
-És ez az, ami annyira megrémisztett: San Djan megcsóválta a fejét, és lejjebb hajtotta:
-Nem... hanem az, hogy megöltem.

Yulaa ismét kérdően nézett rá. Most a szemeivel kérte, hogy ezt  fejtse ki bővebben. A törzsfőnök neki is látott:
-A félelem irányított. Egy ideig haboztam, mert csak védeni akartam magam ellene- tekintete a távolba meredt, ahogy visszaidézte a képeket és a hozzájuk kapcsolódó érzéseket- Viszont az ereje olyan szinten megrémített, hogy átvette felettem az irányítást a páni félelem. Kegyetlenül leszúrtam... többször is... Felpillantott:
-Amikor hozzánk került, és vadászott a férfiakkal, azt hittük, hogy ő valamiféle szörnyeteg, mert megállás nélkül törtetett előre, makacs volt, és hidegvérrel legyilkolta a zsákmányt... még Sekost, az őrünket is majdnem megölte egyszer. Viszont most, hogy láttam... hogy képes lennék végezni vele... úgy érzem, az igazi szörnyeteg én vagyok. A pártfogó bólintott, majd visszanézett rá:
-Az elemi ösztönök elég vad dolgokat képesek előhozni mindannyiunkból. Ez még nem tesz téged szörnyeteggé. Úgy tűnt, az indián csak felületesen hallja őt. Még mindig a gondolataiba meredt:
-Minden esetre kellett ez a próbatétel- nézett vissza Yulaara- valóban többnek érzem magam. És persze rengeteget tanultam, hála neked.

Társa visszamosolygott, majd rákérdezett:
-Különben a Tanács végül elmondta, hogy mit láttál? San Djan bólintott:
-Azt mondták, hogy a barlangban a népük legnagyobb félelmei rejtőznek. Ezek szerint még mindig félnek Anjától. A pártfogó elmosolyodott:
-Olybá tűnik. Ekkor kapott az indián észbe. Felvette a mellette heverő fekete lándzsát, és félig Yulaa felé fordította:
-Ezt majd elfelejtettem visszaadni. Amaz legyintett:
-Tartsd csak meg- nevetett- a tiéd. A törzsfőnök nem értette társa reakcióját:
-De hát ez egy isteni fegyver- hüledezett- varázslattal idézted meg a semmiből. A pártfogó fojtottan mosolygott, és csóválta a fejét:
-Már mondtam, hogy a magunkfajta nem varázsol. Csak a tiszta energiát materizáljuk. Attól még, hogy azokat a részecskéket szabad szemmel nem lehet látni, még léteznek... mi pedig átalakítjuk őket, tömörítve, anyagivá- ismét felé fordult- az a fegyver nem több egy puszta fából faragott vagy vasból kovácsolt lándzsánál. Nincs benne semmi természetfeletti. Semmivel sem tud többet vagy kevesebbet, mint az, aki forgatja. San Djan kifejezetten idiótának érezte magát. Ismét lenyugodott:
-Ilyenkor tudatlannak érzem magam. Ahonnan én jövök, csak szellemek és istenek képesek ilyesmire. Yulaa megejtett felé egy barátságos mosolyt:
-Nincs miért szégyellned magad. Ez csak a környezethez való alkalmazkodás kérdése. Igaz, több száz vagy ezer évet vesz igénybe, mire kialakul. Apró szünetet tartott, majd hozzátette:
-Minden esetre én is tanultam tőled. Csak azért, mert egy nép egy másik fejlettségi szinten áll, nem jelenti azt, hogy alsóbbrendű. Ti is természeti népek vagytok, csak más értelemben. És nyitottak vagytok minden magyarázatra.

San Djan elmosolyodott. Ő és Yulaa egész jól összebarátkoztam ez alatt a rövid idő alatt. Valóban rengeteg kérdése volt felé, nem volt számára világos a technológia, a szokásrendszer amit ők használtak... vagy akár a zodiákusiak. Viszont hamarosan útjaik elválnak.
-Mondd csak- kérdezte- mit csinálsz, ha visszaérsz az RTG-re? Yulaa álmodozóan elmosolyodott:
-Pártfogó vagyok. Egyfajta személy, aki a lakosok érdekeit képviseli. Ha egy pártfogó eleget bizonyít, és érdemesnek tartja magát, akkor indulhat a választások, ahol a nép megválaszthatja primusként- észbekapott, és kifejtette- a primus egyfajta vezető. A mi rendszerünk értelmében te is primus vagy. Az indián elmosolyodott:
-Yulaa primus... egész hangzatos rang. A pártfogó elmosolyodott:
-Igen, szerintem is. De ez még a jövő zenéje...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése