őserő totem

Felix úgy meg volt lőve a lelkesedéstől, hogy át se gondolta ésszerűen, hogy hová is akar menni, mit is akar tanulni. Csak ment lóhalálában, és a véletlenre bízta, hogy hol talál mestert. A véletlen ezúttal az éjszaka volt, hisz időközben rásötétedett. A zoolook-ok kis delegációja állt a legközelebb, ott tűnt esélyesnek megszállni.

Bár viszonylag hívatlan vendégként esett be, a törzs tagjai barátsággal fogadták. Deen felöltötte szárnyas macska alakját is, jelezve vendégszeretetét. A kis csapat nagyon örült, hogy látogatót kaptak, sürögtek-forogtak, isteni vacsorát dobtak össze. A herceg nagyra értékelte a kiszolgálást... jól esett neki a hosszú kutyagolás után. A fiatal királynő pedig örömmel látta, hogy vendégüket kellően elkényeztették.
-És?- kérdezett rá végül- mi járatban errefelé? Felix már válaszra nyitotta a száját, mikor rádöbbent, hogy ez egy jel: idekerült a zoolook-okhoz... náluk kell tanulnia. Biztos ismerik az átváltozás vagy az ősi erő más formáit is.
-Tanulni jöttem- vágta rá végül- szeretném, ha tanítanátok. Meglehetősen különleges képességgel vagytok megáldva.

Deen kissé elkomorodott, és töprengve megvakarta az állát:
-Ez nem olyan egyszerű... Mi emberek vagyunk, állati totemmel és képességekkel- alaposan végigmérte- De te egy macska vagy... Nem hiszem, hogy neked lehet állati totemed, pedig az a mi erőnk alapja. A herceg kissé elsápadt, hisz a fiatal királynő szavai erősen az elutasítás felé hajaztak. Kissé megrémülten vágta magát a lábai elé, mélyen meghajolva:
-Kérlek, tegyetek velem egy próbát!

Erre a kirohanásra a többiek is elnémultak, és felkapták a fejüket. A jelenet meglehetősen kínos volt, főleg Deen számára, aki kérdően nézett végig a többieken. Semmi reakció... ugyanolyan értetlenül meredtek vissza. Kivéve Ags-ot, a bátyját, aki szélesen elvigyorodott, és feltartotta hüvelyk ujját. A vörös vadmacska kissé lefáradt testvére hülyeségétől, sóhajtott, majd a hercegre nézett:
-Rendben. Holnap korán kezdünk. Légy a ligetben. Felix felállt, és bólintott, hogy tudomásul vette. Közben mosolygott, hogy a fiatal királynő mégiscsak elfogadta a kérést.

Másnap valóban korán kelt... egész pontosan a fehér hajú Kita keltette, aki ezúttal denevér alakjában állt. Felix meglepődött:
-Ez meg mit jelentsen? A szende kis törpilla megragadta a kezét:
-Gyere, felség... Ma reggel én tanítalak- csipogta vékony kis hangján. A herceg nem ellenkezett, hagyta, hogy a lány kirángassa a ligetbe. Még sötét volt, csend, de a hajnal illata betöltötte a levegőt. Kita leültette a vendéget, kelet felé fordítva, és magyarázott:
-Mi az őserőből merítjük hatalmunkat, innen származnak a totemjeink is- kis mancsával eltakarta Felix szemeit, rábírva, hogy tartsa csukva- érezd át, ahogy a nap felkel, és betölti az éjszakát, felség. És vele együtt érezd, hogy fénye és melegsége betölti a lelked.

Lassan elengedte a csíkost, majd kissé elhátrált, hogy ne zavarja a feladatában- remélve, hogy pontosan elmondott mindent. Felix először csak arra koncentrált, hogy el ne aludjon... aztán fülelt. Még nem érezte a nap sugarait, de a ligetben lévő hangok határozottan élénkebbnek tűntek. Ébredeztek a madarak. Ez némi mosolyt csalt az arcára. A csicsergésre tudott figyelni, és ez nem hagyta ellankadni. Amint az első sugarak megjelentek az égen, úgy a körülötte lévő hangok folyamatosan élénkebbé váltak. Végül, ahogy a fák között és fölött besütött a nap, úgy megvilágította őt is. Kellemes melegséggel töltötte fel, úgy érezte, hogy teste fénylik, és mélyen átjárja ez a finom erő. Sóhajott, egy pillanatra kellemesen meg is borzongott. A fény mintha új élettel itatta volna át.

A fehér denevér mindezt mosolyogva nézte. Úgy látta, hogy a tanítvány megértette a dolog lényegét. Halkan mögé lépett egy alak, mancsát a vállára helyezve:
-Hogy haladsz?- suttogta. Kita ránézett. Grey Wolf volt az, farkasemberként.
-Én sehogy- válaszolt neki, majd a hercegre nézett- ő viszont egész jól. Megértette az ősi életerőt. A szürke farkas elmosolyodott:
-Rendben... amint végeztek, én viszem őt tovább. A denevérlány mosolyogva bólintott.

Mikor a nap már bevilágította az egész tisztást, Felix felkelt, és nagyon nyújtózott. Teljesen fel volt töltve, annak idején csak az udvarban érzett ilyet egy kiadós masszázs után. Grey Wolf odasétált hozzá, és rávigyorogott:
-Jó reggelt, felség! Na, hogy érezzük magunkat? A herceg visszamosolygott:
-Csodásan! Bizsereg a vérem... A szürke farkas halkan nevetett:
-Pompás! Akkor jobb, ha tovább is állunk a következő feladatra, mielőtt ez az érzés elül.

Bevezette a fák közé, a kis telepüket körülvevő erdőbe. Sűrű volt, mohos, de Felix érezni vélte az életet... mintha a fák enyhén remegtek volna. A farkas látta a tanítvány elkalandozott tekintetét. Elmosolyodott:
-Érzed, ugye?
-Igen- bólintott a herceg- mintha egy furcsa tömegben lennék. De ez nem frusztrál, hanem nyugtat. Grey Wolf bólintott, majd hozzátette:
-Érintsd csak meg őket. A naptól átvetted az ősi életerőt, amivel mind rendelkezünk. Amíg fogékonyabb vagy rá, addig érezheted másokban is. Felix kissé elcsodálkozott a magyarázaton, de valahol ésszerűnek találta. A hozzá legközelebb eső fa törzsére helyezte mancsát. A hideg törzsön túl érezte, ahogy az élet lüktet benne, ahogy a víz folyik a szállító edényekben... ahhoz tudta hasonlítani, ahogy a vére bizsergett a napfelkelte után. lassan elengedte:
-Hát ez eszméletlen! Grey Wolf felkacagott:
-Akkor gyere tovább, és ismerkedj- intett. Indultak tovább. A herceget valóban megragadta a téma. Minden törzsre rátette a kezét, átérezve a fákban lüktető életet. Olybá tűnt, mintha újabb és újabb arcot látna. A farkas pedig örömmel látta, hogy a tanítvány jól elvan ezzel a felismeréssel.

Egy kellemes U-alakban indultak vissza a telep felé. Az út vége táján megkérdezte a csíkost:
-Nah, érzed még az életerejüket? Felix lankadatlan lelkesedéssel válaszolt:
-Igen! Nem bírok ezzel betelni! A farkas halkan nevetett, majd utasította:
-Akkor most hunyd le a szemed, és úgy tájékozódj! A herceg meg is fogadta a tanácsát. Lehunyta a szemeit... és valahányszor megérintett egy újabb fát, látta annak testét, a gyökereket a föld alatt, a föld felett.... ahogy azok az életrezgések eljutottak mindenhová.... látta a talajt. Ahogy elengedte a kép egy pillanatra eltűnt, de ahogy egy újabbat megérintett, úgy ismét felvillant. Látta a szürke farkast is, hisz a léptei rezegtek a talajon... de azt is, hogy ellép az útból, és egy alacsony alakkal találja magát szemben. Ki ez? Ismét Kita? Úgy döntött, tesz vele egy próbát...

Megragadta az alak két vállát. Az első, ami igazán félelmetes volt benne, hogy egy ilyen kis test micsoda fizikai- és akaraterővel rendelkezik. A második, hogy meglehetősen rossz néven vette ezt a lépést, hisz érezhetően gyorsabban lüktetett benne a vér... viszont ezt onnan is tudta, hogy hallotta a gondolatait, miszerint "Ne taperálj, te nyálas szájú!" Felnyitotta a szemeit, és kissé hátrahökölt. Nem tévedett sokat, egy újabb denevér... méghozzá Cez, Kita ikertestvére, aki húgával ellentétben egy meglehetősen fiús és kemény kis csaj. Felix elvörösödött:
-Pardon.... Grey Wolf a fekete denevér vállára csapott:
-A tiéd!- majd tovább lépett. Casey még társa után nézett, majd a tanítványra. Egyet mordult, majd rákérdezett:
-Szóval... kitapasztaltad az életerő-érzékelést, mi?
-Igen- Felix zavartan bólogatott. A kis csaj felvonta a szemöldökét is:
-Na de vajon irányítani is tudod ezt az energiát? A herceg lesápadt:
-Hogyan?

Ekkor a denevér felszállt a levegőbe, és egy erőteljesebb szárnycsapással egy igen komoly széllökést gerjesztett. Épp elég nagyot ahhoz, hogy a tanítványt az egyik fa törzsére kenje. Felix nyekkent, majd felnézett. Cez nem akaródzott alább hagyni:
-Védd magad, te kis elkényeztetett- majd újabb széllökéseket gerjesztett. Az egyik olyan erős volt, hogy tőből lecsapta az egyik fát, mint egy penge. Felix komolyan be volt tojva, menekült a lány elől. A csapások pedig jöttek egymás után:
-Ne menekülj, cicc-micc! Told ide a hátsódat és küzdj, mint egy férfi! Ekkor a csíkos fejét átfutott, hogy egy ilyen kis vakarcs mégsem szórakozhat vele... és nem engedheti meg vele szemben ezt a degradáló stílust sem. Ismét egy fa törzsére helyezte tenyerét.
-Sajnálom- mormolta. Azzal a lendülettel elszívta a fa minden erejét, ami aztán korhadtan esett össze. Ezt követően a denevér elé ugrott, és a fától elnyert erővel támadta be. Telibe találta. Casey lehuppant a földre.
-Húúú- nézett fel- ezt már szeretem. Feltápászkodott:
-Tudsz még valamit? Azzal lángokat idézett meg. A herceg érezte, hogy a fából kinyert erő, még tart. Maga elé tartva karját most pajzsként idézte meg. Tökéletesen kivédte a denevér csapását. Cez nevetett:
-Ügyes. Na és mit csinál, ha elfogy a hatalom, amit loptál?

Valóban. Felix érezni vélte, hogy nem maradt sok. Viszont egyenként megcsapolni a fákat nem épp egy jó ötlet. Casey pedig ismét támadott, ez alkalommal puszta rohammal. Ezt valahogy ki kell védeni... de miként? Érezte a maradék fa-erőt.... de ugyanakkor a bizsergést is, amit napkelte óta érez. A nap... tőle van ereje. A napé és a sajátja is. Ki tudja védeni a támadást. Ahogy végiggondolta, az erő, amire koncentrált, összegyűlt a mancsába, és egy jól irányzott ütéssel akkorát behúzott a denevérnek, hogy a másikat a fal adta. Cez meg is lepődött, zsongott a feje az ütéstől. De mire feleszmélt, látta, hogy mi is történt:

Valóban a herceg állt előtte, erről semmi kétség. Viszont meglehetősen megváltozott: szemei és csíkjai jégkék fényben izzottak, haja meglehetősen mutatós fehér sörénnyé nőtt, és a farkán ugyanilyen bojt díszelgett. Elvigyorodott:
-Na apukám- kászálódott fel- jó nyomon vagyunk. Ekkor füttyentett. Felix arra lett figyelmes, hogy valami oldalról telibe találja, és a padlón köt ki. Felnézett. Egy oroszlán volt az: sötétbarna bundával, sörénnyel, és jégkék szemekkel. Cez nevetett:
-Bemutatom Phillie-t. Jó szórakozást!- azzal ellibbent.

Felix tudta, hogy ezúttal nyakig benne van. És most már nincs visszaút, ezt csakis harccal lehet megvívni. Ordított, mancsa jegesen felizzott, és bemosott ellenfelének. Phillie a jeges csapástól kissé megtántorodott, és meghátrált, Ránézett a tanítványra:
-Látom, megtaláltad az elemed. Kérdés, hogy tudod is használni. Azzal ugrott. A herceg is felé. Összecsaptak a karmok. A csíkos most nem érzett magában kétséget, mint legutóbb a Tom Focussal való találkozáskor. Most azt érezte, hogy kimért, hűvös, és erős. És nem fél egy hozzá hasonló oroszlántól! Végigkarmolta Phillie vállát, mire ő a vállába harapott. Felix kissé meghátrált. Tisztában volt már a saját erejével. Amint a fájdalomcsillapításra gondolt, a sérülés erősen kezdett deresedni... a jég végezte el a fájdalomcsillapítást és a gyógyítást. A másik oroszlánnal feltűnt a trükk:
-Ügyes! De nem fogom hagyni, hogy befejezd!- és már ugrott is.
-De bizony befejezem- kiáltott a herceg, jeges idézettel megfagyasztva támadóját. Phillie elterült a földön.

Felix lassan lenyugodott ismét, de nem változott azonnal vissza. Hagyta hogy a jeges gyógyulás befejeződjön. Közben Deen is megérkezett hozzá vörös vadmacskás alakjában, és tapsolt:
-Minden elismerésem!- leengedte a kezeit- nem elég, hogy te vagy az első, aki a zoolook-októl tanult, de igen gyorsan rá is éreztél. Végigmérte:
-És lám, még ha totemed nem is lett, az őserőből tudtál meríteni. A saját oroszlánősöd ereje az, amit most kamatoztatsz. Felix végignézett magát:
-Jégoroszlánok lettek volna az őseim? Deen halkan nevetett:
-Az elementál nem mindig passzol a totemmel. De az oroszlán biztos- tovább méregette- bár, inkább sörényes macska. Gratulálok! Felix elmosolyodott, lassan visszanyerve csíkjai eredeti feketeségét, és sörénye is eltűnt:
-Köszönöm a segítséget, Edina Agosto...