Kelet

Két hét masszív menet után Hobi és Jungela maguk mögött hagyták az arab negyedet, a sivatagot, a buja őserdőt... és kiértek a keleti hegyek gyűrűjében fekvő, békésen elterülő zöld pusztába. Ott álltak a falak... mint valami fenséges kőgyűrű, stabilan védelmezve, amit magában rejt. A lány elégedetten elmosolyodott, majd nagy lendülettel megindult. A fehér puma értetlenül nézett utána:
-Hékás!- rohant utána- mégis hová ez a nagy sietség? Megérkeztünk? Jungela hátrafordította a fejét:
-Igen, ez az! Ezek a falak nem akárkit engednek be maguk mögé. Majd meglátod, micsoda világ van odabenn... A mókus lelkesedése oly ragadós volt, hogy a cowboy is elvigyorodott, és érezte, hogy lábai lendületet kapnak. Sikerült lépést tartania társával.

A lány szinte úgy csapódott a kapunak, majd izgatottan elkezdte verni:
-Visszajöttem!- kiáltotta fülig érő szájjal- nyissátok ki! Én vagyok az, Jungela! Majd néma csend, amíg zihált, és míg a puma is odaért mellé... majd lassan, nagy recsegéssel nyílt a kapu. A két hírszerző becsusszant a még kicsi nyíláson.

Odabenn különböző aprólékos munkával épített házak sorakoztak, a főtér tiszta volt, és rendezett, körben különböző őrszellemek szobraival. Ezen kívül egy kis csapat fogadtak őket: egy filigrán, sárga róka, aki egyben a nagymester is volt, egy mosómedve testvérpár: a fivér fekete ruhában, húga vörösben, egy hatalmas, masszív felépítésű tigris, és Jungela számára egy régi ismerős arc: egy hosszú, befont copfos gepárdlány. A mókusnak azonnal fülig ért a szája, és a nyakába ugrott:
-Leva! Le van-Te viszont ölelte. Régi barátokként üdvözölték egymást.

De itt nem álltak meg. Jungela megragadta kollégája csuklóját, és odarántotta a többiekhez:
-Ő itt Hobi. A már egyesült birodalom képviseletében jöttünk, hogy kapcsolatot teremtsünk veletek, és őfelségével szövetségre lépjetek. A róka szelíden elmosolyodott, és lassan bólintott:
-Reméltem, hogy eljön ez a nap, mikor a tűzvörös és a tengerkék egek alatt lakók végre testvérekként tekintenek egymásra. Annak idején az őseink is azért zárták el kicsiny országunkat, mert megunták az örökös háborút, és hogy Nixa állandóan hadba szólította őket. De így, hogy már véget ért a több ezer éves viaskodás, úgy gondolom, hogy a birodalom érdemes a szövetségünkre. A fehér puma elmosolyodott:
-Köszönjük a bizalmat.

A róka folytatta:
-Kérlek, maradjatok pár napot, és élvezzétek a vendégszeretetünket. Én Kai vagyok, a harcművészek tudója. Látom, Le van-Tét, a tai chi bajnokomat már ismeritek- a tigrisre mutatott- ő Traxx, a karatemester. A bemutatott személy fejhajtással köszönt, a nagymester pedig a testvérpárra mutatott:
-Ők pedig Rick és Nia Tanuki, a ninják. Ők fognak titeket körbevezetni.

Alig, hogy megindultak, Hobinak máris volt kérdése:
-Hogyhogy mindegyik tanítványod mást tanul? Azt hittem, hogy egységesen tanulnak az itteniek harcművészetet. Kai elmosolyodott, és nyugodt hangján válaszolt:
-Mint látod, mindannyiuknak más a felépítése, mindannyiuk eltérő adottságokkal rendelkeznek. Úgy láttam jónak, hogy az adottságuknak megfelelő harcművészetet tanítok nekik- majd érdeklődve a cowboy felé fordult- de mondd csak. Hogy vannak kedves tanítványaim, Mao Zhu és Hana Baima? Hobi készségesen válaszolt:
-Köszönik, jól vannak. Mao Zhu a tűzherceg, nagyjából azóta, mióta egyesült a két birodalom. Maga a király tette azzá, miután kiderült, hogy egészen testvéri szálak fűzik őket egymáshoz. Kai halkan nevetett:
-Mindig is furcsa volt nekem az a macska. Volt benne valami deghyomi vadóc vonás...

Közben Jungela is traktálta a gepárdlányt. Látszott rajta, hogy nagyon hiányzott neki, és hogy alig várta az újbóli találkozást:
-És hogy vagy, hogy mennek a tanulmányaid? Leva szolidan elmosolyodott:
-Köszönöm kérdésed, jól. Persze, mindig van mit fejlődni. A mókus hátrapillantott a tigrisre, majd vissza barátnőjére:
-És Traxx? A múltkor még nem láttam itt. A tai chis továbbra is tartotta a szolid hangnemet:
-Ő vagy négy éve került hozzánk. Egy nagyon agresszív és dühöngő személy volt. Viszont Kai legyőzte, és felajánlotta neki, hogy segít neki megtalálnia az útját. Azóta itt él és tanul, és ez alatt a pár év alatt rengeteget fejlődött. Még nálunk is sokkal fegyelmezettebb harcos.

Jungela örömmel hallgatta a tigris történetét, majd hiányérzete támadt. Körbenézett. Valóban... valaki hiányzott a csapatból... nem más, mint Le van-Te bátyja. Visszafordult a gepárd felé:
-Amúgy Tora hol van? Ebben a pillanatban Leva megragadta az alkarját, hátrafordította, majd a falhoz nyomta a mókust:
-Ne merészeld e falak között a szádra venni a nevét! Jungela egészen elhűlt az ijedtségtől. A róka hangja enyhített némelyt a megfagyott hangulaton:
-Leva... Hangja csalódott volt, egyben kérlelő. A gepárd észrevette magát, majd elengedte barátnőjét:
-Ne haragudj...- mondta közömbösen, majd tovább mentek. A mókus viszont annyira megriadt ettől a reakciótól, hogy csak Le van-Te után biztonságos távolságban lemaradva mert tovább menni....