a másod unokatesó

Barbara a szokásos reggeli nyitáshoz készülődött a kávéházban. Általában csak nyitás után egy órával szoktak érkezni a vendégek, addig ő még egyszer átnéz mindent, kiviszi az üzlet elé a székeket, és virágokat helyez a vázákba. Emellett van egy bizonyos első adag kávé is, amit a földistennek ajánl hálája jeléül. Ám ezen a reggelen, ahogy ez a bizonyos csésze kiürült, egy ismerős hang szólalt meg a háta mögül:
-Barbi! Az igencsak alacsony mókus megfordult. A pult másik oldalán egy vele egykorú amerikai mókuscsaj ült, rövid, fekete hajjal, sárga, ujjatlan felsővel, farmernadrágban, hátizsákkal. Azonnal felismerni vélte a másod unokatestvérét.
-Jungela!- fakadt ki örömében, és a nyakába ugrott. Jól megszorongatta, ugyanis legalább hat vagy hét éve nem találkoztak. Jungela ugyanis Hobihoz hasonlóan hírszerző volt, és ezekben az években új kapcsolatok után kutatott.
-Mesélj, merre jártál!- kérdezte Barbara izgatottan- hogy teltek ezek az évek? A rokon elvigyorodott, és belekezdett:
-A Baima testvérekhez hasonlóan én is megindultam keletnek. De még mindig csak igen bezárkózóak. Két leopárd harcművésszel találkoztam csak, tőlük tanultam egy s mást. Aztán Nandunban... ők híreszteléseket meséltek távoli szigetekről. De még nincs alátámasztva a létezésük, senki sem dokumentálta őket- majd érdeklődve a kávézósra nézett- na és, idehaza mi történt? Barbara izgatottan elvigyorodott:
-Inkább jobb ha nem mondom, hanem mutatom- megragadta unokatestvére csuklóját, és bezárta az ajtót, kinn hagyva a "rögtön jövök" táblát.

Jungelát egészen az Öttornyú kastélyig cibálta, egész pontosan annak hátsó kertjébe, ahol leginkább tárgyalás céljából mennek a lakók. Ők ketten azonban most leskelődtek az egyik bokor mögül. Barbara tudta, mit akar, és egyfolytában nyugtatta izgatott rokonát, akit majd' megölt a kíváncsiság. Amint zajt hallottak, Barbi lerántotta a másik mókust a földre, és fülelt. Jungela értetlenül nézett rá, bár a párbeszédet elég jól kivette... az egyik egyértelműen Shayla hangja volt.
-Mégis mi folyik itt?- kérdezte. Barbara pedig mutatta az irányt:
-Nézd... Jungela ekkor megpillantotta őket: Shayla és Tom Focus, a kert egyik szegletébe, meglehetősen közel egymáshoz, édes szavakat suttogva egymásnak... és a király mily gyengéden fogja a hercegnő kezét.... A hírszerző teljesen elképedt. Még a szája is tátva maradt:
-Mi a szösz? Ez a fafej nem meg akarta ölni őfelségét? És Felix hol van ilyenkor?
-Felix itt hagyott minket- mondta halkan Barbara- De ők ketten már egy ideje összejárnak. Valamiért próbálják titkolni ezt az egészet, pedig olyan aranyosak... Jungela kissé bosszúsan sóhajtott:
-Hogyne titkolnák!- mutatott tenyérrel a kék macskára- ez egy deghyomi! Egy utolsó alávaló alak az egész fajtájával együtt. Barbara meglepetten kapta felé a fejét:
-Ezek szerint te nem is hallottál arról, hogy odaát milyen virágzás folyik... A hírszerző felvonta a szemöldökét:
-Hogy mondod? Barbara felállt, és unokatestvére vállaira helyezte mancsait:
-Akkor viszont azonnal látnod kell őket- vigyorgott izgatottan- garantálom, hogy zabálni fogod!

Jungela meglehetősen érdekesen nézett rokonára. Kezdett paranoiás lenni, hogy talán a távollétében valami agymosást végeztek szerettein. Végül adott az unszolásra, és átment a másik birodalomba. Persze, megfontoltan. Végiglopózott az erdőn- ahol többször is meg kellett állnia, hisz nem győzött csodálkozni, hogy honnan nőtt ki ez a rengeteg, majd a mágusok gyűrűjén, a kereskedők gyűrűjén... a felső gyűrűig gond nélkül el is jutott, jegyezve magában, hogy a környék valóban alaposan megváltozott, és Barbi valóban nem viccelt: az egész város valóban virágzott. Meglehetősen el is képedt az egyik utcasarkon, amint ezt az egészet felfogta.
-Hú az anyja- gondolta- mi miden volt itt, amíg nem voltam távol?

Ekkor egy mély hang rázta meg hátulról:
-Hé te! Úrrá lett rajta a páni félelem. Érezte, hogy teste vagy tíz fokkal lett hűvösebb egy pillanat alatt, és a lábai a földbe gyökereztek. Lassan megfordult. Squallisto, a fiatal cápaember állt mögötte. Mielőtt Jungela elkántálhatta volna, hogy most itt neki vége, a srác intett neki:
-Gyere, igyál valamit! A mókus teljesen ledöbbent. Jól hallotta? Egy deghyomi most hívta meg? Ez biztos csak egy álom. Biztos, ami biztos, követte Squallistot. A legközelebbi kocsmába mentek, ahol már nagyban folyt az élet: a harcosok edzés utáni lazítása, tombolnak az agyak, élesek a kések. Két elsuhanó tőr közt a cápaember leültette vendégét a sarokba, és kapásból négy korsóval hozott. Jungela szemei elkerekedtek:
-Ezt mind?
-Persze!- röhögött Squallisto, megragadva az egyik korsót- hisz gyerek még az idő, úgyhogy csak lazán! A lány visszavigyorgott a dupla fogsorra, megemelte az egyik korsót, és koccintottak...