cure me

fMég, amikor az utolsó sólyomlordok épphogy összeálltak, Alde volt a soros a járőrözésben. Az ő fajtájuk naponta fésülte át a Kanyont, sose lehetett tudni... de úgy vallották, hogy jobb megelőzni, mint utólag kiküszöbölni. Pont ezen a napon történt az, hogy Zitana arra akarta levágni az utat- ő egy deghyomi varázsló, arany madárcsőr maszkkal,kék ruhában, vörös hajzuhataggal, és fehér szárnyakkal. Nehéz eldönteni, hogy ő valami bizarr angyal, vagy madárember.

Viszont az, hogy nem éppen jó szándékú, az közismert- Alde is tudta. Zuhanórepülésben támadt rá a betolakodóra, földet érve emberi alakot öltve. A varázslónő nem vette túl jó néven a meglepetésszerű támadást. Azonnal elkezdett átkozódni a saslord felé. Alde kerülte a  csapásokat, amilyen gyorsan csak képességei engedték. Ő a rejtett dobótőreit vetett be, amik az övében sorakoztak. Az egyik látványosan át is fúrta a varázsló egyik kezét. Zitana úgy haragra gerjedt, hogy egy újabb átoksorozattal súlyosan megsebesítette, és az egyik sziklaoszlopra kente ellenfelét. Alde ott is maradt. A maszkos viszont úgy döntött, hogy sérülése elég komoly ahhoz, ami zavarja őt a varázslatok elszórásában, így inkább úgy döntött, hogy visszamegy, otthagyva ellenfelét kiszolgáltatottan. Úgyis eszméletlen, és amilyen kritikusan veszti a vért, csak órák kérdése...

A nemes utolsó gondolata valóban a fájdalom érzete és egy "ó a francba!" volt, amit filmszakadás követett. Ám ugyanez a fájdalomérzet térítette is magához... egész kellemes, puha, jázminillatú környezetben. Felnyitotta szemeit. Kétségtelenül megállapította, hogy egy gyógyítónál lehet: tiszta környezet, virág a vázában, a falon lévő polcon néhány üvegcse- talán a többi egy másik szobában található-, és egy termetes ablak, hogy minél több fényt engedjen be. Annyira jellemző... a gyógyítóknak már nem hogy mániája is a fény- és illatterápia, főleg a nőknek. Próbált felkászálódni az ágyból, de élesen belé hasított a fájdalom. A sérülés ezek szerint sokkal mélyebb, mint gondolta... Akkor viszont mennyi ideig nem szállhat vissza a fellegekbe? Máris hiányolta a szabadságot.

Hamarosan nyílt az ajtó. Alde felkapta a fejét. Belépett megmentője... méghozzá nem is akármelyik gyógyító, hanem maga LadyDá képében. A hölgy örömmel konstatálta, hogy ápoltja ébren van, és közölte vele, hogy egy egész hetet sikeresen átaludt. A nemes szemei elkerekedtek a döbbenettől, de megőrizte hidegvérét. Megérdeklődte, hogy a gyógyítás mestere mégis hogy talált rá. Dá elmesélte, hogy még épp látta kirohanni Zitanát a birodalomból, és mivel sérült volt a keze, feltételezte, hogy összefutott valakivel... és ment kideríteni, hogy ki az. Akkor talált Aldéra az egyik oszlopnál. A saslord bólintott, és megkérdezte, hogy mennyi ideig kell itt tartózkodnia. A hölgy- számításba véve a használt elixíreket, a gyógyulás gyorsaságát, a sérülés mértékét- egy hónapra becsülte ezt az időt. A nemes a véréből adódóan nem vesztette el a fejét, és higgadt maradt. Viszont elkeserítette a tény, hogy egy hónapig tétlenül kell feküdnie. Dá aztán hozzátette, hogy a második hét után felkelhet, de még nem repülhet.
-Ez elég sovány vigasz- tette hozzá Alde kedvetlenül. A hölgy leült mellé:
-Tudom, hogy ti bármelyikünknél jobban szeretitek az eget, és kívánja a lényetek, de nem kockáztathatjuk, hogy felszakadjon a seb. Azzal ismét rengeteg vért veszítenél. Alde ránézett, és bólintott, jelezve, hogy tudomásul vette a tényeket. LadyDá biztatóan rámosolygott, és megfogta a kezét...

Innentől kezdve, habár lassan teltek az első napok, Alde úgy érezte, hogy kicsit kellemesebb az itt tartózkodás, mint ahogy azt gondolta. A gyógyítás mestere valóban nagyon kedves és figyelmes volt vele, még híreket is hozatott a Kanyonból, biztosítva őt afelől, hogy minden rendben.

A második után, ahogy végre elhagyhatta az ágyat, lassan nekiállt felfedezni a környéket. LadyDá lakása tágas volt, plusz egy emelettel és alagsorral... az utóbbiban komplett laboratóriumot talált, ahol a hölgy különféle elixíreket és pirulákat fejlesztett ki, és könyveket mindenféle gyógynövényről, ásványokról. Csodálkozva megvakarta a fejét:
-Ilyen buzgó embert még életemben nem láttam... A házi ura belépett hátulról:
-Látom, felfedezted a gyűjteményem. Alde ránézett, és szelíden elmosolyodott:
-Igazán derék mennyiség. Gondolom párosul hozzá kellő megszállottság is. LadyDá halkan nevetett:
-Olyasmi- és mesélt- miután kiéltem a vadóc énemet, rájöttem, hogy ez érdekel igazán. Annyiféle felhasználása, kombinációja van ezeknek a csodás anyagoknak... és igyekszem a lehető legtöbbet kihozni belőlük. A nemes elismerően bólintott:
-Eddig szépen halad...

Az utolsó napok szinte elreppentek, így, hogy nem kellett őket végigülni. Alde nemhogy örömmel konstatálta, hogy véglegesen lekerültek a kötések, és ismét repülhet, de azt is, hogy a gyógyítás mestere mellett meglehetősen jól érzi magát. Úgy tűnt, a hölgy sem vélekedik másképp. Így az utolsó nap, amikor is, már szabadon távozhatott volna, megkérte LadyDá kezét. A gyógyítás mestere örömmel igent mondott. A boldogító igent a sziklaszirti palotában mondták ki.