2013. november 28., csütörtök

Nefartir látogatása

Phernai mélyen aludt Bászt szentélyében. Bár a lehető legtávolabb feküdt az oltártól, hogy ne legyen tiszteletlen, az istennő a hatása alá kerítette őt. Egész pontosan megjelent álmában.

A szürke macska nem lepődött meg különösebben. Kiskora óta gyakran találkozott Bászttal. Tisztelettudóan térdelt vele szemben, vörös, nemesi ruhába, az macskaisten pedig vele szemben ült. Pillantása szelíd volt, hangja közömbös:
-Szia Phernai. Láttam, mi történt. A trónörökös nem szólt egy szót se, csak bólintott némán. Nem kívánt mondani semmit sem a mentségére... túlragozni a helyzetet pedig végképp nem akarta. Bászt megtette helyette is:
-Jól átgondoltad ezt a döntést? Mindannyian, a két birodalom, a szüleid... és mi tagadás, én is azt szerettük volna, hogy maradj. Hogy te vedd át a trónt, és a te személyed legyen a két birodalom közös uralkodói. A te irányításod alatt élt volna igazán együtt Nixa és Deghyom. Olyan fiatal még ez a kapcsolat, és ha ugyanaz a király vigyáz mindkettőjükre, talán jobban hajlanak egymás felé is. Az ifjú sóhajtott, majd feljebb emelte a fejét:
-Ne érts félre, úrnőm. Én szeretem a családomat... örülök, hogy ilyen szüleim vannak... és a testvéreim, értük is megtennék bármit. Épp csak egy kicsit hajtotta lejjebb a fejét, hangja szárazzá vált:
-De elegem van a formalitásokból, a protokollból... az egész udvari életből. Nem az akarok lenni, akinek megálmodnak... hanem amilyennek magam választom. Biztosan csalódást okozok, de az az élet nem az én életem lenne. Némi fáziskéséssel hozzátette:
-Láttam azt a jeges szellemet, Felixet... aki ismerte anyát. Ő ugyanígy járt, mint ahogy én járnék. Nem így van? Bászt elkomorodott. Valóban, Phernai átlátta a helyzetet, és elég alapos érveket hozott fel. Bólintott:
-Mint a többi istennek, nekem is kötelességem tiszteletben tartani a szabad akarat törvényét. Nem tarthatlak vissza, ha menni akarsz. Phernai meghajolt:
-Köszönöm, úrnőm.
-Mindazonáltal- tette hozzá Bászt- Lenne itt valaki, aki beszélni szeretne veled.

A szürke macska kíváncsi hegyezte füleit, szemei elkerekedtek. Ki kereshet ilyenkor? Az istennő alakja egészen elhomályosult... és a helyébe egy másik alak öltött formát: egy magas, szürke macskahölgy, ruhája sötétlila, gallérja harcosra emlékeztetett, viszont a többi része papnőére. A mellkasán ott díszelgett a hármas hold: egy félhold jobb szélről, egy telihold középen és még egy félhold bal szélről. Ezen kívül az arca bal felén sebhely éktelenkedett... de nem torzul fonnyad vagy égett esetleg vágott, hanem olyasmi, mintha ezüsttel karcolták volna a bőrébe. Megszólalt... száját ugyan nem nyitotta ki, de gondolatai tisztán hallatszódtak:
-Üdvözöllek, Phernai. Örvendek, hogy találkozhatunk. Az ifjú szemei elkerekedtek, és felállt, csodálkozva nézve a jövevényt:
-Hát te ki vagy? A jelenés folytatta:
-Nefartir Chomuu vagyok... egy igen-igen régi ősök még a világok hajnalából. Én voltam az első holdpapnő mind a tengerkék, mind a tűzvörös ég alatt. A szürke kölyök felvonta szemöldökeit, és meglepetésében leült. Nem számított rá, hogy ilyen távoli és jelentőségteljes személy is akadt a családjában. Nefartir nevetett... ezúttal a valós hangján, harsányan, élettel telien. Ez Phernainak is feltűnt. Mi okozhatja ezt:
-Nem tudsz beszélni? Csak a gondolataidat hallom. Felmenője sejtelmesen elmosolyodott, és belekezdett a mesélésbe:
-Annak idején a halandók nem tudtak beszélni. Én sem. Ez az istenek kiváltsága volt. Akik először tudtak beszélni, azoknak a szavaik varázserejűek voltak. Az ifjú beleborzongott a gondolatba. Milyen letisztult és egyszerű lehetett az akkori világ... ahogy alakultak ki a dolgok. Vajon hogy nézhetett ki az akkori Nixa és Deghyom?

Az ábrándból Nefartir zökkentette vissza:
-De nem azért jöttem, hogy erről csacsogjunk- tért a tárgyra- Szeretnélek megbízni egy feladattal. Nem olyan felelősségteljes, mint egy uralkodóé, de annyira mégis, ami számodra a Chomuu névnek eleget tesz. Phernai hegyezte füleit. Térdre kecmergett, és kíváncsian közelebb hajolt:
-Mondd, kérlek... Látva utódja felcsigázottságát a holdpapnő szélesen elmosolyodott, és felvázolta a helyzetet:
-A tengeri macskákhoz kéne menned, dél-nyugatra a Félhold-öbölbe. Nevét az alakjáról kapta, olyan, mint egy óriási holdsarló, melynek két szarva egy-egy kisebb mólóként ér a tengerbe, rajtuk világító tornyokkal..  Tengeri életmódot élnek, viszont a vízistennő utálja őket mind a mai napig, mert a tűzvörös ég alatt élnek.Hozzá nem tudnak fordulni segítségért, sőt, ő még meg is nehezíti az életüket. Viszont az én másik istennőm, Echo, aki a Holdat uralja... ő tud értük tenni. A Hold kontrollálja az árapály jelenséget, ezzel ki tudják játszani a vízistennőt. Utódja vállára helyezte a mancsát:
-Annyit kell tenned, hogy Echo igéjét eljuttatod hozzájuk. Ha tudják, hogy van, akihez fordulhatnak segítségért, és állítanak neki egy szentélyt, az istennő készségesen a szolgálatukra áll. Elengedte a vállát:
-Segíts rajtuk, Phernai. Amíg nem tudják, kihez szóljanak, addig nem fognak szólni.

Phernai ekkor riadt fel. Már kivilágosodott. Lelkesedése annyira hajtotta, hogy azonnal rámolt is össze mindent, amit tudott, majd kereste hátasát. A nagy igyekezetbe Drina vette észre, aki épp az udvaron tevékenykedett:
-Te meg hova mész? A szürke macska kivezette táltosát:
-Az istennő feladatot bízott rám- némi hezitálás után hozzátette- vagyis nem egészen ő, de rajta keresztül egy felmenőm. Feltette a csomagot Rosina hátára:
-Azonnal indulnom kell a Félhold-öbölbe. Drina felkapta a fejét:
-A tengeri macskákhoz? Akikről meséltem? Phernai bólintott:
-Hozzájuk. A varázsló leblokkolt egy pillanatra... aztán befutott a lakásba. A trónörökös csodálkozva nézett utána egy ideig, majd azt látta, hogy a füves lány is egy pakkal tér vissza:
-Veled megyek. A nővérem jóvá hagyta, hogy Bászt utasítása szent és sérthetetlen. Valamint hogy szükséged lehet rám. Az ifjú elmosolyodott, majd felsegítette a lányt a táltosra:
-Soha jobbkor! Miután Drina is elhelyezkedett, Rosina nekirugaszkodott, és már száguldottak is dél-nyugat felé...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése