negatív töltés

Napok óta gyűlnek a blokkok a hálózatban. Tara Lektnek soha nem volt nagy ügy, hogy Jenisse kérésére a kisebb blokkokat megszüntesse a hálózatban. Viszont most úgy tűnt, hogy alig, hogy egyet megszüntet, valahol máshol másik három bukkan fel. És ezek egyre erősödtek. A negyedik napon már a kék lány a hálózaton belül hanyatt vágódott, és lihegett.
-Tara, mi történt?- hangzott alig pár perccel később Jenisse hangja, ahogy a hálózaton belül rátelefonált- miért nem tűnnek el a blokkok?
-Kérlek, adj öt percet- zihált Lady Spark, ahogy lehunyta szemeit- egyre nehezebben bírom a tempót.
-Nem lehet- mondta az egér- így nemhogy akadozik az áramellátás, de akár ki is éghetnek a vezetékek. Meg kell állítanod ezt a járványt. A kék lány lassan feltápászkodott:
-Rendben... megteszem a tőlem telhetőt. Azzal már ment is a következő pontra.

A legutóbbi jelentés szerint egy egész blokád van a nyugati hálózaton. Oda vette az irányt. Viszont nem csak egy füstszerű akadállyal találta szemben magát, mint eddig... hanem orbitális nagyfeszültséggel. Le is merevedett a látványtól. Hatalmas szikra lények ugráltak jobbra-balra, vigyorogtak... olyan voltak, mint az ördögök, csak villámként, kék szemekkel. Mikor meglátták a lányt, ugyan felé fordultak, de a cikázást, az ugrabugrát egy percre sem hagyták abba.
-Egy idegen...- hangjuk elektromosan torz suttogásnak tűnt. Összeálltak, és egy nagy szikradémont alkottak, a fenyegetően beállt a lánnyal szemben:
-Te nem vagy közénk való! Tara kifakadt:
-Arra én is rájöttem! Ti blokkoljátok a hálózatot? A hócipőm tele van veletek! Viszont a lény nem válaszolt, hanem rátámadt. Lady Spark megijedt, és félreugrott. Azután saját elektromos támadását vetette be ellene, amit felé irányított.

A lény cselezett, majd ismét apró villámlényekké esett szét, akik most alaposan végigmérték a hívatlan vendéget:
-Habár olyan trükköket tudsz, mint mi- hangzott kórusban a hangjuk. Tara sóhajtott, majd szigorúan visszaszólt:
-Örülök, hogy ezt sikerült megállapítani. Most pedig tegyünk egymásnak egy szívességet: ti szépen elvonultok, és nekem sem kell bajlódnom veletek. Ekkor ingerülten visszaszólt a kórus:
-Külsős nekünk nem parancsol. Ronok!

A felkiáltásra, egy csomó apró lény bukkant elő. Úgy néztek ki, mint egy halom kis manó, hatalmas, vörös sisakkal, vörös ruhában, fekete pofával, kesztyűkkel, és cipőkkel, kéken izzó szemekkel, felsőjük közepén kék mintával, és ugyanilyen színű övvel. Mielőtt a lány felhőkölhetett volna, hogy mégis mi ez, a ron sereg megrohamozta őt. Úgy tűnt, ők ugyanolyanok, mint maga Tara, csak manóméretű kiadásban. Ráadásul nem is voltak olyan ártalmatlanok, ahogy megrohamozták őt. Lady Spark sikított, és próbálta magáról levakarta a többfelől támadó mitugrászokat. Hamar be kellett látnia, hogy igencsak tisztességgel érvényesül rájuk, a "kicsi a bors, de erős" kifejezés. Ráadásul, amit ők tudtak, hogy elnyelték az ő elektromos támadásait. Tara ilyet nem tudott... mintha csak más töltéssel rendelkeztek volna a ronok.

Ahogy a vérfoltok egyre jobban festették a digitális teret, az ördögszikrák ismét megvetéssel néztek a lányra.
-Tudtuk... te mégiscsak egy hús-vér bábu vagy. Semmi keresnivalód olyan tiszta és erőteljes energiaforrás közelében, mint mi. Lady Spark már térdre borult, de a ronok tovább szaggatták, tépték, sújtották.
-Egyáltalán nem vagyok olyan, mint a többi ember- hebegte, ahogy próbálta magát megtartani, hogy össze ne essen teljesen- ők tettek ilyenné... És az erőmet a jó célra fordítottam, nem úgy, mint ti... Megremegtek erősen a karjai, ahogy érezte a gerincébe csapódó villámot, majd ezután az egyik kis gonosz kisember egész egyszerűen eltörte az állát. Tara odakapott, szorítva rá kezét. Az egyik ördögszikra intett, mire a ronok leálltak, feszülten figyelve, körbe állva áldozatukat, majd egy másik villámlény folytatta:
-Hogy van bátorságod ilyesmit a szádra venni?- kiáltott- utolsó materiális hulladék! Ambran nevében, ez csúnyán meg fogod bánni?

-Ambran?- hangzott igen halkan, de csengőn a lány hangja- jó érzés ezt a nevet hallani. Majd lassan felpillantott vérfoltos, zilált haja mögül támadóira, és elmosolyodott:
-Történetesen Ambran jó barátom. Erre, egészen ösztönösen, ököllel belecsapott a nyomtatott áramkörökbe... olyan erővel, hogy áttörte azt. Az ördögszikrák és a ronok ledöbbentek a látványtól. Lady Spark zihált, és hagyta, hogy a törésből kicsapódó energia egészen elmerítse. Zihált, és egy pillanatra se volt kellemes élmény... de valahogy úgy tűnt, hogy ez kiút lehet ebből a szarból. Megérzése akkor igazolódott be, mikor egy hatalmas robbanás kíséretében hátra faralt, a többiek látótávolságán kívül... majd a következő pillanatban villámsebességgel tért vissza, tekegolyószerűen feldöntve a ronok által képzett sorfalat, majd egyesével felrúgva az ördögszikrákat.

Az utóbbiak magukhoz sem tértek a csodálkozásból. Akkor tudták csak kivenni áldozatukat, mikor az megállt. Lady Spark teljesen megváltozott: hosszú, fekete hajában most két oldalt egy-egy fehér villámjel volt, ruhája teljesen fekete, rajta sárga integrált áramkör nyomat, szemei fehéren izzottak... és mikor megszólalt, hangja visszhangzó és elektromosan torz:
-Ismét felkérek titeket, hogy menjetek el! Blokkoljátok az energia ellátást- majd beállt, és megropogtatta az ujjait- de ha a szép szó nem elég... Az egyik ördögszikra kifakadt:
-Elég lesz, bőven elég... már itt sem vagyunk! Azzal az egész bagázs, a ronokkal együtt, elszivárgott.

Tara sóhajtott. Habár a sérülések eltűntek, fájdalma megszűnt, ez a szintlépés némi utórezgés-érzéssel járt. Végignézett magán... és ahogy felmérte új megjelenését, megjelent mellette a villámisten:
-Nos? Hogy tetszik?- kérdezte. A lány ránézett:
-Ez a te műved? Ambran elmosolyodott:
-A tiéd. De valóban, az intuíciódon keresztül magam vezettelek rá, hogy törd át az áramköröket. Lady Spark bizalmasan rámosolygott:
-Köszönöm. Megmentettél. Az istenség sejtelmesen, barátságosan visszamosolygott:
-Ugyan... Te mentetted meg magadat.