animus 2.

Cala a sikerén felbuzdulva azonnal a nővéréhez akart sietni, hogy megmutassa neki a mecha segéden történt változást. Úgy döntött, hogy végiggyalogolnak a városon, és közben minden elmagyaráz a robotnak:
-RTG-n demokrácia van. Két pártfogó csoport van, onnan kerülnek ki a primusok. Ők a vezetőink. Ezek a primusok ötévente váltják egymást, egyszer az egyik, máskor a másik pártfogó csoportból. Eme csoportok tagjai pedig az alábbi területeken képviselnek minket: mezőgazdaság, ipar, tudomány, gazdaság, és mágia. Minden szektornak megvan a maga jelentősége, ezeken belül minden osztálynak is. Ilyenek az alsó, a középső és a felső osztály... Azonban feltűnt neki,  hogy a mecha rá se néz. Csak körbe-körbe vizslat. És valóban, Manu hiába ismerte fel a környéket, hiába vélte már előtte is tapasztalni... most valahogy minden sokkal érdekesebbé vált. Mintha csak most tudatosult volna benne először, hogy milyen is az ég, milyen a fény melege, milyen az utcán zsibongó városlakók hangja...
-Manu, figyelsz te rám?- szólt rá Cala. A robot felé fordult:
-Igen. Rögzítettem mindent, amit mondtál- majd nézelődött tovább. A tudós kissé értetlenül nézett rá:
-Mondd, minden rendben? Mit láttál? A mechanikus segéd egy pillanatra ismét a lány felé fordult, amíg bólintott, majd tovább nézelődve folytatta:
-Igen, minden oké. Csak olyan furcsa... Az egység tárolt képeket, hangokat. De most, hogy ismét látom és hallom ezeket a dolgokat, valahogy más. Mintha eddig sosem vettem volna észre...  Cala elmosolyodott:
-Most tudatosulnak benned az élmények, a tapasztalatok. A robotok ilyesmire nem képesek. Ők csak rögzítenek és tárolnak adatokat. Sokszor ezekkel nem is tudnak mit kezdeni, csak előhívják, ha mi, az organikusok nem adunk rá parancsot. Megfogta a segédje kezét:
-Viszont a mai naptól kezdve te más vagy. Önálló döntéssel rendelkezel. És mint így, dönthetsz úgy, hogy felhasználod a tapasztalataidat. Manu a lány felé fordította fejét. Nemcsak azért, mert jelentősnek találta, amit mondott, hanem azért is, mert kifejezetten pozitívan érte hogy megfogta a kezét. Finoman rázárta az ujjait. Érezte a bőr puhaságát, az érintés gyengédségét. Megkezdte magában ennek a tapasztalatnak a vad elemzését, olyannyira lázba hozta ez az újfajta inger. De nem talált rá semmit... se korábbi tapasztalatot, se képet, se hangot... se szavakat.

Lassan elengedte a tudós kezét és folytatta a nézelődést. Az egyik padon meglehetősen érdekes jelenségre lett figyelmes. Egy szőke lány, fiatalabb mint Cala, ott ült, meglehetősen sokat mutató vörös ruhában, ölében valami kékpettyes, szürke bundás pamaccsal, ami először nyalogatta az arcát, közben csóválva hatalmas, zászlószerű farkát. A lány örömtelien kacagott. Manunak kifejezetten tetszett a látvány. Háziállatokat már látott... mintha Cala egyik kollégájának is lett volna valami szárnyas, háromlábú kis kedvence, ami a vállán csücsült. Ahogy nézte tovább a padon ülő lányt a pettyes pamaccsal, hirtelen a kis szőrmók egy hatalmas, izmos, aranyszőke zuhataggal megáldott palivá vállt, aki vadul lesmárolta a lányt, átkarolva annak derekát. Ettől a jelenségtől viszont a mecha megugrott. A tudósnak úgy kellett megragadnia a csuklóját:
-Beléd meg mi ütött? A robot a padon enyelgő párosra mutatott:
-Az az egyed az előbb még egy bolyhos teremtmény volt!- fakadt ki. Cala kedvesen felkacagott, és finoman rántott a segédjén, hogy kövesse:
-Semmi gond- magyarázta- ez szinte már hétköznapi. Tudod, a mi fajtánk bizonyos mértékig alapjáraton is alakváltó ősi fajaink keveredése miatt. Viszont az energia materializálásának és módosításának köszönhetően ezt a képességünket is kibővítettük. Eleinte erre a környezetünkhöz való könnyebb alkalmazkodás, valamint a háborúk miatt volt szükség. Ám idővel sokunk annyira beleszeretett ebbe a képességbe, hogy lépten-nyomon alakot váltanak. Az a fiú is biztos hízelegni akart a barátnőjének... Manu lassan bólintott:
-Értem...

Beértek egy szűkebb utcára, ami tele volt ruhaboltokkal. Az egyik kirakatában a robotsegéd valami olyasmit látott, amihez még foghatót eddig soha nem tapasztalt. Ez nem volt más, mint egy olyan tárgy, ami azt ébresztette benne, hogy kívánja, hogy vágyik rá. És ezt ott helyben egy fekete, cipzáros dzseki testesítette meg. Cala kíváncsian vissza is fordult, hogy megnézze, mi köti le annyira a mecha figyelmét. Amint ő is kiszúrta a ruhadarabot, a segéd felé fordult:
-Tetszik? Manu a lány felé fordult:
-Megláttam, és jónak tűnik az anyaga és a szabása alapján. Olyan színe van, mint az engem borító szövetnek. A lány halkan nevetett:
-Vagyis tetszik. Megragadta a mecha kezét:
-Gyere! Bevonszolta az üzletbe, és kérette is a szóban forgó ruhadarabot. Ezt követően megszabadította a mechanikus segédet a halványzöld laboráns felsőtől, és segített neki átvedleni a fekete dzsekibe. Ahogy a cipzárt is felhúzta, széles mosollyal mérte őt végig:
-Hú, Manu, ezt jól kiszúrtad. Tényleg nagyon jól áll. A robot bólintott:
-Köszönöm, Cala- végignézett magán- jól is érzem benne magam. Olyan, mintha a részem lenne... Ekkor odaszólt a tudósnak az előadólány:
-Milyen dögös a fiúd ebben a felsőben! Ráadásul ezzel a sisakkal együtt olyan, mint egy vérbeli motoros. Cala zavartan, valamivel halkabban válaszolt vissza:
-Ő nem a fiúm. Csak a segédem. Az eladó kissé flegmán vállat vont:
-Tőlem... De akkor is szép kis ajándék a részedről. Majd odébbállt. Manu kíváncsian a tudósra nézett:
-Ajándék? A lány pedig sóhajtott, és magyarázott:
-Tudod, ha valakinek, akit szeretsz, adsz valamit, amit szeret, az ajándék. A mecha bólintott:
-Értem. Ismét végignézett magán, majd vissza Calára:
-Ezek szerint... az életem is ajándék? A tudós a segédje vállára tetted a kezét:
-Mivel azt mondtad, hogy nem voltál benne biztos, hogy vágysz-e fizikai testre, így nem tudom.

Végül csak megérkeztek a célállomásra. Cala nagy örömmel lépett be:
-Gita! Itt vagyok! Ahogy beléptek, a robot látni vélt egy szemből érkező lány, kék szemekkel, ugyanolyan élénkvörös, pengevékony ajkakkal, és fehér hajjal, mint Caláé... leszámítva, hogy a hosszú hajzuhatag két szélén egy-egy kisebb konty is díszelgett. Ő volt Gita, Cala nővére. A testvérek öleléssel üdvözölték egymást. A húgi meg se várta a köszöntést, azonnal belekezdett:
-Gita, képzeld, sikerült! Amint megkaptam a jóváhagyást, azonnal véghez vittem, és sikerült!
-Valóban?- Gita szemei elkerekedtek, majd felnézett testvére válla mögül, rá egyenesen a robotra. Amaz felemelte üdvözlésképpen a kezét:
-Hello... Manu vagyok. A nővér odalépett hozzá:
-Én pedig Gita, Cala testvére- nyújtott felé a kezét- de mi már találkozunk... A mecha kezet fogott fele:
-Valóban. Az egység tárolt rólad képeket. Éppen egy kísérlet közepén tartottál, ahogy mozgattad az energiát, és a segítségével növelted a magasságod. Akkor a jelenlegi arányaid kétszeresét sikerült elérned. Gita bólintott:
-Jól emlékszel, valóban így történt. Ekkor lépett be egy szőke bozontos, kék szemű, kék bőrű sárkány:
-Mi az, mi ez a gyűlés itt?- ekkor meglátta Manut- és ki ez a motoros? Csak nem bepasizál, Cala? Cala kifakadt:
-Ő a mechanikus segédem!
-Viszont nekünk még nem volt alkalmunk egymáshoz- jegyezte meg a robot, miután elemezte a jövevényt, majd kezet nyújtott neki- Ezt az egységet Manunak hívják. A srác elvigyorodott, és kezet fogott vele:
-Örvendek- közben egy szőke, kék szemű, rövid szakállas, és meglehetősen fiatal emberi alakot vett fel- A nevem Titan deira Tui Garutea. Gita vőlegénye vagyok. A mecha ezt követően a tudósra nézett:
-Milyen motorost emleget itt mindenki? Cala halkan nevetett:
-A megjelenésed miatt gondolják rólad. De... igazuk van, tényleg úgy nézel ki. Titan felkacagott:
-Akár ki is próbálhatnánk. Kölcsönadom neki a járgányomat. Gyertek!- intett. A hátsó kertbe mentek, ahol a garázs is állt. A szőke ficsúr előhúzta a levitációs motorbiciklit. Egy meglehetősen nagy és masszív darab volt, emellett igazán jól karbantartott. Látszott, hogy gazdája gyakran fényezi.
-Tehát, itt van a kicsike- mutatta Titan, majd beírt valamilyen kombinációt a kormányvezérlőn- menj vele egy kört, Manu. Meglátod, jó móka. Tőled úgyse féltem, hisz VASból vannak az idegeid. A robot odasétált, alaposan körbemérte a jármű minden egyes részletét, majd a srácra nézett:
-Igazán briliáns szerkezet- felült rá- köszönöm a lehetőséget, hogy kipróbálhatom. Ekkor hátranézett:
-De csak akkor megyek, ha Cala is jön. A lány erősen vonakodni látszott:
-Én nem szeretem az ilyesmit. Meglehetősen barbár tevékenység. Nővére a vállára tette a kezét:
-Menj már, Cala! Vagy talán a saját robotodban nem bízol? Cala sóhajtott, majd visszanézett a mechára. A sisakos fej még mindig hívogatóan felé meredt. Végül a lány beadta a derekát:
-Rendben, de csak egy kör! Azzal felpattant Manu mögé, és átkarolta. Titan és Gita pedig tapsolt, amint a robotsegéd elindította a járgányt, és kirepültek a várost átszelő levitációs forgalomba....