2013. november 18., hétfő

night with Drina

Kellemes hangulatban telt az este. A herceg azon kapta magát, hogy a kötelező pofavizitet leszámítva kezdi ellazítani magát az etikettől. Még a tánchoz se tartja magát. Ez akkor tűnt fel neki leginkább, mikor Drina leintette, mikor felkérte őt... majd szégyellősen hozzátette, hogy nem tud táncolni. Phernai még tett egy bátorító kísérletet, hogy vezeti őt, és nincs miért aggódnia, de társa makacsul és félve ellenállt.

Ettől nem vált kevesebbé az este... sőt... Pont azt az időt, amit tánccal tölthettek volna,azt tartalmasan elbeszélgették.
-És a tanulmányaid hogy haladnak?- kérdezte a trónörökös. A fekete macska szélesen elmosolyodott:
-Köszönöm, rendben. A minap elláttam a fiúkat. Phernai kérdően felvonta a szemöldökét, mire Drina folytatta:
-Kihúzták az ork lánynál a gyufát. A herceg élénken emlékezett a tenyeres-talpra hölgyre. Neki is alaposan megropogtatta a csontjait annak idején. Bólintott:
-Így már világos- majd hozzátette- és a testvéreid? Az ifjú füves hölgy a hajába túrt:
-Mafana örül az új szentélynek. Minden nap ott serénykedik körülötte. Legalább egy mécses vagy füstölő biztos, hogy ég. Hassan pedig félretette a nekromágusi büszkeségét egy időre, és segít a földműveseknek. A trónörökös értetlenül nézett vissza rá. Nehezére esett neki elképzelnie, ahogy a legidősebb mágus álarcban, talpig palásban túrja a földet:
-Nem igazán látom magam előtt a képet. Drina halkan nevetett:
-A ruháját átveszi. Viszont a maszk szigorúan marad. Nagyon konzervatív ebből a szempontból.

Ezután a fekete macska nézett körbe. Tekintete megállapodott az ikreken:
-A testvéreid? A herceg bólintott:
-Igen. Sheo és Mora. Anyára hasonlítanak- társnőjére nézett- és mindig ott vannak egymásnak, jöhet bármi. Utána a terem másik végébe mutatott:
-Ő pedig Mao Lin, az unokatesóm. Drina elmosolyodott, ahogy meglátta az egészen emberi, de macskafülű kislányt:
-De drága... Olyan, mint azok a tengeri macskák. A trónörökös kérdően kapta felé a fejét:
-Parancsolsz? A füves hölgy elmosolyodott:
-Nem hallottál még róluk?- majd lelkes mesélésbe kezdett- A tűzvörös tenger alatt élnek. Úgy tartják, hogy a Chomuu klán egy része, még a világok hajnalán a tűzvörös tengerhez ment, a Félhold-öbölbe. Ott egy maroknyi ember élt, akik hajóztak, halásztak. Velük keveredtek, és az évezredek során önálló fajt hoztak létre, melyek egészen emberinek néztek ki, de fekete macskafüleik lettek, látásuk, szaglásuk, reflexeik és karmaik pedig szintén olyan lett, mint a macskáké. Ők folytatták a tengeri életmódot, viszont eléggé edzettekké váltak a szélsőséges viszonyokhoz. A történetük szerint ugyanis a vízistennő utálta őket, mert a tűzisten ege alá tartoztak, és folyton óriási hullámokat korbácsolt, a szélistent pedig megkérte, hogy folyton változtassa a széljárást. Úgyhogy masszív tengerész néppé nőtték ki magukat. Phernai elmosolyodott. Maga előtt látta az egész népet, ahogy a hullámokkal harcol:
-Bámulatos. Belevaló macskák lehetnek.

Ekkor tűnt fel nekik, hogy jelentősen megritkult a bálterem. Drina is észrevette magát:
-Lassan haza kell mennem- fordult szégyellősén a herceg felé- a testvéreim nem tudják, hogy eljöttem. Úgy tartják, hogy mindannyiunknak megvan a maga helye, és nem szerencsés dolog más osztályokkal érintkezni. Phernai összevonta szemöldökeit. Megfogta a lány kezét:
-Miért... talán más vagyok, mint aznap, amikor megismertél? A fekete macska szégyellősen oldalra fordította fejét:
-Nem... nem mondanám... A trónörökös egy ideig fürkészte az arcát. Magába itta a maszk nélküli látványt. Ki tudja, mikor látja ismét viszont. És ez az enyhe ijedtség... ezt bizony oldani kell. Ahogy felálltak, átkarolta a hátát:
-Nem lettem más. És szeretném, ha ezt tartanád szem előtt- mondta, ahogy kísérte kifelé- még az ígéretemhez is tartottam magam, és írtam, amennyiszer csak lehetett. Drina visszanézett rá, majd szelíden elmosolyodott:
-Igen, tudom...

Kínossá vált a csend. Nem tudtak mit szólni. Phernai tett némi kísérletet:
-Szóval... Azonban a következő pillanatban Drina szorosan megölelte őt:
-Köszönöm ezt a szép estét! Majd elengedte, és már rohant is el az éjszakába. Ő pedig csak állt tehetetlenül, bárgyún a kapuban, és integetett távolodó alakja felé:
-Szívesen...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése