2011. február 11., péntek

1001 éjszaka a város sarkában

Nixától nem messze, 20-30 km-es távolságba, még a tengerszínű vízszerűen fodrozódó ég alatt, nem is olyan rég megjelent egy újabb zsebkendőnyi kis birodalom, mely először a hold híveit gyűjtötte magához... később teret engedve a naphívőknek is, és kialakult az a különös kettős kultusz. A napot azért istenítették, mert ő testesítette meg az életet, az erőt, a holdat pedig a mágiáért, a misztikumokért, az érzékiségért. Számukra ezeket jelentette ez a két bolygó.

Az építészetében és atmoszférájában is erősen kirívó arab negyed- merthogy hiába nem a főváros része, az ottaniak így hívják- vezére Shah szultán. Hűvös nemes jellem, igazi kékvérű hedonista, intellektuel és legjobb fegyvere az ékesszólása. Ruhája hófehér- beleértve a főnixtollas turbánt is. Az itt élőkre jellemzően hosszú, fekete hajjal és sötét szemekkel lett ő is megáldva. Viszont egyetlen asszonya sincsen. Uralkodói kötelességeit a Holdudvarban végzi el- a városi mecset mellett ez a másik spirituális épület, ez ad helyet a holdpapnőknek. A hagyományok szerint, ugyanis, minden harmadik hónap újholdján nászra kel az egyik papnővel, így áldozva a Holdnak, a holdkultusz szentélyének. Bármelyikkel megtehetni, kivéve a főpapnővel. 

A palotájában szolgál a nála alig fiatalabb unokaöccse, Arklan, akit a barátai fekete macskának is hívnak ravaszsága, gyerekes pajkossága, és fürgesége miatt. És mint ilyen viselkedése, és részben bozontos hanyagsága miatt nem kerülhetett trónra- nem mintha annyira vágyott volna rá. Shahhal ellentétben neki zöld szemei vannak. Ügyes kardforgató, tehetséges katona, emellett mesterségének oktatója... nem is egyszer keresték fel ez utóbbi céllal, még Hana Baima is, mikor fejlesztette stílusát. Míg családja női tagjai gyökeresen ragaszkodtak a hagyományokhoz, Hana Baima nemcsak, hogy fegyvert használt, de más harci stílusokat is kipróbált, hogy aztán ötvözhesse őket. Arklan vele csodákat tett... Hana nagyon szépen eltanulta a szablyahasználatot, és a dobótőrök minden kis trükkjét. 

Arklan, ha épp nem oktatott vagy edzett, akkor a városban lófrált. Napközben bazárban mindig is nagy volt az élet: egzotikus fűszerek, gyümölcsök, selyemárú, ékszerek, alkudozó kufárok, egzotikus átutazók... és Nadir. Nadir egy rövid hajú, sötét szemű utcai mutatványos, meglehetősen sokszínű kelléktárral: kobrával a kosárkájában- amivel sokkolja a közönséget, mikor nyakába veszi, vagy épp megcsókolja-, tőrökkel- fegyver és zsonglőreszköz egyaránt, tüzes buzogányokkal- szintén zsonglőrködéshez, vagy tűznyeléshez. Tehát, meglehetősen sok módját ismeri a szórakoztatásnak. De ha épp semmi nincs a kezébe, akkor is képes egy látványos szaltóval, vagy a falra futással elkápráztatni a járókelőket. Ő és Arklan nagy barátok, minden pajkosságba benne vannak. Kiskorukba az egyik főmufti haját sikerült felgyújtaniuk, valamint az egyik palotában zajló hivatalos vacsorán csótányokat szabadítottak a menüre. A pálmát mégis az vitte, mikor belógtak egyik éjszaka a Holdudvarba, és kukkolták a minden földi halandó álmát felülmúló gyönyörű papnőket. Persze, a főpapnő elkapta a grabancukat, és páros lábbal rúgta ki őket. Azóta megkomolyodtak... de csak félig... ;)

A város egy különleges lakója, a Napmecset fenntartója és főpapja, Amira Fu, az óriásfőnix. Meglehetősen emberi a viselkedése, vendégszerető, segítőkész, mindenkit szívesen lát a szentélyben. Ő sokáig figyelte külső szemmel az embereket, és pár száz év után leköltözött közéjük, hogy segíthessen. A nyelv elsajátítása nem okozott különösebb gondot, a testtartás a gesztikulálás és az egyéb testbeszéd annál inkább. Az emberek tanácsért keresik fel Amirát, hogy a lehető legjobb döntést választhassák. A főnix pedig megbeszéli helyben a problémát, vagy pedig átfáradnak a Napmecset szárnyában lapuló könyvtárba, ahol együtt keresnek megoldást- merthogy Amira meglehetősen impozáns kis könyvtárral is rendelkezik. 

És mint így, az 1001 éjszaka kicsiny szigete, melyet átitat a mágia, innen sem hiányozhatnak a dzsinnek. Mindenki vadul keresi a lámpásokat- elsősorban a városban, de Nixa egész területén is. Az egyik legkülönlegesebb dzsinn Jena Sera.... de nem a kisgyerek a főváros falai közt, hanem egy igazi vérbeli nő. Az ő története meglehetősen érdekes: a nixai arabok vagy ezer éve beszéltek egy különleges lámpásról, amely a világ legértékesebb dzsinnjét rejtette. Eleve maga a lámpás alabástromból készült, így feltételezték, hogy a benne lakó szellem is valami egészen különleges. De hiába keresték annyi éven át a titokzatos tárgyat, nem találtak a nyomára. 

Még pár éve a Láng Lányok csapata az egyik horgászos kiruccanás alkalmával találtak rá... egész pontosan Jena horgára akadt. Mindenkinek elkerekedtek a szemei a különleges fogás láttán. Ahogy a víz lecsordogált tiszta formájáról, úgy ragyogott, mintha csak akkor esett volna bele. Jena próbálta is leakasztani a horogról... ami közben felsértette tenyerét. Ugyan ráfolyt vére a lámpásra, de nem puszta összeszennyezés volt ez: a vér a finom cirádás karcolatokba folyt, mintha valami odairányította volna, és ahogy  megszilárdult, olybá tűnt, mint egy speciális rubin- vagy tűzkőberakás. Egyikőjük, Nina azt javasolta Jenának, hogy tüstént vigye el a lámpást az arab negyedbe, ugyanis nem tűnik biztonságosnak. Jena Sera nem is tétovázott, azonnal megindult az ereklyével, és biztos ami biztos, a palotába vitte. Így került az alabástrom lámpás Arklan kezébe. Nagyra értékelte, amint felismerte a legendás tárgyat. Bekötötte Jena kezét, és egy puszival jutalmazta. A lánynak nagyon tetszett Arklan lovagiassága. Nagy vidorral az arcán indult meg hazafelé. 

Arklan pedig aznap este, ahogy visszavonult a lakosztályába- ami az egyik toronyban lévő kis rejtett, óriás párnákkal, vízipipákkal, füstölőkkel, kávés- és teáskannákkal teli szobát jelentette-, megdörzsölte a lámpást. A finom karcolatba folyt vér felizzott, és sűrű, lila füst képében megjelent a dzsinn... méghozzá egy női dzsinn. A harcművésznek ez volt az első döbbenete is, hogy egy isteni szépségű nő áll vele szemben. A második pedig, ahogy nézte- hosszú, fekete haj, fekete szemek, tarka ruha zöld-sötétkék-lila színekben pompázva, és lila füst- arra a következtetésre jutott, hogy akit lát, az tulajdonképpen a kislány, aki elhozta neki a lámpást, csak épp 20éves kiadásban. Meg is dörzsölte a szemét, majd rákérdezett a dzsinn nevére.
-Jena Sera- felelte a szellem, és mosolygott, mintha mi sem lenne természetesebb. A lány vérét használta fel, hogy annyi ezer év után testet ölthessen, ha valaki megidézi. Ettől a felismeréstől viszont Arklan elfelejtette, hogy mit is akart kívánni... és ahogy jobban belegondolt, el is ment tőle a kedve. Inkább felállt, megfogta a szellem kezét... rámosolygott... és azt kívánta tőle, hogy legyen szabad. Jena meglepődött. Legelső óhaj, amit kívántak tőle, és ha teljesíti, akkor egyben az utolsó is. Arklan pedig igenis ragaszkodott hozzá. 

Azóta a vércirádás alabástromlámpás egy újabb díszként ékesíti Arklan szobáját, Jena Sera pedig éli a halandók közt az életét, megtartva hatalmát, a lámpással való bármilyen kapcsolata nélkül. És mivel mégiscsak a pajkos fekete macska talált rá, így nem volt rest megtanítania őt minden csínyre, amit ő és Nadir is elkövettek az arab negyedben. Így a dzsinn, bár mágikus erejével, ő is beszállt a rendbontók társaságába. ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése